'12. augusztus 31. - a várva várt... :D Két részletben!
Challenge accepted: egy kényelmes időfutam távja letekerve, lábunk tövig gyalogolva, izomláz kipipálva, fáradtan és kissé álmosan... Egy szó, mint száz: elmentünk mamámékhoz az Ősrégbe a legjobb barátaimmal.:D
Ééééés mivel megígértem, hogy magyarázatot adok Magyarország egyik nyugati tájegységének számotokra érthetetlen, de számunkra annál többet mondó neveire, ezért most törlesztek is. A legelső még Mersétől származik (egyik tagja a nagyon régi crew-nak, akikkel eredetileg mentünk volna) egy félreértésből. Merse egyszer rám írt - akkor még - msn-en, hogy mikor is mennénk a Bakonyba. Milyen Bakonyba? Hát, mamádékhoz.:D A következő nickname-ig Bakonyként futott. Aztán jött Imre az Ősréggel meg a Saturdayplace-szel. Azóta is ez az 'official' neve a körünkben, de a többit is használjuk néha.:D
Ez már több éves ötletem volt, de eddig még soha nem szántam el magam komolyabban megtervezésileg. Már csak azért sem, mert még így is (mamámék és keresztanyámék segítségével) elég sok időt vett igénybe a szervezés, a kivitelezés. Neten meglesni az official honlapokat, infót gyűjteni, árakat nézni, telefonszámokat kiírni és felhívni, szállást foglalni... Mindegy, anyával utánanéztünk, kérdezősködtünk, és lezsíroztuk a dolgokat.:D
Vállalkozó sofőr híján, illetve a több 'kaland' érdekében vonatoztunk. Szombathelyig. (Vas megy megyeszékhelye. Aki esetleg nem tudná...) És akkor most jön a 'de' rész.:D Hogy kellőképp időben legyünk, a legelső interpicivel mentünk. Csak lazán hat óra tízkor indult a Keletiből a gőzösünk... :'D Edit (Imre anyukája) tök rendes volt: hajnalban bedobott minket a pályaudvarra.
Jaigen, és a crew.:D Virág, Imre, Ferenc, anya (hivatalos idegen- és túravezető egyben), és a Lillu.
A korai vonat miatt bőven előbb keltünk a megszokottnál. Én kábé másfél órát alhattam.:'D Öt órakor meetingeltünk. Azt hiszem, ennyire pontos még soha egyikünk sem volt.:'D Miután mindenki megvolt és bepakoltunk, plusz engem még benyomorítottunk hátra, a hetedik ülésre, a csomagok közé, bekocsikáztattuk a crew-t a Keletibe. (Anya és én annyi cuccot vittünk, hogy még a parkoló és a vágányok közti távot is maratoninak éreztük.:'D) Röviden, tömören: kiválasztottuk a vonatunkat, jegyet vettünk, felmásztunk, helyet kerestünk, ledobtuk magunkat, és posztoltunk fészbukra. Miszerint Virág aszonta, hogy velem és további két személlyel volt a Keleti Trainstation nevű helyen: 'go to Savaria...:)' (Volt egy kisebb 'vita', hogy a Szombathely melyik verzióját használjuk: Savaria vagy Saturdayplace.:'D Jaigen, a Saturdayplace homemade.)
Tehát cirka három óra alatt elzötyögtünk Szombathelyre. Útközben ettünk (igazából abból állt, hogy megnéztük, kinek mit csomagoltak.:'D), ittunk, olvastunk, beszélgettünk, rejtvényt fejtettünk, nevettünk, illetve iphone jegyzetekben kommunikáltunk (mivel mindannyian zenét hallgattunk, és egyikünk sem volt hajlandó megszakítani a fülébe áradó zajt, ezért így 'beszéltünk').:D
Arrived at Saturdayplace at 9.00 am. A cuccunkat a csomagmegőrzőbe adtuk, és amíg anya intézkedett, én megcsináltam a nap talán legjobb fotóját a crew maradék három tagjáról.:D
Ennyi ingerszegény óra után jól esett egyet járni a városban. (Mondjuk nekem nem feltétlen, mert az időre hivatkozva megszavazták az átöltözésemet - heves tiltakozásom ellenére is - rövidgatya-papucs kombóból Levisfarmer-Vanscipővel-zokninélkül összeállításra. Nevermind, a nadrág alját belehúztam a cipőbe.:'D Éljen a mindenkori túlélés.)
