esernyő nélkül, ömlő esőben őszinte leszek, hazudj egy nagyot, majd mutatom, hogyan csinálják a nagyok
Azt hiszem, ma megint megnézem a Penelope-t, de már kinéztem egy másik borzalmat, viszont abban már Cameron Monaghanra fogom csorgatni a párnámnak tartogatott nyálamat, és nem, nem volt elég egyszer másfél óra James McAvoyból botrányos képminsőg ellenére sem.:D Amúgy találtam egy olyan istenkirály 30Y-számot, hogy csak na. Jó, persze, alapjárat is ki vagyok velük békülve, de ez, jaj. Jaigen, a fizikának is nekiálltam, egész délelőtt azzal vesződtem (korán keltem, mert a tegnapi parti után már kettő előtt behaldokoltam az ágyamba (mondjuk addig is itt haldokoltam, de mindegy)), aztán rájöttem, hogy ez nem is annyira rossz, tök jól elvoltam, minden kis szart csekkoltam, amit a legjobb barátom kidobott, jó részét egyetemi jegyzetekből raktam össze (dögöljek meg, szerintem ez még mindig nagyon szürreális.:DDDDD mármint magamhoz képest, mindegy), végül annyira befizikásodtam és lettem fertőzött a kedvenc szemüveges, garbós baglyom által, hogy gyorsba át is kapcsoltam a National Geographicra, ahol szerencsétlenségemre a veterán katonás cucmó ment (ami egyébként tényleg nem volt jó, mert a D-dayes része eléggé elvonta a figyelmemet.:D), de nem baj, attól még olyan tudományosnak nézhettem ki és annak is éreztem magam.
A partiról meg annyit, hogy rave after volt az 'osztálytalálkozó' után (durva volt, hatan voltunk a huszonnégyből, tuti azt hitték, hogy valami kisegítőbe jártunk.:D) Bogiéknál pálinkával meg miklósi borral (ezt csak azért említem meg, mert befolyásolt vagyok, ugyanis anutám kábé csak borban és tisztaságban burzsujkodik, úgyhogy én is ilyen elitnek képzelem magam, aztán nem iszok ám össze mindent) meg Emi hozott sört (sima sör, kell a hóhérnak), volt süti meg Brunó, aki először telibe lekapta a kezemet, aztán összenyálazta a gatyámat és egész este ugatott (igen, Brunó az új vizslája), jaigen, eső is volt, de ezt most már inkább leírom rendesen, mert ez így nem állapot.
Szóval kettőkor csapattuk a palacsintázót a két Virággal, Bogival, Ferenccel meg Imrével (a voltlegjobbbarátnőm Virág meg olyanokat nyomatott, hogy azt hittem, meghalok, esküszöm, már úgy le akartam fordulni a székről, mint nyelvvizsgán majdnem, de kulturált és jól nevelt gyerek vagyok, ezért mégsem), bekaramelláslattéztam, aztán amikor indultunk volna tovább Bogiékhoz, elkezdett esni, én megmondtam, hogy imádom az esőt meg itt lakok három percre (literally), úgyhogy hazacaplatok parapluie-ért, Imre kitalálta, hogy jön velem, kicsit megáztunk (ááá, csak átment barnába a burnt henna árnyalatú Authenticem.:DDDD), aztán annyira elkezdett szakadni, hogy vagy fél órára nálunk ragadtunk, végül csak el tudtunk indulni visszafelé, még akkor is borzadály idő volt, szóval belaktuk magunkat a volt cba épületébe, vártunk Bogi apjára, de nem jött, ezért elkezdtünk feléjük caplatni (ázott Vansben nem lehet mást, na.:D), közben láthattuk a Balaton féléves vízmennyiségét (esküszöm, olyan Fertők voltak Miklóson, srácok, nem hisztek el.:D), majd Bogi apja hívott, hogy merre vagyunk, mert mégis felvesz, akkor megálltunk a dementortelep melletti utcában és egyesítettük erőinket (nem akartam túl sokat rinyálni, de szerintem rám ment a legtöbb víz az összerakott esernyőkről.:D). Nagy nehezen eljutottunk Bogiékhoz, felmentünk, cirka egy órát könyörögtünk Gergőnek és Marcinak felváltva, hogy mégis jöjjenek, aztán jöttek is ebben a sorrendben, kimentünk a teraszra, mindenki ivott mindenkivel, ettünk, röhögtünk, dumáltunk, tök