'12. március 22. - anya szülinapja.:M
Írnék egy blogot a mostani mindennapokról. Rég volt már ilyen vagy hasonló blog, most pótolok.:D
Kezdeném a hadijátékokkal. Bíróban szokás ilyet csinálni tizenötödike előtt, osztályonként versenyzünk. Az egész általában egy nagyon nagy poén szokott lenni.
Idén én elvállaltam el a csapatkapitányságot [későbbiekben csak csééká.:'D]. Annyira beleéltem magam, hogy másnap reggel már olvasgattam a faliújságos kiírásokat, és kiosztottam a feladatokat. Kiderült, hogy hétfőre nem készült el se a menetlevél [minden évben mi rajzolgatjuk. fuck yeah...], se a kokárdatörténet. Én meg mint csééká fogtam a fejemet, és Petinek a lelkére kötöttem, hogy holnapra mindenképpen rajzol, én pedig alkotok valamit a kokárdákról.
Alighogy hazaértem, laptopot asztalra csaptam, és leültem megkérdezni a legjobb barátomat, a google-t. Végül wikipédia lett belőle... :'D Írtam valamennyit, közben Zsoltival megvitattuk, hogy ki mit és mennyit írt erről a jóságról. Of course meggyűrtem a papírt. Fentesztik.:'D
Kedd reggel tiszta frászban voltam, hogy Virág ne felejtse el az osztály kokárdáját. Szerencsére ez nem történt meg, leadtam a kokárdás papírt a kokárdánkkal, viszont a menetlevelünket állandóan visszadobták. Egyszer nem voltak vonalak, egyszer nem voltak ráírva a vonalak 'tetejére' valamilyen szavak... Szóval egész nap ezt rajzolgattuk.:'D Hazaértem, és anya már azzal nyaggatott, hogy mibe menjek szerdán. Én meg így: anyaaaa.:'D Nagy nehezen félig-meddig kitaláltuk, miben is leszek ezen a fentesztik napon. Azt hiszem, még körmöt festettem az ágyban olvasás közben úgy éjfél körül... :'D
Másnap szépen felöltöztem, felvettem azt az utálatos cipőmet, felkötöttem a lalis sálat, kabátot vettem. [Meg voltam elégedve a nyolcperasok cséékájának kinézetével, na... :D] Eljutottunk a suliba, kicsivel fél után értünk be. Leültem a tizenegyes elé [termünk.:M], és szépen halkan tövig rágtam a körmeimet.:'D Fogalmam sincs, miért de baromira izgultam. Mi van, ha ezek a jónépek nem tudnak normálisan viselkedni, és nem hallgatnak majd rám... ? Mindegy, ez még a kisebb problem volt. Csak jöjjön meg Virág és Imre. Virág meg is jött a kokárdákkal, nem sokkal később pedig Imre is a zászlóval. A barátaim szeme láttára izgultam halálra magam emiatt a baromság miatt. Nemsokára megérkezett az ofőnk is, és mentünk műsort nézni a moziba. [Miklóson csak egy 'mozi' van, ezért nálunk csak simán 'a mozi' néven fut.:D] Mi voltunk a sereghajtók, és folyton nevettünk, egész jól elvoltunk. Amikor megérkeztünk a moziba, elszörnyedtünk, hogy nem fogunk beférni.:'D Csak leültettek minket valahová, Himnuszt és Szózatot énekeltünk, a műsor pedig aranyos volt. Visszaandalogtunk a suliba; megint mi zártuk a sort. A fiúk megálltak a Gere Pékségnél kajáért - jót nevettünk rajtuk. Közben kiabáltunk, hogy én egy mcchicken menüt kérnék elvitelre... :D Visszaértünk, beültünk a termünkbe. Fél tízkor kezdtünk, mi a tizenegyesből indultunk. Gyorsan elmondtuk a többieknek, hogyan kéne 'vonulni', viselkedni, énekelni, plusz pontokat szerezni. Aztán rajtolni kellett. Első állomás: rakd sorrendbe a tizenkét pontot. Virág minden évben bevágja őket, szóval nem volt gond.:D A következő terem számát úgy tudhattuk meg, ha megoldottunk egy matek feladatot. Nos, kiderült, hogy az egyenlet rossz, nem jön ki sehogy se. Kilogikáztuk - az ofőnk segítségével.:D -, hogy a tizenkettesbe kell mennünk. Továbbmentünk, énekeltünk, bevonultunk. Őszintén szólva tök felesleges cséékának éreztem magam. Túl sok értelme nem volt, hogy elvállaltam.:'D Mindegy, feladatot megoldottuk [nyelvújításos szavakat kellett kitalálni], a matek részét is, és go tizenhármas. Ének, bevonul, menetlevél lead, feladat megoldás [aradi vértanúk keresése], matek, go tizennégyes. [Egy idő után adta magát a következő terem, ezért volt, amikor csak rávágtuk a legközelebbi terem számát. Megoldás nélkül.:'D] Szóval kábé ez ment egész nap.
