'12. szeptember 4.
(Ez volt a mai órarendünk. Irigylem magunkat.:D)
Na, igen, nem írtam tegnap, mert nem tartottam fontosnak a hétfőt. Négy osztályfőnöki, ami elég snassz volt, így kár lett volna rá bejegyzést pazarolni.:D (Este aztán eléggé le voltam törve - részben emiatt, részben másért -, de Kristóf 'lelket öntött belém' este fél tízkor.:D Aztán ehhez még hozzá jött, hogy rosszul is aludtam. Például valamikor hajnalban felriadtam, és annyira elaludtam a karomat, hogy csak vállból tudtam megmozdítani. Ezért nagy lendülettel ráesett a lábamra, én meg frászt kaptam, hogy vajon mekkora pók is eshetett rám.:'D Szóval kisebb szívroham négy körül.)
Tehát hétkor ki az ágyból (öt percre van a suli, ötvenre kell beérni, hova siessek? :D), felöltöztem, fogat mostam, és megittam egy rénes csészényi tejes kávét négy cukorral.:D Baglyos táskámnak megvolt a premierje (két dicséretet is kapott.:M), aztán megkerestük az első angolóránk termét. A tanárunk szimpatikus volt, beszélgettünk, bemutatkoztunk, ilyesmi. Kicsengettek, és húzás ofőre. Ott újabb instrukciókat kaptunk a gólyatáborral kapcsolatban (pókerkészlet zsetonjai és szarvasölő kés még mindig nem jöhet), illetve 'játszottunk' egy kicsit. Ha még nem lett volna elegünk az ofőből, akkor duplaangol következett vele és az osztály tizenhét angolásának. (Jaigen, harminchárman vagyunk. Szép létszám.:'D) Ő tanítja az úgynevezett 'szóbelis' angolt, ő készít fel a szóbeli vizsgára, ergo vele van a legtöbb óránk - szám szerint hét. Az első órában megismert pedig a 'tankönyves' angolos tanárnő.:'D A két angol között felmentem Kristófhoz, hogy előadást tartson a 'klánkapcsokról' (ha értelmét is láttam volna... :D). A klánkapcsokat hanyagoltuk, és inkább beszélgettünk. Vissza 120-asba, éppen csengetéskor. Óra elején azért még volt időnk nevetni egy félreértésen, de ez után folytattuk a fonetikus írásjeleket (izgalmas téma).
És akkor a rémálmom: a tesi.:D A tanárnő véresen komolyan vette, de piros pont, hogy látta a Fehér tenyér című filmet.:D Mindenesetre játszottunk is, én pedig megszereztem az év első 'sérülését' tesin (mondjuk inkább produkáltam az első bénázásomat, vagy bemutatkoztam. kinek mi.:D). Nem tudom, estek-e már át az olvasók közül bárkin is, de nem egy kellemes érzés, viszont annál viccesebb.:D Szóval kábé tizenöt másodperce fogózhattunk (a másik térdét kellett megfogni... ?), amikor Balázs ráfutott a lábamra, miközben én is arrébb mozdultam volna. Ő elesett a lábamban, és azzal a lendülettel le is nyúzta a bőrt a lábam egy részéről, plusz még a cipőmet is elhagytam.:'D Végül is tényleg jót röhögtem rajta. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek.:'D Úgyhogy kispadra kerültem húsz másodperc elteltével. Of course csak cipőt kötni.:D (A igazából a lábam tök jó állapotban van, csak abban az egy órában volt rossz ránézni, amikor vörös volt. Amúgy estére rájöttem, hogy a talpam is fáj.:'D Már első nap hadirokkant lettem.:'D Fentesztik.) A levezetés egy 'utálomfogó' volt, amin rengeteget nevettem - legalábbis én. Hatodikban még egy laza számtech, aztán jöhettünk is haza.
Az első napi világvége hangulatomhoz képest, a mai egész pozitívnak vehető.:D Van kivel beszélgetnem, és... És egyelőre ennyi.:'D Hétfőtől pedig gólyatábor (ugyanoda megyünk, mint Ferencék.:D), amit azért várok. Jó lenne mindenkivel váltani két szót meg összerázódni.:D
Nem tudom, mikor blogolok legközelebb. Hétvégén biztos. Puszipacsi, tanuljatok.:)

'12. szeptember 2.
