Kezdek ott tartani, hogy nem tudom. Oké, ez csak egy nap, de ma már nem akarok emberekkel találkozni. Jó, ilyenkor nehéz is lenne, hacsak nem vagyok valami partiállat (márpedig nem vagyok). Mondjuk anyával sem akarok összefutni, ami egy ilyen kicsi lakásban will be a bit difficult... Francért hiszek a karmában. Biztos azért kaptam, mert 'köcsög' voltam. Rendben, köcsög voltam. De akkor is, bazdmeg. Konkrétan két és fél perctől voltam attól, hogy ne bukjak le. Erre még ezt is elbaszom. Komolyan én csak idegesíteni tudom magam. És akkor nem megyek oda... Igen, tényleg ez volt a legnagyobb a probléma. Nem az, hogy kettőnk közül ki az undorítóbb, az erkölcstelenebb... És pont ma mondtam, hogy még anya sem tudja elérni, hogy ha tényleg nem akarok valamit megcsinálni, akkor megtegyem... Na, ez akkor tökéletesen érvényesült. És jó, rendben, egy utolsó önző akasztanivaló dagadt kurva vagyok, de nem. Nem fogok valamit azért csinálni, mert azzal örömet okozok valakinek. Legfeljebb akkor, ha tényleg életbevágóan fontos. Ebből adódik, hogy nem fogok azzal jópofizni meg arra vigyorogni, akit utálok. Te szeresd, de engem ne kényszeríts rá, bazdmeg. És az a tag főleg ne próbáljon 'megvenni'. Nincs szükségem ajándékokra csak azért, hogy bevágódjon nálam. Szó szerint rühellem, ha valaki így akar jobb benyomást kelteni magáról. Akkor már inkább utáljuk egymást nyilvánosan. És amikor meg akarnak győzni arról, hogy bunkó vagyok... Igen, tudom, nem kell még a fejemhez is vágni. De miért a francért nem lehetek Svájc? Miért nem lehetek semleges? Miért kell rám erőltetni valamit, amitől hányni tudnék? Semleges akarok lenni - még ha ehhez az is kell, hogy 'elmenekülök'. Kétlem, hogy Svájc úgy maradt ki a második világháborúból, hogy közben jól benyalta magát mondjuk a szövetségeseknél... Ha meg igen, akkor még Svájc sem akarok lenni.
És akkor a karma... Az igazságérzetem seggbe rúg. De nagyon. Mondjuk valahol megérdemlem, de nem ezzel. Elvenni azt, amit szeretek... Szerintem szabálytalan, de mindegy. És mi az, hogy ha majd nekem lesz barátom? Egy: soha nem lesz barátom, foreveralone vagyok. Kettő: ez kurvára nem erről szól. Mert ha ez tényleg bekövetkezne (és nagyon remélem, hogy nem fog), akkor rohadtul nem egy ilyen helyzet állna fenn. Mint amikor Imre azonosította a blogomat a retek irományommal. Egy embert nem lehet párhuzamba hozni valami kajával! Még akkor sem, ha jobban undorodok tőle, mint attól a bizonyos kajától. Nem, mert nem ugyanaz a kaliber...
Össze-vissza, zavaros, érthetetlen, de leszarom, mert kiadtam magamból. Nagyjából...