Elsőnek az Ízisz szentélyt ejtettük útba, ahol azonnal le is ültünk valami 'kavicsokra'. A korai ébresztő miatt mindegyikünk nyomott volt (mondjuk én nem annyira). Azt gondoltuk, ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Hát, a további napokat figyelembe véve... Nagyon naivak voltunk.:D
Eleinte csak kívülről akartuk szemügyre venni a szentélyt. Egyszer csak kijött egy pasi a főépületből svájci sapkában, szemüvegben, és beinvitált minket. A fiatalság húzta a száját, mert a 'köveken' pihenve mi már eldöntöttük, hogy nem igazán érdekel bennünket. Anya persze kapott az alkalmon és le is csapott egy magyarázó emberre. És a párbeszéd, amit soha nem fogok elfelejteni:
- Jöjjenek be, mesélek is. Nagycsaládos jeggyel...
- De nem mind az én gyerekem.
- Nem baj.
Ááá, nem haltam meg... :D
Így töltöttünk el durván másfél órát római kori történelmi tudásunk felelevenítésével. A magyarázó emberről hamar kiderült, hogy kúl fész, és a kissé Pali bára hajaz.
Röviden, tömören: különböző kiállításokat néztünk, történeteket hallgattunk, fotóztunk, pózerkedtünk, és még ide is belefért egy kis nevetés.
Jaigen, anya nagyon készült a négy napos kirándulásunkra: két este is azzal foglalatoskodott, hogy kiírja a látogatni kívánt helyek rövid történelmét és érdekességeit.:D Szóval mielőtt bárhova is mentünk volna, kaptunk egy gyors útbaigazítást Saturdayplace történelmével kapcsolatban.:D
Az Iseum után leszavaztuk a zsinagógát. Fáradtságra és kialvatlanságra hivatkoztunk.:D So go back to the main square, and looking for a kávézó. (Tudom, hogy caffe.) Jaigen, Fő téren egy csomó Vespát láttunk, amit később el akartunk lopni nekem.:'D (Egyik robesszal [Zárójel a zárójelben: amúgy robogó.] sem vagyok kibékülve, de Vespa jöhet.:D) Vespa helyett azonban inkább kávézóba ültünk. Lazán betermeltünk öt jegeskávét.:'D Kávézás közben - wifi segítségével - lecsekkoltuk, mi történt fészbukon, és tökéletesen ráláttunk a Fő térre. Egész szép, mint ne mondjak.:D
Miután feltankoltunk magunkat némi koffeinnel , újfent készült pár pikcsőr, majd rábeszéltem anyát, hogy nézzen a tesójának 'ajándékot'. Jót a hasznossal: addig mi free time-olunk.:D Annyira fáradtak voltunk, hogy csak ültünk egy padon és beszélgettünk.:'D Meséltem a szombathelyi ismerőseimről (kábé van vagy három is... :'D), Savaria Festről, és Virág sikeresen 'leszólt' pár embert.:'D Végül megembereltük magunkat, és elmentünk hűtőmágnest nézni. Nem találtunk semmit, szóval jobb híján elkezdtünk a téren gyalogolni. Nem sokkal később összetalálkoztunk anyával, és megszavaztuk, hogy visszaindulunk az állomásra. Útközben belestünk a székesegyházba is, anya pedig szinte végig előadást tartott. (Volt nagyjából tíz perc, amikor felfrissítve angoltudásunk, in egnlish dumáltunk.)
