'12. július 25.
Ez is kicsit elkésve, de... Elnézést.:D
Június harmincadikán nincs is jobb program, mint Punnany Massif koncertre menni. Nos, igen, az ötlet fantasztikus, de a megvalósításba közbeszólt Murphy. Pedig már reménykedtem... :D
Egy körül felébredtem, és talán hajat mostam. Közben rendületlenül olvastam a Szent Johanna Gimi talán második részének utolsó lapjait, és gyorsan belekezdtem a harmadikba is. Kissé függő lettem... :'D A nagy olvasás közepette anya is hazaérkezett, nem sokkal az indulásom előtt. Mindenképpen meg akart etetni, és csak hosszas bizonygatás után hitte el, hogy kicsit sem vagyok éhes.
Amint megláttam, mennyi az idő, elkezdtem kapkodni. Lillu már csak ilyen... :'D Azért elkészültem, és öt óra előtt egy kicsivel kiértem a határ úti buszmegállóba. [A Parkba tartottunk, és ugye akkor még élt ez a jó kis össze-vissza hév-menetrend. Szóval maradtunk a Volánnál.] Imre és Roni már ott ült.
A buszmegállónál természetesen nincs zebra, ergo a főúton kell átkelni. [Utólag kiderült, hogy nemrég festettek egyet, csak nekem nem tűnt fel. Lillu-logika...] Nem vagyok egy nagy forgalmas-úton-átmászkálós ember, de azért általában meg tudom oldani ezeket a problémákat zebra nélkül is. Hát, akkor nem sikerült. Körbenéztem, majd amikor elindultam volna, láttam, hogy egyik irányból közeledik egy autó. [Nem nevet. Én így szoktam átmenni az úton. Előbb elindulok, és csak utána tűnik fel, hogy amúgy elütnének.:'D] Visszaléptem. Elment. Na, Lillu, it's your time, go across. Fuck it, nem igaz, még egy autó. Visszalép. Egy kocsi közben beállt a szemben lévő megállóba, ahova át akartam vergődni. Már indexelt, hogy visszatérne a főútra, és a mögötte közeledő autó lelassított. Na jó, nem érdekelt, mi jön, én nagy határozattan megindultam. A lendület csak a választóvonalig tartott, ahol elbizonytalanodtam, mert az a kocsi, amelyik lassított, nem úgy tűnt, mintha meg akarna állni. Tehát én megálltam, de közben még kábé hatszor oda-visszalépegettem, mert nem tudtam, hogy akkor most átfussak-e gyorsan előtte, vagy inkább álljak ott középen. Végül az autós rám villogott, mire én csak felhúzott szemöldökkel bámultam. Pár másodperc után leesett, hogy mit akart, és átgyalogoltam előtte. A fiúk persze jót röhögtek rajtam a megállóban. Na, kösz.:'D Napi szerencsétlenségemet letudtam.:D
Szóval jól kezdődött az este.:D Felszálltunk a buszra, ahol megint kihagyott az agyam, és nem ismertem fel az évfolyamtársaimat, csak fél perces gondolkozás után. Ááá, nem baj... :'D Ezután hátramentünk Ferenchez, aki már foglalt nekünk helyet. Megállapítottuk, hogy rohadt meleg van, lecsesztük egymást, hogy miért ilyen korán indulunk a koncertre, túrtam Roninak egy zsepit [mert csak nekem volt annyi agyam, hogy táskával jöttem], és azon veszekedtünk, hogy mikor kezdődik a koncert. Mi is jók vagyunk ám.:'D
Csepeli hévnél leszálltunk. Imrével akartunk vonaljegyet venni, de az újságos, ahol lehet venni, zárva volt, az automatából meg kifogyott.:'D 'Kétségbeesésünkben' véletlenül már a bankautomatából akartunk jegyet csórni.:'D Végül találtunk egy rendes jegyárust, szóval beneveztünk kettőre.
Jegyekkel felszerelkezve hévre szálltunk. Roni elkezdte a célozgatását, hogy miért nem jövök össze Imrével. [Jaigen, ők testvérek.:'D Imre Roni öccse, Roni Imre bátyja. De szerintem ez eddig is egyértelmű volt...] Én csak furán néztem rá, vagy kinevettem. Vagy egyszerre mindkettőt.:D Az útvonalunk közben kissé módosult, mert kiderült, hogy Roni éhes, ezért Borároson szálltunk le.