Na, akkor csapjunk a közepébe.:D
OSG13. Na, ez megint nem úgy ment, hogy délelőtt oda, este haza. Neeeeem, előtte Lillunak vásárolnia kell a fiúk legnagyobb örömére.:D Szóval először is célba vettük a Westendet, ahol beújítottam egy táskát (baglyos és imádom.:D kedden official debut.:D), vettem anyának névnapi dvd-t (általában mindig elcsúszok az ilyenekkel - ez is egy hónappal később sikerült -, ráadásul általában én csak dvd-t raffellóval vagy szemes kávéval tudok ajándékozni.:'D nagyon eredeti, tudom), Ferenc valami telefont akart mutatni Pítnek, de nem találta az üzletben.:'D, és Starbucks-oztam egyet. Majd Imre törlesztette az adósságát a mekiben (nyertem egy fogadást. végre.:D amúgy magnumos mcflurry-t kaptam. bárkit is érdekelne.), utána pedig irány a Műjégpálya.:D
Már a bejutásunk is elég érdekes meg vicces volt, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mivel én rengeteg aggyal rendelkezek (ami nem feltétlen hazugság, azonban a különféle környezeti tényezők előrelátásában még most sem vagyok a topon - lásd eső), így papucsban mentem. Tavaly úgyis melegem volt a Vans cipőmben alapon. Na, most negyvenkét fok nem, de sár volt.:'D O'Neill papucsban, két táskával, rövid gatyában... Végül is annyira nem lettem retkes, mint néhány tag, akiket láttam.:'D De nem is ez a lényeg. Imre és Ferenc (jó, igazából csak Imre) Kilakikitt koncertre akartak menni, viszont Pít és én már nem annyira. Nincs mit tenni, menjünk mi is, legfeljebb szétszívatjuk őket (jó, igazából csak Imrét) meg nevetünk egy jót. Már állhattunk a latyakban egy jó ideje, amikor kijött Kuka (tudom, nem így írják, de most csak ez van, szóval ne húzd a szád. amúgy örülj neki, őt még megismerem.:D), és közölte, hogy Vészkijárat lesz. Rondán néztünk Imrére.:D Átcaplattunk (én szó szerint) a Sprite színpadhoz, ahol beatboxoltak a népek. Azt hiszem, elég ha annyit mondok, hogy egyikünknek sem nyerte el a tetszését.:D Már pont vége volt a rettenetnek, és Imre meg Ferenc örömére (jó, csak Imre örült) Kilakikitt következett volna, amikor Ferencnek már rég úton kellett volna lennie haza. Elindultunk, miközben teljes mértékben elkenődve és lelombozódva ecseteltük, mennyire is sajnáljuk a kihagyott Kilakikittet. Lillu: nem igaz, most még egy évet kell várnom egy ilyen eseményre. Imre: nem, mert év közben is elmehetünk. Lillu: isten ments.:'D
Kisföldalattira fel, mint ahogy egy csomó más ember is, és kezdődhet a lihegjünk egymás nyakába Vörösmarty-ig. Már tényleg azon nevettünk, hogy mindjárt megdöglünk a melegtől.:'D Vörösmartyn még be a mekibe, elvitelre kaja, illetve elhatározás, hogy innentől kezdve csak in english kommunikálunk. Este végére volt egy olyan érzésem, hogy négyünk közül csak én tanultam angolt öt éven át.:'D (Egy mondat, ami tökéletesen kifejezi társaim nyelvtudását: your every second word is madafaka.:D) Aztán a villamosnál ránk köszönt valaki. Peti volt az (nyolc évig volt osztálytársunk).:D So fel a villamosra, Borároson hévre várás, Szent Imrén pedig busz.
Baromi jó nap volt, csomó röhögéssel, és rengeteg érdekes, de felettébb nevetséges angol mondattal.:D 'Aláfestő zenének' pedig ott voltak Ferenc gólyatáboros sztorijai. És mielőtt 'lepfujolnál', hogy én is csak divatból meg matricáért megyek OSG-re (mondjuk egy tényleg jól jött volna laptopra), még megemlíteném, hogy engem tényleg érdekel. Igaz, csak bámulom a versenyzőket, és fogalmam sincs a trükkök neveiről, de komolyan tetszik. Aztán megint igaz, hogy egyetlen egy ilyen versenyző nevével sem vagyok tisztában, viszont boldogítson az a tudat, hogy meg tudok különböztetni egy bmx-est egy inline-ostól. Ez már haladás, nem? :D
(Hazaérve odaadtam anyának a dvd-t (zárójel a zárójelben: képzeld el, nagyon örült neki, ja, és George Clooney-mániás.:D), lefürödtem magamról a koszt, és elkezdtük nézni a The descendants-t. Én kábé a harmincötödik percnél kidőltem.:'D Éjfél körül átvánszorogtam a szobámba, és bedőltem az ágyba. Úgy aludhattam, mint egy fa, ugyanis hat körül felriadtam. Észrevettem, hogy ugyanúgy fekszek, mint ahogy éjfélkor ágya zuhantam.:'D Szóval kissé fáradt voltam.)
Na, akkor tanévnyitó. Új suli, új arcok, új tanárok... Ja, meg az egyenruha. Amit ki nem állhatok.:'D Szóval megalapoztuk kapcsolatunkat az elkövetkezendő öt évre, azt hiszem.:D Mondjuk én csak egy félrelépésre vagy esésre számítottam a kézfogásnál (az igazgató minden új diákkal kezet fog. kedves szokás, ugye?). Viszont már a névsorba ültetésnél (kimész kezet fogni, ráadásul még a neved is felolvassák. hát nem szuper?) 'letudtam' ezt. Kimaradtam. Csodálkoztam is, de az ofőnk annyira koncentrált, hogy inkább közbe se szólaltam, nehogy még jobban elrontsa. Tehát 'csókolom, k betűs vagyok, kimaradtam' mondattal odaálltam elé. Az ofő azonnal rájött a bakira, amit egyből orvosoltunk is. Két lány közé kerültem. Velük egész jól elbeszélgettem. Egyiküktől még kölcsönkitűzőt is kaptam, mert a sajátomat nem bírtam kibontani.:) Körbeharaptam a nejloncsomagolást.(y) Ezután már nem történt semmi különös. Negyed hét körül szabadultunk (én az egyenruhától is).
Nem ismertem meg túl sok embert, viszont akikkel eddig beszéltem, jó arcnak tűnnek.:D Szerencse, hogy mindenki nyitott a többiek felé - legalábbis nekem így jött le. Holnap pedig négy ofőóra órarenddel és maratoni beszélgetésekkel. Szorítsatok, hogy sikerüljön huszonkilenc emberrel szóba elegyednem.:D Jó, mínusz egy, mert egyikük a legobb barátnőm.:) Jaigen, és csak hétkor kelek.:D
Ha lesz időm holnap, blogolok az első napról. Addig meg puszipacsi.:)

'12. augusztus 31. - folyt. köv.