Nagy nehezen visszavonszoltuk magunkat a pályaudvarig, kikértük a csomagjainkat, aztán felmásztunk a Csákánydoroszló felé tartó vonatra. (Olvastunk, Imre az én zenéimet hallgatta - éljen Ed Sheeran és Olly Murs.:'D -, Ferenc pedig Virágét.)
Csákányban (rajság van, rövidítünk.:'D) papám várt minket. A gyors bmeutatkozás után bepakoltuk az összes táskát meg bőröndöt a kis Nissanba. A kocsiban nem maradt semmi hely, szóval megint gyalogoltunk.:'D (Bárki is féltette volna eddig lábam egészséget, megnyugtatom: amint visszaértünk Szombathelyen az állomásra, vissza is vettem a papucsomat.)
A házhoz érve újfent mindenki megismerkedett mindenkivel, majd a nappaliban ledobtuk magunkat a sarokkanapéra. Az ismerjük-meg-egymást-tíz-perc után elkísértem a népet kezet mosni. És bármily meglepő, a kézmosást követően asztalhoz ültünk. Jól esett enni, mivel alig táplálkoztunk a nap folyamán. So ebédeltünk öt órakor.:'D
Miután mindenki elegendő rántott húst, levest, salátát ésatöbbi tolt a fejébe, kimentem a jónéppel az udvarra. (A cél a tollasütők- és labdák elővétele volt. Papáméktól kértük kölcsön, mert azt márt senki nem akarta otthonról cipelni.:'D) Gyors terepszemle, majd kihoztam a faházból a labdát meg az ütőket. Úgy látszott, kipihentük a fáradalmakat, ugyanis tollasozni kezdtünk. Szélben.:'D Doesnt matter, we solve it. Eleinte Virággal még nevettünk a fiúk bénaságán, később viszont már szörnyülködtünk. Majd-mi-megmutatjuk alapon beszálltunk. Egy idő után csak zavartuk egymást, így párosozni kezdtünk. Elég viccesre sikeredett, mert ha olyan labda jött, amiért komolyabb erőfeszítést kellett volna tennem (másfél lépést balra menni), csak szóltam Imrének, hogy az az övé.:'D Ferencék még ennél is rosszabbak voltak. Virág különösebben nem csinált semmit. Ferenc rohangált a labdákért.:'D Virággal természetesen adtunk néha egymásnak egy-egy 'visszaadhatatlan' szervát. Legalábbis szerintünk az volt.:'D
Közben elkezdtünk párosozni pontra. Imrével egyszer elvertük Ferencéket, egyszer pedig fordítva. Virág és az én kettősömet azonban nagyon könnyen hazavágták. Vajon miért... ? :D (Azt hiszem, többet nevettünk, mint amennyit labdába értünk...)
Éppen nagy meccselésben voltunk, amikor megérkezett Ildi is Julcsival és Danival (keresztanyám unokatesóimmal). Megint mindenki lespanolt mindenkivel, mi meg folytattuk a tollast. (Szegény unokatesóim eléggé meg voltak illetődve, de második-harmadik nap egész jól kijöttek a barátaimmal.:D) Rengeteget nevettünk, és egyelőre nyoma sem volt a fáradtságunknak.
Kábé még egy óra párosozás után elindultunk a szállásunkra. Két autóval mentünk, mert máshogy nem fértünk volna el.
A Borostyán-tóhoz érve (igen, itt 'bungallow-oztunk') anya kikérte a házainkat kulcsát, a recepciós nő meg felkísért minket. Még gyorsan megemlítem, hogy amíg a kempinghez kocsikáztunk, az összes kiadó apartmant kinéztük magunknak, hogy reméljük, itt fogunk lakni. (Of course we've just joken.:D) Már csak azért is, mert a szállásunk elfoglalásáig egyikünknek sem volt elképzelése arról, milyen is lehet egy bungallow. Hát, most már van...