Illetve volt néhány vicces dolog, amit nem lehet kihagyni. Ricsi állt mögöttem, és folyton rángatott. Vagyis inkább 'aranyosan' rángatott: jobbra-balra lökdösött.:'D A másik a tesi termes szerepléseink voltak. Először egy akadálypályán kellett végig menni öt fiúnak. Mi a bordásfaláknál állva buzdítottuk őket. Pista bá mérte az idejüket. Beértek, majd kérdezte, hogy valamilyen két számnak mennyi az átlaga. Rávágtuk, ő pedig benyögte, hogy három pont. [Öt volt a maximum...] Mire mi: hát nem igaz, hogy nem tudtatok gyorsabban bukfencezni; én jobban átugrom a rudat tesi órán... Tehát jól 'leszidtuk' őket.:D Jaigen, Ricsi állandóan a Hupikék törpikék főcím dalát énekelte negyvennyolcas katonai izék helyett. És soha nem akarta megérteni, amikor mondtam neki, hogy ez nem az a dal... :'D Utolsó állomás megint tesi terem volt: öt labdát kellett ledobálni. Kiálltam kamerázni, majd kicsivel később jött Virág, hogy ennyi volt. Lillu: ennyi? Basszus, egy se ment le. Vagy már... Virág: nem, nem ment le egy sem. Lillu: én ledobom, áááá.:'D [Pedig én aztán ritka rossz dobó hírében állok.] Utolsó előtti állomáson meg már annyian voltunk, hogy kiraktak minket az udvarra feladatot megoldani, fázni, és ökörködni. Kábé öt ember gondolkozott, tíz látványosan fázott [őket erősítettem én is], a maradék pedig baromkodott az ablakoknál a többi osztállyal, vagy rohangált a zászlóval. Szeretem az osztályomat... :'D
Különösebben érdekes feladat nem volt. Inkább csak tömegnyomor a hatos terem környékén.:'D [Ezért rakták ki a nyolcperasokat, nem pedig azért, mert gyökerek voltunk...] Utolsó állomásunkat is teljesítettük, és visszatértünk a tizenegyesbe. Jót nevettünk a cséékáságomon, mennyire hasznomat vették... :'D Pedig én aztán nem vagyok egy jelentéktelen valaki - szerintem. [Bírtam, hogy megkértem két embert futárnak, ergó két másik rohangált folyton a menetlevéllel, mert az eredetiek lusták voltak... :'D] Ledobtuk magunkat a hátsó padba. Felraktam a lábamat a padra. Like a boss, lazaság van.:'D Ofőnk 'teljesen ki volt borulva', hogy én felrakom a lábamat, meg ülünk az asztal tetején. Rossz példát mutatunk a kicsiknek... Én meg így: de ne már, Ildikó néni. Hát ha rájuk nézünk, visszanéznek, basszus... :'D [Kicsit voltam csak fáradt... :'D] Végre ettem, 'pózerkedtünk', majd dél körül leszédelegtünk az udvarra.