Apropó árokszél. Azt hiszem, említettem már, hogy Ferenc csak néhanapján tudott váltani a bringájával. (Ha nem, akkor most megtettem.) És az utolsó pár kilométer durván meredek részen ő is fel akarta tekerni, nem pedig tolni a járművet. Annyira hatékonyan dolgozott, hogy az elmondások szerint - Imre szemtanúja volt az esetnek (én azért nem láttam, mert már lehagytam őket. jaigen, mi így több groupettóra szakadva toltuk.:D) - Ferenc egyszer csak kétoldali lábgörcsöt kapott, és beesett az árokba.:'D Jó, csak elvágódott a bokrok mellett, de árokparttal jobban hangzott.:'D Először nem akartam elhinni, de néhány másodperccel később tudatosult bennem, hogy ez reális. Én igazi, rendes barát módjára, cangát dombon tolva ki is nevettem. Éljen az empátia.:D Különösebben vicces eset Pityerszerig már nem történt, legfeljebb annyi, hogy amíg Imrével támogattuk a drótszamarakat, elszörnyedve megállapítottam, hogy az ingem felhajtott ujjáig rákvörösre égett a karom.:'D Neki meg látszott a feltűrt pulcsi ujja... Na, igen, az okosok, akik pulcsiban és ingben nyomják a harmincöt fokban... Anya azt mondta, hogy szerinte így még jól is jártam, mert legalább a vállam nem égett le. Okéjó.:'D
Szóval nagy nehezen mindenki megérkezett. Persze Daniék már leparkoltak, és az árnyékban álldogáltak. A második groupettó (tagjai: Imre és a Lillu) befutott, majd a harmadik is anyával és Ferenccel. Mi pedig addig bírtuk: teljesen kitikkadva elterültünk a fűben. A táskákat a fejünk alá rakva, szinte másfél liter ásványvizet betermelve feküdtünk az árnyékban.
És akkor relatív vicces történet következik. Anya kihasználva az alkalmat, hogy senki se mozog (esküszöm, én kidőltem, mint a fa.:'D), elkezdett mesélni. All about the szerek and the Ősrég. A random történelemóra közben hallottam, hogy valaki nagyon szuszog mellettem. Virág. Kérdeztem, hogy alszik-e. (Logikus kérdés... Lehetett volna az is, hogy mennyivel váltották múlt héten a rúpiát...) Nem jött válasz. Még egyszer. Without answer. Oké, akkor Virág bealudt. Ezt természetesen azzal a lendülettel közölni is kell mindenkivel. Nagy nevetések után visszatértünk a témához. Amikor anya a sztorijai végére ért, Virág is felébredt azt állítva, hogy egyáltalán nem aludt. Jól van, akkor teszteljük. Emlékszel Jurisicsra? Nem. Akkor bizony aludtál.:D
Röviden, tömören: körbejártuk a szereket, közös és tájképet lőttünk, megfagyiztattuk magunkat (Az egészséges vércukorszint érdekében. Ha már egyszer beleesünk az árokba random görcs miatt, legalább ne ájuljunk el.), a crew fele bevásárolt a local souvenir shopban, és hazaindultunk.
Szerintem mondanom sem kell, hogy kurva jó volt lefelé jönni a lejtőkön.:D Közvetlen a szerek utáni lejtő... Azt hiszem, nekem is kijár, hogy néha Matteo Rabottininek vagy Andrey Amador Bikkazakovának érezzem magam, aki éppen hasít le a Cortina d'Ampezzóról. (Még ha idén nem is hasítottak arrafelé. Legalábbis lefelé biztos nem.) Ha már egyszer annyira szeretem őket... :D Szóval leszáguldottunk, és megvártuk anyát, amíg bemegy egy templomba. Ezután újabb hipersebesség Őriszentpéterig. (Ott kicsit visszavettünk, mert azért mégsem lehet csak úgy 'beszállni' a körfogalomba.:D) A faluközponton való áthaládást követően már nem volt olyan könnyű dolgunk. Sík szakaszok voltak, néha egy kisebb emelkedővel, vagy lejtővel.
Túl sok mindenre nem emlékszem ebből a szakaszból.:'D Mondjuk megbeszéltük, hogy kissé levágjuk az utat hazafelé a kilométertakarékosság és lábkímélés szempontjából, illetve egyre inkább groupettókra szakadtunk. Egyszer valahol valami pusztában sikerült beérnünk az élen haladó Virágékat, de nem sokkal később elhagytak minket. A fiúknak meg nekem már lassan lógott a belünk. Mindenesetre hősiesen küzdöttünk.
Valahol Pankasznál azonban letértünk a főútról, és falukon keresztül tartottunk Őrimagyarósd felé. Na, igen, és akkor innentől kezdve Ferenc, Imre, és én olyan szinten haldokoltunk, hogy teljesen leszakadtunk az élbolytól. Ami még nem is lett volna baj, mert nem őket kellett volna tartanunk. De egy idő után már anyát se láttuk.:'D Végül is nothing problem (igen, direkt így írva), az út egyenes, nagyon eltevédni nem tudunk. Ha mégis, akkor van telefonunk.