Miután az összes kibérelhető házat elhagytuk, és beértünk a kemping területére, megpillantottuk a 'bungallow-okat'. Akkor még nem tudtuk, hogy itt fogunk 'lakni'. Szóval felnyögtünk, hogy csak ne ez legyen az. Senki sem nyugtatott meg minket, szóval ijedten összenéztünk: 'ugye nem ez az?'.
De igen, EZ volt az. A 'bungallow'. A háromszögház. A háromszög alapú hasáb. A Háromszög.
Először kissé lesokkolt, hogy három éjszakát is itt fogunk tölteni - legalábbis engem. A többiek 'bulinak' tartották. Később már én is.
Tehát vissza a Háromszöghöz. Jó, rendben, bocsánat. Tehát a 'bungallow'. (Azért az idézőjelet így is megérdemli.) Ha szemből néztük, tényleg olyan volt, mint egy háromszög. Dani ezért is nevezte el őket háromszögházaknak.:D (Később leegyszerűsödött háromszögre.) Az alapterülete pedig... Egy téglalap.:'D (Komolyan. Képzélj el egy háromszög alapú hasábot, ami berúgott, és az egyik téglalapjára borult.) És a 'hasábság' miatt a térfogata is lecsökken, így légtérben sem bővelkedtünk. Ágyunk pedig nem volt, csak három matrac plédekkel, párnákkal, lepedőkkel. Ablakunk nem volt. Helyette egy lyuk volt - szó szerint - az alsó (esetünkben hátsó) háromszögön szúnyoghálóval, amit egy farostlemezből készült tolóajtóval lehetett zárni.:'D Elég nomád körülmények, az biztos. Végül azért mindannyian viccesnek találtuk.:)
Gyorsan kisakkoztuk, ki hol, kivel és milyen sorrendben fog aludni. Elég nagy hely volt négyünknek egy Háromszögben, azért úgy döntöttünk, hogy mi négyen együtt alszunk. Ezután elköszöntünk papámtól, Ilditől és az unokatesóimtól, akik kihoztak/kikísértek minket. Később elindultunk felfedezni a zuhanyzókat, mosdókat, a pingpongasztalt... Konkrétan az egész kempinget.
A fiúk lent maradtak feltérképezni az asztal állapotát. Még számomra is borzalmas volt. Pedig az már nagy szó. Így játék helyett nagyrészt csak nevettünk. Kábé negyedóra múlva meguntuk. Inkább lehoztuk a tollast. A szélcsenden felbuzdulva nagyba' játszani kezdtünk. Ha még nem lett volna elég.:D Jó sokat párosoztunk, sötétedésig meg sem álltunk.
Hót' fáradtan baktattunk fel a Háromszögünkig, és 'összeestünk'. Már ránk esteledett, ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk fürdeni. Ha eddig nem mosolyogtatok eleget (márpedig tuti nem.:D), akkor most itt az újabb lehetőség.
Leslattyogtunk a lépcsőn, ahol megállapítottam: én ezen kurva nagyot fogok esni.:'D (Alig volt kivilágítva, ráadásul meredek, keskeny fokokkal... Esésgyanús.:D)
A zuhanyzó közös volt. Neeeeem, azért nem koedukált.:'D (Rajtunk kívül nem volt senki, amin csodálkoztam. Nem sírtam, de azért fura volt. Meg is állapítottuk, hogy a hangunkkal biztos elüldöztük a jónépet, ezért fürdünk csak mi.:'D) Közvetlen mellette nyílt a mosdó. Virággal lepakoltunk a műanyagszékekre, amit a kabinok elé húztunk. Én átmentem a mosdóba. Alig érhettem át húsz másodperce, Virág már kiabált is. (A légtér egybe volt nyitva, szóval a vizesblokk ilyen szinten koedukált volt. Viszont ennek köszönhetően tökéletesen tudtunk kommunikálni a fiúkkal is.) Idézem.
