'11. június 22.
Először is azzal kezdeném, hogy közkívánatra nagyobb lesz a betűméret, mert sokan nem tudják elolvasni. Konkrétan senki sem, rajtam kívül.xDD Másodszor is szerintem mire befejezem ezt a bejegyzést, már rég nem huszonkettő lesz, hanem huszonhárom, de ezt nézzétek el nekem. Ha pedig nem így lenne, akkor tapsoljatok.:D
Ma volt életünk nagy eseménye: a hetedikes tanévzáró. Én már délután a fészbukon történt mini közvélemény-kutatás alapján kilakkoztam kékre a körmömet, és kivasaltam a hajamat. Előtte nagyban untam a fejemet, a Viasaton megnéztem kábé egy Nagy Ő maratont.:'D Én Jenninek szurkolok, ha már egyszer itt tartunk. Egy: Wichitából jött.ahhw.*-* Kettő: az az áskálodók görög ribanc húzzon haza Atlantába.>.< Nem ahhoz a csávóhoz való. Majd olyan fél öt körül felöltöztem, felvettem egy magas sarkút, és megindultam anyámmal a suli felé. Lábam még nem mindig nem heverte ki azt, amikor egy másik magas sarkú feltörte a lábamat a ballagáson, szóval ez most se történt másképp.:D Egy szó, mint száz: három órán keresztül szenvedtem a cipőmben.:'D Aztán megérkeztem a termünkbe, ahova Brenner két perccel utánam olyan 'brenneresen' berontott.:'D Utána jött Imre is, akivel megvitattuk a 'ferences' ügyeket, majd elment zászlóhúzónak. Tíz perc múlva levánszorogtunk az udvarra. Meghallgattuk a Himnuszt, ami közben én megint azon röhögtem, hogy nem fog felérni a zászló. Hát, nem is ért.:'D Bogival, Emivel és Virággal ott szakadtunk Imrééken. Mit ne mondjak, kábé az egész évzárót végigröhögtük a lányokkal.:D Röhögtünk Imrén és Sancéén, én mutogattam Imrének, akkor azon.:'D Utána azon, hogy Emivel a magas sarkúban állandóan belesüppedtünk a földbe, ezért nekünk mindig ilyen kavicson kellett állnunk.xDD Azon is, ahogyan a kicsi negyedikesek énekeltek, mi pedig 'denszeltünk'.:'D Aztán még nem is tudom, miken, de arra emlékszem, hogy a végén alig tudtam végigtátogni a Szózatot - köhömm.ha én énekelnék, akkor kihalna az emberiség.:'D -, mert próbáltam visszafojtani a röhögésemet - és igen, ismét a zászló miatt.xDDD Közben láttunk Dörmögő Dömötört, én meg is ijedtem tőle.:'D Egy órás szenvedéseink után visszaterelték minket a termeinkbe, ahol megkaptuk a bizonyítványokat. Kitűnő lettem. *nah.hol a taps? :'D* Kaptunk csokit is, ami úgy meg volt olvadva, hogy amint hazaértem, bevágtam a hűtőbe.xDD Már csak azért is, mert én hatkor azt szeretném zabálni a vonaton.=$ :D Hát, többet nem is nagyon tudnék mondani erről a fontos eseményről, legfeljebb azt, hogy életre megtanultam, hogyan kell egy órán keresztül egy helyben állni egy kavicson.:'D
Másik - egyáltalán nem - fontos közlendőm: ma *jó, neked biztos holnap, de nekem ma, mert én ma már nem nagyon szeretnék aludni.:D* a hat óra tizes vonattal elutazom mamámékhoz, ezért kicsit több, mint egy hétig nem leszek gép közelben. Ha leszek is, nem áll szándékomban blogolni, mert úgyis csak zagyva lenne, mert nem lenne időm normálisan összeszedni a gondolataimat. Nem mintha ezek rendszerezettebbek lennének... :'D Remélem, nem haltok bele ebbe kis a blogmentes időszakba. Addig is lehet a többi modult nézegetni, hirdetgetni, fészbukra kirakni - mondjuk ennek nem annyira örülnék.>.< Jaigen, és ajánlani másoknak.:D
Egy hétig smaccolok mindenkit, legyenek szép álmaitok, és tudjátok, mi az a negyvenkettő.;)
Köhömm. Házi feladat: megnézni, mi az a negyvenkettő.:D *segítség: a filmbeli jelentését kérem.:'D*