Beültünk a mekibe. Én csak mcflurry-t ettem, de a fiúk rendesen bekajáltak. Én csak a kólájukból ittam, és a szemetemet dobáltam a tálcáikra.:'D [Nálunk általában úgy működik a mekizés, hogy én eszek-iszok más kajájából, és magamnak csak egy-két dolgot veszek.:'D Skót vagyok, na.:'D] Közben természetesen megvolt a hangulat is: nevettünk, beszólagattunk egymásnak, aztán a fiúk kitalálták, hogy nekem van táskám, ezért én hozzam az ajándékpoharakat. Emiatt nem akartam én táskát hozni.:D
Meki után kettessel visszazötyögtünk Vágóhídig, ahol bementünk a teszkóba. A fiúk alapozót akartak venni [és nem a fejükre...], de Roni azzal zsarolt minket, hogy ha nem sietünk, akkor otthagy minket. [Négyünk közül csak Roni töltötte be a tizennyolcat, szóval nélküle mission impossible.] Végül arra jutottak, hogy nem kell semmi, Parkban tuti lesz sör. Én csak rohantam utánuk, sürgettem őket, vagy csak hangosan nyávogtam, hogy válasszanak már.:'D A vége az lett, hogy Ferenc vett magának valami borzalmat, és gazdagabbak lettünk egy rágóval.:'D
Ilyen komolyan felszerelkezve megindultunk a Park felé jegyet venni. Eléggé késésben voltunk a nyolc órás kezdéshez képest, de nekem még volt arra időm, hogy azon gondolkozzak, jó lesz-e nekem ez így, papucsban... Arra jutottam, hogy tökmindegy, úgyse Tankcsapdára jöttünk, hogy pogózni kelljen.
És itt jött az első és legnagyobb probléma a nap folyamán. Beálltunk a sorba. Már túrtam elő a pénztárcámat, amikor a csaj megkérdezte, hogy vagyok-e tizennyolc. Először furán néztem rá, majd mosolyogva rávágtam, hogy persze. Erre ő elkérte a személyimet. Nem is vesződtem vele, csak rávágtam, hogy akkor egy: nem fogsz beengedni, kettő: csak a barátaim és én röhöghetünk a borzalmas fejemen. Bámult rám pár másodpercig, majd megállapította, hogy akkor nem vagyok tizennyolc. Lillu: you dont say. Elég ünneprontónak éreztem magam, amikor közöltem a rossz hírt a fiúkkal, akik természetesen azonnal próbáltak megoldást találni a problémára. Mondtam, hogy nyugodtan menjenek be, én meg hazamegyek. Persze ezt nem engedték, mert az addig együtt töltött kábé másfél órában nem egyszer megkaptam, hogy rám vigyázni kell.:D
Egyszer csak megakadt a szemünk a bejáratnál álló két szekrényen, akik mindenkit megállatítottak, és feltűnően sokáig 'beszélgettek' a legtöbb emberrel. Megállapítottuk, hogy Imre és Ferenc ott valószínűleg nem fog átjutni, még jegyekkel sem. Azért megpróbálták visszaváltani, de nem lehetett. Végső elkeseredésünkben úgy döntöttünk, ha már egyszer eljöttünk idáig, akkor legalább csináljunk valamit.
A csináljunk valamit nagyjából annyiból állt, hogy először is kiültünk a villamosmegállóba, mert pont az orrunk előtt ment el az egyik kettes.:'D Közben megvitattuk, hogy azért ez szemétség, és valamelyikőjük benyögte, hogy ezért nem fogja belájkolni fészbukon.:'D Szóval rendesek voltatok.:D
Végre jött egy villamos, mi pedig felszálltunk. Azon tanakodtunk, hova menjünk, vagy egyáltalán mit csináljunk. Volt ötletként, hogy menjünk moziba, Deákra, vagy esetleg Starbucks-szoltassunk meg engem. Kitaláltuk, hogy benézünk Westendbe. Ott van Starbucks is, Pull&Bear is - ahol röhögni lehet -, és végső esetben mozi is.
Következzék az este második problémája. Nyugatin leszálltunk négyes-hatosról, és az aluljáróból akartuk megközelíteni a Westendet. Gyanúsan kevés embert láttunk lent, éreztük, hogy ez így nem lesz jó. Elértünk a bejáratig, ahol rendőrök álltak, és egy árva lélek sem volt a plázában. Csak egy ember reklamált a rendőrökkel, de ő sem ment semmire. Így a westendezésről is letettünk. [Először bombariadóra fogtuk, majd másnap kiderült, hogy Bruce Willis éppen ott forgatott. Lillu: najó... ]
Amíg az aluljáróban álltunk azon gondolkozva, honnan kerítsünk itt jegyet a metróra, rájöttünk, hogy borzasztó szomjasak vagyunk. Mielőtt azonban vehettünk volna valamit egy automatából, egy apa meg a fia megpróbált lehúzni minket 'pár száz' forintra. Szerintem mondanom se kell, hogy iszonyat szőrösszívűek vagyunk, de nem kaptak semmit. Már csak a bizalmatlan külsejük miatt sem...