Virág: Petra.
Lillu: Virág... mondjad.
Virág: Tudod, mi maradt fent... ?
Lillu: A törölköző.:D (Addigra már bennem is tudatosult, hogy nem hoztunk.)
Végül törölközőnk is lett, és tök jól elbeszélgettünk zuhanyozás meg fogmosás közben egymással.:'D Mondjuk ha volt valaki a konyhában, lazán hülyének nézhetett minket a párbeszédünkkel együtt.:'D (Igen, az is egybe volt ezzel az egésszel - légterileg. Mosogatni is kell valahol... Vizesblokk, na.:'D) (Virággal valamivel előbb értünk oda, mint a fiúk, így előbb is végeztünk. Szóval 'trollkodtunk' kicsit, és eljátszottuk, hogy ott hagyjuk őket. Közben pedig nyilván nem mentünk sehová.:D A fiúk persze mindig rájöttek, hogy még mindig a zuhanyzóban dekkolunk. Pedig néhány olyan hihető volt... Végül együtt mentünk fel.:'D De azért szakadtunk a röhögéstől.:D)
A 'vicces' fürdésünk után visszakaptattunk a 'bungallow'-ókhoz. Váltottunk: anya ment tusolni, mi maradtunk. Beszélgettünk, röhögtünk, majd mindannyian elvonultunk a saját Háromszögünkbe.
Anyánál tároltuk a mi bőröndünket. Mondjuk máshogy nem is nagyon lehetett volna megoldani, mert elég kevés hely volt az ajtó és a matracok között. Nálunk pedig minden egyes négyzetmilliméter ki volt használva a beugróból: Virág és Ferenc táskája, Imre bőröndje, három hátizsák, Lillu válltáskája, hasitasik, töltők, laptop, kártya, törölközők, ruhák, kaja, üdítők, és mindennek a tetejére jöttek még a cipőink, papucsaink. Kisebb anarchia.(y)
Jaj, tényleg, még nem is említettem az állatunkat.:D Ugye az áramot egy dobozból nyertük, aminek a tetején egy lámpa világított. Ez így nagyon szép és jó, de mi arra nem számítottunk, hogy a fény minden bogarat, szúnyogot, molylepkét és egyéb jóságot odavonz ötszáz méteres körzetben. Az egyik pedig berepült hozzánk. Eközben én anyával konzultáltam, és csak annyit hallottam, hogy 'hozz valamit, mondjuk kéztörlőt'. Gondoltam, nincs túl nagy probléma, megoldják. Befejeztük a tárgyalást, kimásztam anya Háromszögéből, aztán megláttam Virágot, aki kint ácsorgott az ajtó előtt, és nagyba' dirigált. Erről eszembe jutottak a megboldogult tesiórák. Na, mindegy. Kiderült, hogy 'egy kurva nagy molylepke' garázdálkozik nálunk. A fiúk meg éppen azon voltak, hogy kipaterolják valahogy. Ez sehogysem sikerült, úgyhogy betömték az 'ablak' sarkába egy kiló kéztörlővel. 'Ott jó helye lesz' alapon. Rákérdeztem, hogy ez biztonságos-e (baromira félek az ilyen állatoktól). Szerintük 'teljes mértékben, sarokba van szorítva'. Még így is csak relatív nyugodtan mentem aludni. Főleg amikor éjjel megmozdult... :'D
És igen, tizenötéves létünkre egyikünk sem gondolta, hogy a fényre jönnek ezek az izék, amik így könnyedén megszállhatják a Háromszögeket.