Már megint 'nagyon menő' akartam lenni, ezért felálltam az egyik padra. [Komoly pad, kábé tizenöt centivel van a föld felett.:'D] Virág mondta, hogy már megint túl nagy az arcom, én pedig látványosan elkezdtem 'sírni', hogy nem igaz, már megint... Hát hogy leszünk így elsők? :'D Of course, jó hangosan. Nem véletlenül.:T :D Virág is felállt mellém; elkezdtük szervezni a hétvégi programot. Érjetek már rá, négy napig nincsen suli. Hát, nem értek.:'D
Röviden, tömören: álltunk még egy kicsit, felmentünk kabátért, megbeszéltem Zsoltival, hogy jön velem haza, és már megint hülyének néztek, mert nem tudtam, merre van az előre.:'D Jött Zsuzsa néni, hogy énekeljünk már, mert lemerültek a laptopok [aznap fél Miklóson áramszünet volt.], és csak a manuális módszer maradt. Valahogy annyira of course... :D
Nos, ahogy a nyolcpera énekelt... Mi nem énekeltünk, mi szétnevettük az arcunkat, ember.:D Nem viccelek. Halálosan komolyan mondom az arc- és rekeszizomgörcsöt.:D Zsuzsa néni of course folyton beszólogatott nekünk [ő már csak ilyen.=')]: ha nem vagyunk hajlandóak rendesen énekelni, akkor úgy lefeleltet minket jövő héten... Nyolcpera reakció: Híres Komárom be van véve, höjj, Klapka György a fővezére, höjj.:'D [Homemade költemény. Don't copy.:M] Ráadásul még ofőnk is poénosnak találta.:D
Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy kijött a nagysasszony. Felállt, és elkezdett szövegelni a semmiről. Of course. Kitalálta, hogy ő most kihirdeti a Lali-hetes eredményeket. A csapatunk csak második lett a versenyen, ááá.:'D Mind a hárman felmentünk: Virág, Imre, én. Kár volt, gyerekek, kár volt. Ökörködtünk.=$ :'D Úgy beszélgettünk, hogy a szánkat takartuk az oklevelekkel. [Ez később még fontos lesz.:D] És végre megszülték az eredményeket. Mondtam, hogy most már csak presztízsből is meg kéne nyernünk, és akkor három évig elsők voltunk. Erre hetedik-nyolcadik évfolyamon csak harmadikok lettünk. Fejemet látni kellett volna: egy sor megdöbbenés, majd az 'eztnemhiszemelmenjeteka' arckifejezés.:'D A másik vicces pedig, hogy nagysasszony nem vett észre. Nézte ott a nyolcperasokat, hogy majd feljön a csééká, de hát nem jött. Mögé álltam, jó hangosan elmondtam neki, hogy itt vagyok. Észre sem vett, csak akkor, mikor már a jónép mutogatott neki. Kábé fél perces jelenet volt.:D Megköszöntem, visszaálltam drága jó barátaim közé. Már írtam pár mondattal ezelőtt, hogyan is kommunikáltunk. Ez egyszer olyan jól sikerült, hogy amikor hajoltam közelebb Virághoz, ő az oklevéllel kábé kiszúrta a szememet.:'D Nem elég, hogy én fogtam a fejemet, és próbáltam elrejteni a vigyorgásomat, még hallottam néhány nevető hangot a 'közönségből' is. Na, kösz.:D
Végre levonulhattunk. Fel a tizenegyesbe a cuccainkért, és go home very very fast.:D Suli elé kiértünk, Zsoltit elkaptam, és gangeltünk még egy kicsit. Soha nem fogom megérteni, miért is jó ez nekünk, de az tény, hogy tökéletesen el tudunk nevetni ott, fenn a platzon.:D Végül nagy szívfájdalmas búcsút véve egymástól hazaindultunk. Imre jött velünk egy darabig, aztán nem. [Értelmes mondat.:'D Elnézést, fáradt vagyok.] Zsoltival pedig jól elbeszélgettünk, csak szegényt tök ellentétes irányba gyalogoltattam.:'D New friend rulz.:D
Még délután anya beutalt fodrászhoz, este meg pakoltunk. Csütörtök délelőtt ugyanis mamámékhoz mentünk. De az már egy másik blog.:D
Összeségében fentesztik nap volt, leszámítva, hogy alig hallgattatok rám.:'D A harmadik hely kissé letört... Nem vagyok én cséékának való.:'D A plusz kilométereket meg köszönöm.=)
Ahhoz képest, hogy több napról szándékoztam írni, sikeresen egy lett belőle.:'D Bocsánat, de megint nem lett egy hűű, de jó írás. Azért remélem, kielégítő volt, és legalább kicsit is megszerettétek az osztályomat.:D
Legyetek jók, szeressétek egymást, szedjetek együtt virágot.:D