Kisrákost vagy Nagyrákost hagyhattuk el, amikor már teljesen kilátástalannak látszott a felzárkózás. Már csak azért is, mert a falu után egy több kilométeres kukoricatáblán kellett áttekernünk.:'D Ami kukoricalopás szempontjából jó is lett volna (gondolkoztunk rajta, hogy ekkora hátrányban már mindegy, szedünk, legalább lesz, mit enni), de a haladást tekintve felettébb monoton és ingerszegény. Ezen a szakaszon már semmiféle utazósebességszerűséget nem mutattunk, csak haladtunk a saját komótos tempónkban. Közben olyan fontos témákat veséztünk ki, mint a milyen szépek is az útszéli gazok, mennyi kukoricát lehetne innen egy slukkra elvinni, és hasonlók. Ferenc megállapította, hogy annyira eltévedve mégse lehetünk, mert láttunk egy kilométerkövet.:'D Majd nem sokkal később feltette a nap költői kérdést, miszerint hány faluval is lehetünk lemaradva a többiektől.:'D
Ebben a nagy egyhangúságban a kukoricás utáni fák árnyékában megláttunk egy fehér pólós embert. Gondoltuk, Virág az - rajta volt fehér póló -, biztos megvár minket. Aztán arra gondoltunk, hogy az délibáb. Mire én megmondtam, hogy három ember egy helyen, egy időben, ugyanazt nem hallucinálja. Tehát egy ideig azzal a tudattal bicikliztünk, hogy mégsem felejtettek el minket. Aztán mintha ez a valaki gondolatolvasó lenne, felpattant a cangájára, és eltűnt a fák között. Ezek szerint tényleg megfeledkeztek rólunk. Mire Imre megjegyezte, hogy milyen jó is, hogy így hárman eljöttünk biciklizni.:'D Haladj, miközben megszakadsz a röhögéstől.
Héroszokat is megszégyenítő keménységgel hagytuk magunk mögött az unalmas kukoricatáblát - kukorica nélkül. Végre árnyékba értünk (jaigen, kukoricás = tűző nap), és végre lejtő. Ami kábé két méter volt, utána nyolc méter emelkedő. Majd nem sokkal később egy tábla a község nevével. Ha ezen Őrimagyarósd van, akkor we win, srácok, mondtam. Ja, Nagyrákos felirat vigyorgott ránk...
Az egyik 'emelkedő' után én már nem bírtam tovább. Leugrottam a szamaramról, és jóformán már csak toltam.:'D Aztán végre megláttuk anyát Viszáknál, aki 'letolt' minket, hogy hol a fenében voltunk. Hát, mi csak jobban megszemléltük a tájat, mint ők.:D Innentől már tudtam, hogy nyert ügyünk van. Néhány kilométer, és 'Magyarósdon vagyunk. Virágékat viszont sehol sem láttuk. Mindegy, gondoltam, úgyis bőven előttünk vannak. Lehet, hogy már oda is értek, és csak arra várnak, hogy az orrunk alá dörgölhessék a fölényüket.
A Viszák és Őrimagyarósd közti szakasz... A befutó... A halálunk volt. És akkor még szépen fogalmaztam. Újabb haszonnövénytáblák, fülledt idő, tarkót sütő nap... Felért egy megváltással, amikor a táborba érve leeshettem a bicikliről. Az első groupettó viszont sehol. Sprintereink továbbsprinteltek volna? Ááá, az lehetetlen. Unokatesóim erre laknak, tuti nem tévesztenék el az utat. Na jó, a nép kezdett pánikba esni. Én meg nagy higgadtan lihegtem az árnyékban, majd miután nagyjából kaptam levegőt és már nem fújtattam, felhívtam Virágot, hogy merre vannak. A válasz a nem tudom volt. Oké, akkor mi volt a legutolsó falu, amit elhagytatok. Ivánc. Ajóbüdöskurvaéletbe. Rendben, maradjatok ott, ahol vagytok Attila (keresztapám) értetek megy.
Ivánc... Nos, azután már egyenesen Csákánydoroszló. És ha elhagyták... Majdnem eltekertek mamámékig, basszus.:'D
Nem ragozom a további eseményeket. Attila és Ildi elment értük, mi pedig (anya, Imre, Ferenc, Lillu) elindultunk gyalog (!!!!) Felsőjánosfa felé. Igazából az én lábaimnak Kisrákostól kezdve mindegy volt, már szinte nem éreztem semmit.:'D Szóval én monoton ballagtam, mint valami mélabús teve, Imréék mögöttem beszélgettek (hogy volt erejük egyáltalán megszólalni...), anya pedig elöl telefonált. Én mondjuk csak azon aggódtam, hogy egyikük se kapjon komolyabb lecseszést a 'kis kitérő' miatt.
Jaigen, az újratervezett útvonal. Ugye említettem, hogy Pankasznál rövidítettünk. Ergo tök más irányból érkeztünk Őrimagyarósdra, mint ahogy rajtoltunk. Nekem nyilván automatikus lett volna Viszákon jobbra kanyarodni (nyaranta rendszeresen Őrségben sziesztázó, ezt az utat milliószor megjárt lánytól ez természetes), nekik viszont nem. Mivel Virág sose járt még erre, ezért ő honnan is tudta volna, hogy a főútról le kell térni. Daninak és Julcsinak ellenben tudnia kellett volna, ugyanis ők is kismilliószor autóztak már erre. Később kiderült, hogy Julcsi mondta is, hogy arra kéne menni, de Dani az ellenkezőjét bizonygatta a 'tudom az utat' mondattal együtt. És ha az igazáról van szó, Dani ritka makacs. Tipikus én. Tehát mentek tovább a főúton Ivánc felé.:'D
A sárga angyal (ami esetünkben tényleg sárga volt.:)) végül 'megmentette' őket, a gyalogló csapatot meg 'Jakabon összeszedték. Keresztanyámékhoz megérkezve Virág letörten nyilatkozott a 'plusz kilométerekről', Danit és Attilát nem különösebben hatotta meg a dolog, utólag csak nevettek rajta.:'D (igen, ebben is hasonlítunk), Julcsi, a fiúk és keresztanyám nem tudom, hogy élték meg, anya rendezte sorait, én meg zombiként bámultam ki a fejemből. Szerencsére egyikük sem kapott különösebb fejmosást, mindenki betudta egy rosszul elsült véletlennek. Amikor bementünk kezet mosni, négyen össze is nevettünk, hogy minek ekkora felhajtás emiatt.:D Miután nagyjából kimosakodtuk magunkat a koszból, felültünk a dombon lévő teraszhoz. Már nekiálltunk volna a töltött káposzta betermelésének, amikor rájöttem, hogy tényleg kibaszottul fáj a kezem.:'D Ugyanis nekem olyan jó kormányom volt, hogy szinte felvágta a tenyeremet. Csak fél napig volt vörös és hiperérzékeny... Mindegy, ez nem akadályozott meg a evésben, mert majd' kilyukadt a gyomrom.