Bemásztunk aludni. De isten ments, mi még nem alszunk tízkor.:D Solózunk, posztot tolunk fészbukon, csekkoljuk az eseményeket fészbukon, pikcsőrt töltünk fel fészbukra, pikcsőrt nézünk fészbukon, nevetünk, dumálunk, oltjuk egymást, megjegyzéseket teszünk. Chill van, emberek.:D
Jaj, kihagytam a fényforrásunkat.:D A 'lámpánk' Virág szögre akasztott zseblámpája volt. Elég gyéren világított, de a lapok megtekintésére tökéletesen alkalmas volt.:D
Fél kettő körül már mi sem bírtuk tovább: ágyba zuhantunk.
Hat óra körül felriadtam. Miért? Mert majd' megfagytam. Nem viccelek. Tényleg úgy éreztem, hogy első fokú fagyások vannak az ujjaim végén. Az a pokróc semmit sem ért... Jobb híján fogtam a telefonomat, és zenét hallgattam. Ha már aludni nem tudok...
Hét óra körül úgy látszott, egyikünk sem bírja tovább: mindannyian felébredtünk. Virág igazából csak a pulcsiját akarta felvenni, de nem tudott visszaaludni. Ellenben Ferenc teljes harci díszben 'aludt': póló, pulcsi, gatya, zokni.:'D Ezek szerint nem szigetelt jól a szarvasbőr.:D (Szarvasbőrnek neveztük el a plédjét. Tényleg olyan volt, mint a szarvasbőr.:'D) Én közben halálra fagytam, mert a cuccom a bőröndben volt, a bőrönd pedig anyánál. Majd negyed nyolc körül eszembe jutott, hogy nálam maradt a kardigánom. Logika... (y) De mivel full vékony - 'summer edition' - nem sokat számított. Legkésőbb Imre ébredt fel, aki állítása szerint egyáltalán nem fázott. Ferenc szerint melegítette a fókazsír.:'D (Bocs, muszáj volt. Még most is szakadok rajta.:'D)
Tehetetlenségünkben fél nyolckor kimásztunk, és örömmel vettük tudomásul, hogy kint is ugyanolyan hideg van, mint bent. Még jó, hogy nyolcra állítottam az ébresztőmet...
Anya persze azonnal telefonált mamáméknak, hogy kérnénk szépen plusz plédeket.
Még bőven volt időnk az indulásig. Ugyanis szerdán bicikliztünk. De ezt majd később.
Szóval kiültünk a Háromszögek előtti padokra, az asztalra pedig már ki volt pakolva a reggeli. Hideg volt, de azért én kardigánban toltam... :'D Nekiálltam májkrémmel megkenni egy szelet kenyeret, mire mindenki leadta a rendelését egyre. Tehát én csináltam négyünknek reggelit. Éljen a korai műszak.:'D
Persze ez sem úgy ment, hogy csak lazán megettük a kaját, ittunk rá, és ennyi. Ááá, ez túl egyszerű lenne.:D Alig toltuk be a kenyereket, már rá is vetődtünk a konzervdobozokon található összetevők listájára. Válogathattunk: sertésmájkrém, szárnyaskrém (jobb volt, mint a sertés), és különleges vagdalthús. Nem értettük, mitől különleges a vagdalthús, de mindegy.:'D Persze mi nem a vagdalthús egyediségén akadtunk fenn, hanem a pácsón. Mert mi nem úgy olvastuk, hogy pác-só, hanem úgy, hogy pá-csó.:'D Fogalmunk sem volt, mi lehet az a pácsó, mire valamelyikünk rá nem jött, hogy az pác-só. Of course jót nevettünk a hülyeségünkön, és ez a szó tökéletesen megfelelt bármelyik szó helyettesítésére a nap hátralévő részében.:D Plö: 'Maradj már, te pácsó', 'Mi van, pácsó?' :D
Étkezésünk és nevetésünk után elmentünk egy meleg fürdőt venni. Újra éreztem az ujjaimat.:D Zuhany után nem tudtunk mit csinálni, ezért lementünk tollasozni. Teli hassal, álmosan... Azért hősiesen próbálkoztunk.:'D A próbálkozásokból az lett, hogy elég sokszor ütöttük fel a közeli víkendház tetejére a labdát. Of course, mi csináltuk a problémát, így a megoldása sem lehet hagyományos. Nos, igen, a labdamentési módszerünk elég rendhagyó volt.:D Az alapötlet az volt, hogy valahogy felemeljük Virágot, aki kipiszkálja az ereszből. Ő azonban nem akart a fiúk nyakába ülni. Helyette talált széket egy sátortető alatt. Arra állt rá, Imréék pedig így emelték fel.:'D Nekem nem volt dolgom, ezért csak nevettem. És ezt eljátszottuk kétszer-háromszor.:'D