Nagy nehezen szereztünk üdítőt is, hogy azért szomjan ne haljunk. Azért csúnya halál lenne a Nyugati aluljárójában kiszáradni.:D
Vissza talajszintre. Kitaláltuk, hogy elmegyünk Deákra metró nélkül. Fel is szálltunk a négyes-hatosra, majd a fiúk egyszer csak csodálkozva összenéztek. Oktogont mondott, kérdezték. Lillu: ja. Miért? Fiúk: hát, bazdmeg, rossz irányba szálltunk.:'D Lillu: mi? Naneeee. Nem lehetek ennyire hülyék... Így történt, hogy Oktogonon leszálltunk, és ledobtuk magunkat a megállóban lévő - kicsit sem kényelmes - padokra. Közben megint szomjasak lettünk, és sörcit akartunk venni. Körbenéztünk, de nem láttunk sehol egy közértet. Javasoltam, hogy gyalogoljunk egy kicsit, hátha találunk valamit - sörcivel. A fiúk leszavaztak, mert ők fáradtak voltak, és ülni akartak.
Na jó, ott maradtunk. Nem is keveset. Talán fél órát is dekkoltunk az Oktogonon... :'D Mindeközben megint összetévesztettek minket a szeretetszolgálatokkal [egy nő, akinek a 'sajnos csak ötszázasom van' mondatra felcsillant a szeme], és két angol turistát kellett útba igazítanunk, akik este tízkor akartak menni Széchenyibe fürdeni [Ferenc mondott valamit, mire én elkezdtem nevetni, és szerintem szegény lányok azt hitték, rajtuk nevetünk.:'D]. Én nem értettem, hogy miért pont most, ráadásul fürdőruha nélkül, de mindegy.
Egy idő után megint felhoztam, hogy mozduljunk valamerre. Természetesen mindenki egyetértett velem. Soha nem fogom érteni a logikájukat...
Kitaláltuk, hogy menjünk Vörösmartyra. Oké, négyes-hatosra fel [akkor már jó irányba.:D], Jászai Marin le. Én azt tanácsoltam, hogy lépcsőzés helyett inkább menjünk át az úton és másszunk át a korláton, de leszavaztak. Nem is értem, miért... :'D
Na, igen, és akkor újfent megszívtuk, ugyanis pont előttünk húzott el a villamos. Deja vu. Itt is leültünk. Közben felhívtam anyát, de a fiúk megállás nélkül beledumáltak, vagy a számba rágták a mondatokat.:'D Így azért nehéz volt beszélni.:D
Egyszer csak jött valami rozoga nosztalgiavillamos. Először megijedtünk, hogy ezzel kell mennünk, majd kinevettük, végül megállapítottam, hogy a szellőzése biztosan jó lehet. Aztán jött a kettes is, amire felszálltunk, és elzötyögtünk vele Vigadóig. Persze ez sem volt egyszerű, ugyanis Roni meg Imre rossz helyen akartak leszállni. Nem hittek nekünk, úgyhogy le is ugrottak. Ferenccel lesajnálóan összenéztünk. Meglátták a megálló nevét, és röhögve visszamásztak. Ennyit erről.:D
Vigadón nagy volt az élet, mintahogy Vörösmartyn is. A téren voltak valami tüzes emberek. Megálltunk, hátha valami érdekes lesz, de a fiúk megmondták, hogy ezt otthon ők is megcsinálják.:'D
Végül megint egy mekiben kötöttünk ki. Én kávéért mentem [eléggé lefáradtam, szóval jól esett], a fiúk meg eper shake-t ittak. Mindenesetre magammal hoztam két cukrot, ha nem lenne elég édes. Már a cukrok kibontása is nehezemre esett, mert közben elindultunk Vágóhíd felé [Imréék anyukája hívott, hogy felvesz minket]. Az első kábé felét a lábamra borítottam. A másodiknál már megfontoltabb voltam: segítséget kértem. Ezzel legalább annyit elértem, hogy a pohárba ment. Azonban fél úton megtapadt a kávés szívószálon, mire elkezdtem fájdalmasan nyöszörögni, hogy ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Természetesen a ráragadt cukrot sehogy sem sikerült levarázsolni a szívószálról. [Jaigen, és nem, nem nyaltam le.:'D]
Roni egyszer csak megszólalt, és összegezte az esténket: ez egy borzalmas nap: nem engednek be Parkba - lemaradunk a Punnany koncertről, nem volt sörci, fáradt vagyok, meleg van, és még a szívószál is cukros lett. Ezen jót nevettünk. Én már csak azért is, mert így olyan globális problémának hatott a cukros szívószálam a cukorszegény jegeskávémban.:D
Igaz, futva, de azért elértük a villamost. Vágóhídon már ott állt Imréék anyukája, mi pedig álmosan ecseteltük az este történetét.
Hazafelé még felvettük Dömpit [Dömper egy sharpei, aki Roniék kutyája.:D], aztán mindenkit is hazavittek.
Összeségében baromi jó nap volt. Leszámítva a koncertet és a negyvenkét fokot. De a hangulatért megérte.:D