Vacsora után konkrétan meghaltunk. Élőhalottként viselkedtünk: mind a négyen ültünk és bámultunk ki a fejünkből.:'D Unokatesóimnak persze még akkor is maradt energiájuk. Honnan, vagy miből... ?
Még beszélgettünk egy kicsit (jó, nagyjából másfél órát.:'D), aztán visszavittek minket a Háromszögeinkhez. És ott megint meghaltunk - legalábbis én biztosan. Gyorsan el is mentünk lezuhanyozni.
Amikor kimentem hajat szárítani, kisebb szívrohamot kaptam.:'D A doboz alatt egy öt centis forma pók (oké, lábakkal öt centi, de akkor is), a tetején meg egy fehér molylepke bóbitával a fején. Fehér molylepke... :'D Komolyan fehér volt.:D Azért sikítófrászt nem kaptam, de a lehető leggyorsabban visszamenekültem a Háromszögünkbe. Ott megint solóztunk, aznap nem posztoltunk fészbukra (igen, feltétlen fontos mindig leírni, függők vagyunk.:'D amúgy nem volt mit és túl fáradtak voltunk), és jóval előbb elaludtunk, mint előző este.
Másnap jó sokáig, azt hiszem tízig is aludtunk. Főleg, hogy nem fáztunk.:D Ez a nap sokkal lazább, sokkal chillesebb volt, mint az előzőek. Felkeltünk, ettünk, ittunk, felöltöztünk, megint beültünk a Háromszögbe kártyázni.:'D, majd úgy döntöttünk, hogy átvedlünk fürdőruhába, és feltérképezzük a strand állapotát. Az egész elhatározás beletelt vagy fél órába.:'D Kicsit lusták voltunk... :D
So go to the beach. A víz... Hát, nem volt meleg. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.:D Virág persze - úszó létére - azonnal belement, és állította, hogy nem hideg. Ááá, csak első éjszaka melegebb volt a pléd alatt, mint akkor a vízben.:'D A fiúk hősiesen követték, én meg térdig beleálltam. Meg is fagytak a lábujjaim.:'D Kis idő múlva azonban kimásztak, és leültünk... Na, kinek van tippe, mit csináltunk? :D Of course, hogy solózni.:'D Miután ráuntunk a solóra, anya benevezett minket egy vízibiciklizésre. Elég vicces volt, ugyanis a fiúk tekertek, Virág napozott, én majdnem elaludtam.:'D Nem napoztam volna, ááá... Tipikus Lillu. Ez így elég uncsinak hangzik, de még ide is belefért némi nevetés.:D
'Strandolásunkat' követően felmentünk átöltözni. Hivatalosak voltunk keresztanyámékhoz egy mamámféle bablevesre. Mivel mi áronmenek és áronwomenek (tudom, hogy iron. azért remélem, leesik... talán az is, hogy miért.:D) lettünk ebben a három-négy napban, így anya eldöntötte, hogy nem kell bennünket állandóan A-tól B-ig fuvarozni. Szóval a crew fogta magát, és megindult a rossz betonúton kifelé a kempingből - tollasütőkkel-és labdákkal.:'D A többiek alig gyalogoltak valamit, mert papám váratlanul ott termett, és elvitte őket. Tehát én anyával elslattyogtam egészen a főútig. Onnan már iránytaxi.:D
Megérkeztünk, és mamám egyből be akart minket leveseztetni.:'D Így megint felültünk a teraszra bablevest enni. Később derült ki, hogy a bableves után még van szalonnasütési opció is.:'D Virág inkább csak kenyeret pirított, én meg loptam az ötletét. Első próbálkozásom lazán odaégett.:'D A második persze már tök jól sikerült.:D
Miután tényleg tele voltunk, kitaláltuk, hogy menjünk tollasozni.:'D Nem baj, azért újfent hősiesen próbálkoztunk.:D Párosoztunk, nevettünk, majd amikor teljesen elfáradtunk, Virág és én a fűben ülve folytattuk.:'D A fiúk közben focizni szerettek volna, de meglehetősen zavartuk egymást. Mondjuk a fűben ülős tollas legnagyobb hátránya talán az volt, hogy ha rossz helyre ütöttük a labdát, akkor egyikünknek sem volt kedve érte menni. Ezért úgy akartuk visszaszerezni az ilyen labdákat, hogy egymás felé lökdöstük, egy ütőt dobtunk utána (nem jó ötlet, megakad a fűben), nyújtózkodtunk... És amikor már teljesen reménytelen volt a helyzetünk, szóltunk Ferencéknek.:'D
Kis idő múlva Imréék is betársultak. Végül rájöttünk, hogy ez így nem állapot. Felálltunk. Nem tartott túl sokáig, kábé tíz percet követően már macskáztunk.:'D Ez sem szenvedett hiányt nevetséges esetekben: szívatások, 'szövetségek', cheatelések, esések (naná, hogy én), és még sorolhatnám.:D Végül ebben is teljesen elfáradtunk. Felmentünk inni. Nemsokára viszont szinte az egész pereputtyal tértünk vissza a füves platzra. Házi focibajnokság volt.:D Ferencék unokatesóim ellen. Nem csodálkoztam, amikor Daniék elverték Imrééket.:D Meg azon sem, hogy Ferenc mindenért Imrét 'szidta'.:'D Virággal a lépcsőn ülve figyeltük az eseményeket. Egy linzert ettem, amikor megjelent az egyik macska (jaigen, nyolc van.:'D), és nagyon megtetszett neki az édesség. Lekváros, csokis... Nem baj, hátha megeszi.:'D Azt hiszem, nem lepődik meg senki, ha a válasz nem.:D Csak játszott vele.:'D Simogattuk, kaját kapott, erre az volt a hála, hogy elment a tollasütőket piszkálni. Azt hiszem, ekkor mondtam azt, hogy 'nézd már, most meg a seggét mutatja nekünk... adtam a linzeremből, letámadta a pulcsidat... most kéne neki egy áftungot adni'. És elkezdtünk szakadni. Az áftung ugyanis... Inkább nem írnám le. Nem kell rosszra gondolni, csak Ricsi egyik hülye agyszüleménye.:D Szóval mi dőltünk a röhögéstől, a többiek meg fociztak.:D