Anya tíz körül felrendelt minket. Kis pakolás után elindultunk kifelé a kempingből, a strandra. Fogtuk magunkat, és azzal a lendülettel le is vetődtünk az egyik hintaágyszerűségre. Nem sokkal később papám és keresztanyámék is megérkeztek. Papám a plusz takaróinkkal, szóval ők gyorsan visszamentek a Háromszögekhez. Ezután a már jól bevált módon beültünk az autókba, és indulhattunk is Őrimagyarósdra cangát bérelni. Maga a választás sem ment könnyedén (Rólunk van szó. Miért is menne azonnal? :D), de végül mindenki talált megfelelőt.
Elindultunk. Még a falu határát jelző táblát sem léptük át, amikor nekem már problémáim adódtak.:'D Nem tudtam váltani, ezért lemaradtam, mert csak 'pörgős' lábakkal tudtam haladni. A többiek bevártak, én meg elkezdtem hisztizni, hogy 'ezzel a szarral még váltani sem lehet'.:'D Az egyik fiú felült a brimgámra, hogy ezt megcáfolják. Sikerült: a lánc azzal a lendülettel le is esett.:'D
Leesett láncos kerékpárral, felvezetéssel a hajrához (Ferenc és Virág), futva.:'D visszamentünk végrehajtani a cserét. Közben összetalálkoztunk Ildiékkel, akik már elindultak nekikhaza. (Daniék is jöttek velünk cangázni, csak nekik otthon volt a közelekedési eszközük. Tehát a hivatalos rajt Felsőjánosfán volt. A köztes szakasz csak felvezetés.:D) Elhadartuk a történteket, majd futhattam tovább.:'D Papám még ott volt a kempingben, amikor visszatértünk. Beletelt vagy negyedórába, mire sikerült viszonylag jót találni számomra. Amint megvolt, hasítottunk is vissza a többiekhez, akik az út szélén várakoztak. Meglepetésre Ildiék is ott maradtak.
Gyors frissítés közben kitárgyaltuk, mi volt, hogy volt, és indultunk is tovább. Eléggé 'majom a köszörűkövön' érzésem támadt a biciklin. A lábaim a nyakamat súrolták... :'D Mindegy, jó ez ide falura.
Hegyhátszentjakabon át, csomó lejtőn leereszkedve, még ennél is többet nevetve, a patakon átgázolva megérkeztünk Felsőjánosfára. Csodálkoztak is, hogy milyen hipersebességgel értünk oda. (Mondjuk mi pont fordítva csináltuk: a felvezető volt baromi gyors, a szakasz középtempójú, a befutó pedig übercsigalassú.:'D) Beinvitáltak minket egy üdítőre (igen, úgy tűnik, a frissítős állomás is ez volt.:D). Beszélgettünk, aztán a 'biztonság kedvéért' mindenki elment vécére. Közben a fiúk arról faggattak, hogyan végzik a dolgukat az országúti kerékpárosok, ha éppen verseny alatt éri el őket a szükség.:'D (Jaigen, négyünk közül én vagyok a nagy cangaverseny-specialista. TeamCavendish.:D) Elmagyaráztam, hogy csak lazán kiállnak az út szélére.:'D Nem tudom, kit érdekelt... Azért leírtam.:'D Művelődjünk, na.:D
Már éppen indulni készültünk, amikor papám betoppant. Kiderült, hogy 'lopakodó' módban követett minket idáig.:| :'D Ezen információval gazdagabban most már tényleg útra keltünk. Meg- és elköszöntünk (este még visszatértünk, szóval csak ideiglenes volt.:'D), emelkedőn fel a canga (valaki inkább tekert), és még pár csoportkép az utókornak indulás előtt.
