Svágok vagyunk és Stég a szatyrom.
Négyesre ugrottam szekrényt (ez úton is imádom a tanárnőt, hogy nem tette kötelezővé a bukfencet), az üresjáratokban owlingoltunk a gerendán, írtunk egy magyar tézét (súgjak tíz másodperc alatt egy négy viszonyszós mondatot, köszi), lett egy négyes meg egy ötös angol dogám, óóó, te ricsifiúk, lyukas óra, excrush, Steve Jobsos film, minden. Hazaértem, kifeküdtem napozni, elaludtam (typical Lillu. amúgy a legnagyobb problémám az volt, hogy a retek parabolánk (amit nem értek, miért van még mindig itt, mert már nem is annál a szolgáltatónál vagyunk, mindegy) árnyékot vet a loggiánk nyolcvan százalékára (ja, a loggia ilyen spéci angol szó a teraszra, erkély, vagy nem tudom, még a pisai ferdetorony dőlös szövegben olvastuk, és a panelnak meg van ez a lépsz-kettőt-leesel erkélye vagy terasza - kinek mi), de nincs probléma, megoldottam. aztán elaludtam.), kifestettem a körmömet az új, behatárolhatatlan színű lakkommal (pasztellkék vagy levendula. még nem döntöttem el. amúgy is kellett volna, mert a kurvás piros már kezdett lepattogni), egyébként igen, menthetetlen körömlakkfüggő vagyok (ja, jót tesz a körmeimnek, tudom), csekkoltam a sorozataim premierrészeit, ettem (mert már nagyon éhes voltam), és most itt vagyok. Egyébként anya ma vett cornflakest. Nem zavarta, hogy nem is tudom, hány hónapon keresztül próbáltam elmagyarázni, mi az, sosem esett le neki, de most vett, mert kell valami recepthez. Nem gáz, mert imádom enni, de akkor is... (már két napja ezen meg narancsleven élek. tiszta vicces) Amúgy olyan izgalmas életem van. És amúgy túl sok amúgyot használok, a nem tudom meg kábé kötőszavammá vált az elmúlt pár hétben. Azt hiszem, rohad el az agyam.