A meccs után elköszöntünk, és visszavittek minket a tóhoz vezető borzalmas útig. (Gyalogolni egész jó, csak autóval elviselhetetlen.:D) Akivel már nem találkoztunk többet, attól újfent elköszöntünk, megköszöntünk mindent, és kajával meg üdítővel felszerelkezve mentünk vissza a szállásunkig. Út közben egyikünk látott egy villámot. Én nem láttam, ezért azt mondtam, csak odaflasheltétek. Aztán valaki mondta, hogy ő is látta. Na, akkor megint jöttem az egy időben, egy helyen, két ember ugyanazt nem hallucinálja elméletemmel. Végül én is láttam, illetve már dörgött is, szóval kénytelen voltam elhinni nekik.:D
Még a vihar előtt meg akartunk fürdeni, úgyhogy azzal a lendülettel le is mentünk. Azt hiszem, ez a fürdésünk volt a legröhögcségesebb.:D Folyton átkiabáltunk egymásnak, állandóan felemlegettük a macskaáftungot, valamiért be akartunk szállni a politikába, valami pártot alakítani (már emlékszem, miért.:'D), és szakadtunk.:D Amikor végre felballagtunk, anya azt mondta, hogy még ő is hallotta, hogyan 'ordítozunk'. Már pedig az nem kis távolság.:D Ezek szerint tényleg jó nagy hanggal zuhanyozhattunk.:'D
Ildi azt mondta, hogy jól becsüljük meg, mert ez az utolsó háromszög-éjszakánk. Nos, szerintem sikerült is.:D Solóztunk (ez már elég of course lett a négy nap alatt.:D), Imre amerikai kekszét nem feltétlen amerikai keksznek hívtuk, emiatt nem is az amerikai kekszet szerettük... :D (és kinn maradt rajta? persze, hogy a Lillun.:'D mondjuk okot is adtam rá.:D) Nem is tudom, miken nevettünk még, de baromi jó hangulat volt.:D
Másnap megint tíz körül ébredtünk. Elég kómásak voltunk. Kiültünk enni. Volt, aki töltött káposztát (fiúk), volt, aki paradicsomot (én) reggelizett.:'D Hogy időben legyünk, fél egykor elindultunk a zalalövői állomásra. Addig bőven volt még több mint egy óránk. Összepakoltunk, anya mindent dokumentált az utókornak (megállás nélkül fényképezett.:'D), és nagyjából rendet raktunk. Amikor már 'idő volt', lecuccoltunk a kemping bejáratához. Volt mit.:D Papám egy fordulóval elvitt minden nehezebb csomagot, mi pedig a waiting time-ot a strandon solózva töltöttük.:D
Szokásos ülésrenddel be a kocsikba, ki az állomásra. Kiderült, hogy jegyet nem lehet venni, csak a vonaton. Magyarország.(y) Pedig egész pofás épületet húztak az állomásra... Mindegy, bőven volt még fél óránk. Mindenki képeket csinált a másikról, egymásról, meg a kibővült crew-ról.:D Fél óra múlva bemondták a vonatunkat. Elköszöntünk, kipakoltunk, még egyszer elköszöntünk, felszálltunk, integettünk, és kerestünk egy üres fülkét. (Visszafelé már nem interpicivel jöttünk. Bonyolultabb lett volna.) A kalauzunk elég kukacoskodó volt (elkérte a diákunkat, háromszor megfordította, kivette a tokjából... tényleg nem nézek ki diáknak. amúgy huszonhárom vagyok, ha még nem mondtam volna...), de legalább elmondta, hogy számítsunk késésre. (Okulva az eddigi vonatozásaimból [zárójel a zárójelben: volt egy pár.:D] valahogy sejtettem, hogy a nemzetközi késni fog. Márpedig ez Ljubljanából jött.:D) Már csak azért is, mert Fehérvár meg Kelenföld között építenek valamit, plusz erre még a tegnap esti vihar is rátett egy lapáttal.
Jaigen, nálunk is volt ám egy jó kis vihar hajnali három körül.:D A fiúk meg én fel is ébredtünk, Virág viszont végigaludta, semmit nem észlelt belőle. Csak annyit, hogy másnap reggel megtaláltuk az ajtó mellett Imre elázott papucsát, ami véletlenül kint maradt.:'D
Röviden, tömören: néha megijedtem, hogy rossz irányba megyünk (halál komolyan.:D), anya vett Nők Lapját, amiben azonnal megfejtettük a rejtvényeket (mindig közös erővel gondolkodtunk.:D), olvastunk, zenét hallgattunk, solóztunk a kinyújtott lábamon elérhető asztal híján (mikor nem? :D), beszélgettünk, egyszer-egyszer megálltunk a puszta közepén, a kalauz folyton ránk parancsolt, hogy vegyük le a cipős lábunkat az ülésekről (előregondolkodtam, ezért csak a zoknimat pakoltam fel.:M), telefonáltunk, végül megérkeztünk a Délibe, ahol Edit már várt minket, hogy hazadobjon mindenkit.