A hivatalos rajtot mindenki jól kapta el, bukásmentesen (szép is lenne már az elején esni.:'D), de technikai gondokban akkor sem szenvedtünk hiányt. A lejtő után, az utca végén Imre éppen kikanyarodott volna a főútra, amikor leesett a lánca.:'D Ez a csúnya, gonosz Murphy... :D
Egy óra alatt kettő is... Baljóslatú ómen.:D Főleg nekem, a pesszimista fejemmel, aki a saját láncproblémáját követően azt mondta: ennél már csak rosszabb lehet. És mivel nekem mindig a rossz megérzéseim jönnek be... Nos, közel sem ez volt a legrosszabb a nap eseményei közül.:D (Fokozzuk az izgalmakat.*rafkósfej.*)
It doesnt matter, nincs probléma, Balázs megoldotta.:'D: a fiúk visszarakták a láncot, és folytattuk utunkat.
Nem fogom részletesen leírni az utat. Ha eddig bárki félt volna ettől, most már megnyugodhat.:D Néha viszont megálltunk frissíteni (másfél liter 'mentes víz), illetve a komolyabb emelkedőkön feltoltuk a bringákat.
Jó, rendben, gyökér vagyok, de én néha hiányoltam, ha nem is a csapat, de legalább a neutral kocsit.:'D :D Neutral kocsi híján magunknak kellett gondoskodnunk a frissítésekről. (A fiúk felváltva cipelték Imre táskáját, plusz még unokatesóimnak is volt kettő, amiből egyet átvállaltunk. Anyánál of course, Virágnak meg hasitasi. Nos, ezért jó, ha saját szülőddel mész kirándulni: Lillunál meg semmi.:M) Időközben tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt is Őriszentpéter azt hiszem, központjában. Alig szálltam le a szamaramról, kiderült, hogy beállt a nyakam. De annyira, hogy még oldalra nézni is fájdalmas volt.:'D Ezt gyorsan orvosultuk: kimasszíroztattam a görcsöt anyával. Görcsoldás után átgyalogoltunk az út másik felére fagyizni (borzalmas volt.:'D), a fiúk meg feltankoltak 'mentes vízzel.
Cirka negyed óra múlva újfent nyeregbe pattantunk, és hősiesen feltekertünk az emelkedőn. (Azt hiszem, majdnem 'eltévedtünk', mert mi négyen kissé lemaradtunk. Az út végül is egyenes volt, szóval nem volt túl sok opciónk.:'D) Igaz, én majd' kiköptem a tüdőmet (engem csak rádumáltak, hogy tekerjek fel), de hajtottam tovább. Azért a biciklizésbe még senki nem halt bele alapon.
Őrinszentpétert elhagyva egyre embertelenebb körülmények között tekertünk. Dombról fel, dombról le, folyamatos váltások, különböző láncproblémák (legtöbb nálam of course), bevárások, frissítők, negyvenkét fok, két méter árnyék, hatszáz méter nap, bogarak, amik homlokon illetve szemközt repülnek (ilyenből volt vagy négy is...), és az út végén azok a borzalmas emelkedők, amikre már tényleg sehogysem maradt energiánk. Csak Virágnak és az unokatesóimnak. Kezdek kételkedni, hogy tényleg egy családba tartozunk-e... Na, lényeg. Egy pillanatra megijedtem, hogy oké, huszonöt kilométer már megvan, de mi lesz visszafelé? Menetközben meghalunk, és levágjuk magunkat az árokszélre, vagy mi? :'D

End of part one. To be continued.:D