jó volt, megjött Emi is, akit én nem annyira vártam (najó, legyünk őszinték, annyira hiányzott, mint egy sérv, az pedig nem hiszem, hogy sok embernek hiányzik, főleg nekem nem), rinyált egy sort az agy- és fülbaszó hanghordozásában (esküszöm, durvábban tolja, mint én, pedig én aztán nem vagyok egy piskóta.:D), már ki akartam ugrani valahonnan vagy megkeresni a kardomat, hogy beledőlhessek, de Percy természetesen megint eltűnt, úgyhogy igazából Ferenc mentett meg, akit kikísértünk a buszhoz, Marcika már jól érezte magát (nem kell megijedni, nem volt semmi baja, Imre meg Ferenc se haldokolt, pedig ugyanannyit ittak, csak a hülye rájátszott.:D (mondjuk tény, hogy iszonyat vicces volt)), ezért felajánlottunk neki egy józanító gógysétát, legalább a következő utcáig eljutottak.:'D (Gergő természetesen a pokrócában.:'DD (nem volt ám olyan meleg, még a pálinka hatására sem)), felraktuk Ferencet, (amúgy a Határ úton korrekt rohadt patak szag volt egy szakaszon.:D (tavasz van, rohad a patak, hogy az osztálytársaim szavaival éljek (amúgy nyugalom, csak a szokásos randommonszun-szeméttelep kombó))), visszamentünk, akkorra már eléggé leült a buláj, Marci nekem már túl sokat játszott, vállalhatatlan képeket lőttünk (nem is ittam sokat, de úgy nézek ki rajtuk, mintha harmadnapos lennék.:D), közben megérkezett Kovács is, még ültünk kicsit, aztán felmentünk, Emi is visszajött a barátjával, hoztak sört meg bort (bazdki, ebben a retkes faluban nem árulnak mást, csak aranyászokat?), aztán Imrével a leavingelés mellett döntöttünk (jobb is volt, már nem éreztem magam needeltnek, Marcika is már Bogi ágyán feküdt egy savanyúságos dobozzal a feje mellett.:D), és tizenegy után valamikor haza is vergődtem. Actually őket még bírom is a volt osztályunkból (leszámítva a voltbarátom Virágot és Emit), csak ezektől a folyamat pusziktól voltam ki idegileg.:D Igen, tudom, ez az én egyéni szociális problémám, ugyanis utálom, ha valaki - ok nélkül - hozzám ér, de néha már attól is ki tudok borulni, ha nagyon belemászik az életterembe. Mindegy, néhanapján azért simán ki lehet bírni. A lényeg, hogy jó volt meg minden, jó arcok, csak ennyi nikotin mellett hogy a picsába vesznek levegőt? :D
Najó, megint ennyi voltam, nem tudom, mikor leszek legközelebb, majd egyszer, ha meghalok, arról úgyis tudni fogtok, megkérem Sándort, hogy toljon egy posztot. na, csá
Jaj, majdnem kimaradt, hogy egyik este tényleg telibe borítottam az ágyamat kakaóval. Olyan awkward és miserable életemvan, hogy abból már tényleg filmet kéne forgatni. Lazán végignéztem, ahogy a folt elterjed a paplanon, aztán egy zsepivel (ugye nálam mindig van zsepi, nagy zsidó az orrom, i always need a zsepi (jó, tudom ám, hogy handkerchief, nyugi)) 'megpróbáltam' felitatni (konkrétan beldobtam a tócsa közepébe és csodálkoztam, hogy szétázott.:DDD), egy idő után kivettem, és alaposan megvizsgáltam, hogy ez bizony kurvára kakaós, úgyhogy gyorsba ledobtam az ágyam mellé, és még mindig teljesen sokkolódva szép komotósan kimásztam az ágyból.:DDD Komolyan botrány volt az egész. Esküszöm, ha ezt bárki látja, halálra röhögi magát (najó, csak szét). Aztán még azon is meglepődtem, hogy mennyi kakaó volt még abban a bögrében, pedig azt hittem, hogy már csak pár korty.:DDDDD How to spill kakaó out in a funny way, spoil your night and make your mum raged challenge kombó accomplished. Najó, ez már nagyon shameful angol volt ide a végére, magamtól nem is érnék ilyet (pedig magamtól írtam, jézusom), szóval inkább le is lépek. most már tényleg csá
|