Összeségében én fantasztikus négy napot töltöttem el veletek.:D A családom is megkedvelt titeket, és várnak vissza jövő nyáron.:'D Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de remélem, hogy nem negatív élmények éltétek meg.:)
Az olvasóknak pedig köszönöm, ha bárki is végigszenvedte ezt a maratoni blogot. Akinek meg tetszett, vagy megmosolyogtatta, annak meg még jobban örülök.:) Remélem, nektek meg sikerült kedvet csinálnom egy hasonló kiránduláshoz. Még ha nem is az Őrségben. Az emlékekért, a közös élményért, a pár nap/hónap/év múlva már nevetve felemlegetett bakikért, problémákért szerintem simán megéri.:D
Azt kell mondjam, hogy bármennyire is fárasztó harminckét fokban biciklit tekerni, zavaró fejfájással gyalogolni, irritáló zokni nélkül várost nézni, számomra tényleg csak a tollasozások, a háromszög-éjszakák, a porcukor-dílerkedések, a poénok, és a vidám pillanatok maradtak meg.:) Tudom, közhely, de az idő tényleg megszépíti az emlékeket.:) <3

'12. augusztus 31. - a várva várt... :D Két részletben!
Challenge accepted: egy kényelmes időfutam távja letekerve, lábunk tövig gyalogolva, izomláz kipipálva, fáradtan és kissé álmosan... Egy szó, mint száz: elmentünk mamámékhoz az Ősrégbe a legjobb barátaimmal.:D
Ééééés mivel megígértem, hogy magyarázatot adok Magyarország egyik nyugati tájegységének számotokra érthetetlen, de számunkra annál többet mondó neveire, ezért most törlesztek is. A legelső még Mersétől származik (egyik tagja a nagyon régi crew-nak, akikkel eredetileg mentünk volna) egy félreértésből. Merse egyszer rám írt - akkor még - msn-en, hogy mikor is mennénk a Bakonyba. Milyen Bakonyba? Hát, mamádékhoz.:D A következő nickname-ig Bakonyként futott. Aztán jött Imre az Ősréggel meg a Saturdayplace-szel. Azóta is ez az 'official' neve a körünkben, de a többit is használjuk néha.:D
Ez már több éves ötletem volt, de eddig még soha nem szántam el magam komolyabban megtervezésileg. Már csak azért sem, mert még így is (mamámék és keresztanyámék segítségével) elég sok időt vett igénybe a szervezés, a kivitelezés. Neten meglesni az official honlapokat, infót gyűjteni, árakat nézni, telefonszámokat kiírni és felhívni, szállást foglalni... Mindegy, anyával utánanéztünk, kérdezősködtünk, és lezsíroztuk a dolgokat.:D
Vállalkozó sofőr híján, illetve a több 'kaland' érdekében vonatoztunk. Szombathelyig. (Vas megy megyeszékhelye. Aki esetleg nem tudná...) És akkor most jön a 'de' rész.:D Hogy kellőképp időben legyünk, a legelső interpicivel mentünk. Csak lazán hat óra tízkor indult a Keletiből a gőzösünk... :'D Edit (Imre anyukája) tök rendes volt: hajnalban bedobott minket a pályaudvarra.
Jaigen, és a crew.:D Virág, Imre, Ferenc, anya (hivatalos idegen- és túravezető egyben), és a Lillu.
A korai vonat miatt bőven előbb keltünk a megszokottnál. Én kábé másfél órát alhattam.:'D Öt órakor meetingeltünk. Azt hiszem, ennyire pontos még soha egyikünk sem volt.:'D Miután mindenki megvolt és bepakoltunk, plusz engem még benyomorítottunk hátra, a hetedik ülésre, a csomagok közé, bekocsikáztattuk a crew-t a Keletibe. (Anya és én annyi cuccot vittünk, hogy még a parkoló és a vágányok közti távot is maratoninak éreztük.:'D) Röviden, tömören: kiválasztottuk a vonatunkat, jegyet vettünk, felmásztunk, helyet kerestünk, ledobtuk magunkat, és posztoltunk fészbukra. Miszerint Virág aszonta, hogy velem és további két személlyel volt a Keleti Trainstation nevű helyen: 'go to Savaria...:)' (Volt egy kisebb 'vita', hogy a Szombathely melyik verzióját használjuk: Savaria vagy Saturdayplace.:'D Jaigen, a Saturdayplace homemade.)
Tehát cirka három óra alatt elzötyögtünk Szombathelyre. Útközben ettünk (igazából abból állt, hogy megnéztük, kinek mit csomagoltak.:'D), ittunk, olvastunk, beszélgettünk, rejtvényt fejtettünk, nevettünk, illetve iphone jegyzetekben kommunikáltunk (mivel mindannyian zenét hallgattunk, és egyikünk sem volt hajlandó megszakítani a fülébe áradó zajt, ezért így 'beszéltünk').:D
Arrived at Saturdayplace at 9.00 am. A cuccunkat a csomagmegőrzőbe adtuk, és amíg anya intézkedett, én megcsináltam a nap talán legjobb fotóját a crew maradék három tagjáról.:D
Ennyi ingerszegény óra után jól esett egyet járni a városban. (Mondjuk nekem nem feltétlen, mert az időre hivatkozva megszavazták az átöltözésemet - heves tiltakozásom ellenére is - rövidgatya-papucs kombóból Levisfarmer-Vanscipővel-zokninélkül összeállításra. Nevermind, a nadrág alját belehúztam a cipőbe.:'D Éljen a mindenkori túlélés.)
Elsőnek az Ízisz szentélyt ejtettük útba, ahol azonnal le is ültünk valami 'kavicsokra'. A korai ébresztő miatt mindegyikünk nyomott volt (mondjuk én nem annyira). Azt gondoltuk, ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Hát, a további napokat figyelembe véve... Nagyon naivak voltunk.:D
Eleinte csak kívülről akartuk szemügyre venni a szentélyt. Egyszer csak kijött egy pasi a főépületből svájci sapkában, szemüvegben, és beinvitált minket. A fiatalság húzta a száját, mert a 'köveken' pihenve mi már eldöntöttük, hogy nem igazán érdekel bennünket. Anya persze kapott az alkalmon és le is csapott egy magyarázó emberre. És a párbeszéd, amit soha nem fogok elfelejteni:
- Jöjjenek be, mesélek is. Nagycsaládos jeggyel...
- De nem mind az én gyerekem.
- Nem baj.
Ááá, nem haltam meg... :D
Így töltöttünk el durván másfél órát római kori történelmi tudásunk felelevenítésével. A magyarázó emberről hamar kiderült, hogy kúl fész, és a kissé Pali bára hajaz.
Röviden, tömören: különböző kiállításokat néztünk, történeteket hallgattunk, fotóztunk, pózerkedtünk, és még ide is belefért egy kis nevetés.
Jaigen, anya nagyon készült a négy napos kirándulásunkra: két este is azzal foglalatoskodott, hogy kiírja a látogatni kívánt helyek rövid történelmét és érdekességeit.:D Szóval mielőtt bárhova is mentünk volna, kaptunk egy gyors útbaigazítást Saturdayplace történelmével kapcsolatban.:D
Az Iseum után leszavaztuk a zsinagógát. Fáradtságra és kialvatlanságra hivatkoztunk.:D So go back to the main square, and looking for a kávézó. (Tudom, hogy caffe.) Jaigen, Fő téren egy csomó Vespát láttunk, amit később el akartunk lopni nekem.:'D (Egyik robesszal [Zárójel a zárójelben: amúgy robogó.] sem vagyok kibékülve, de Vespa jöhet.:D) Vespa helyett azonban inkább kávézóba ültünk. Lazán betermeltünk öt jegeskávét.:'D Kávézás közben - wifi segítségével - lecsekkoltuk, mi történt fészbukon, és tökéletesen ráláttunk a Fő térre. Egész szép, mint ne mondjak.:D
Miután feltankoltunk magunkat némi koffeinnel , újfent készült pár pikcsőr, majd rábeszéltem anyát, hogy nézzen a tesójának 'ajándékot'. Jót a hasznossal: addig mi free time-olunk.:D Annyira fáradtak voltunk, hogy csak ültünk egy padon és beszélgettünk.:'D Meséltem a szombathelyi ismerőseimről (kábé van vagy három is... :'D), Savaria Festről, és Virág sikeresen 'leszólt' pár embert.:'D Végül megembereltük magunkat, és elmentünk hűtőmágnest nézni. Nem találtunk semmit, szóval jobb híján elkezdtünk a téren gyalogolni. Nem sokkal később összetalálkoztunk anyával, és megszavaztuk, hogy visszaindulunk az állomásra. Útközben belestünk a székesegyházba is, anya pedig szinte végig előadást tartott. (Volt nagyjából tíz perc, amikor felfrissítve angoltudásunk, in egnlish dumáltunk.)
Nagy nehezen visszavonszoltuk magunkat a pályaudvarig, kikértük a csomagjainkat, aztán felmásztunk a Csákánydoroszló felé tartó vonatra. (Olvastunk, Imre az én zenéimet hallgatta - éljen Ed Sheeran és Olly Murs.:'D -, Ferenc pedig Virágét.)
Csákányban (rajság van, rövidítünk.:'D) papám várt minket. A gyors bmeutatkozás után bepakoltuk az összes táskát meg bőröndöt a kis Nissanba. A kocsiban nem maradt semmi hely, szóval megint gyalogoltunk.:'D (Bárki is féltette volna eddig lábam egészséget, megnyugtatom: amint visszaértünk Szombathelyen az állomásra, vissza is vettem a papucsomat.)
A házhoz érve újfent mindenki megismerkedett mindenkivel, majd a nappaliban ledobtuk magunkat a sarokkanapéra. Az ismerjük-meg-egymást-tíz-perc után elkísértem a népet kezet mosni. És bármily meglepő, a kézmosást követően asztalhoz ültünk. Jól esett enni, mivel alig táplálkoztunk a nap folyamán. So ebédeltünk öt órakor.:'D
Miután mindenki elegendő rántott húst, levest, salátát ésatöbbi tolt a fejébe, kimentem a jónéppel az udvarra. (A cél a tollasütők- és labdák elővétele volt. Papáméktól kértük kölcsön, mert azt márt senki nem akarta otthonról cipelni.:'D) Gyors terepszemle, majd kihoztam a faházból a labdát meg az ütőket. Úgy látszott, kipihentük a fáradalmakat, ugyanis tollasozni kezdtünk. Szélben.:'D Doesnt matter, we solve it. Eleinte Virággal még nevettünk a fiúk bénaságán, később viszont már szörnyülködtünk. Majd-mi-megmutatjuk alapon beszálltunk. Egy idő után csak zavartuk egymást, így párosozni kezdtünk. Elég viccesre sikeredett, mert ha olyan labda jött, amiért komolyabb erőfeszítést kellett volna tennem (másfél lépést balra menni), csak szóltam Imrének, hogy az az övé.:'D Ferencék még ennél is rosszabbak voltak. Virág különösebben nem csinált semmit. Ferenc rohangált a labdákért.:'D Virággal természetesen adtunk néha egymásnak egy-egy 'visszaadhatatlan' szervát. Legalábbis szerintünk az volt.:'D
Közben elkezdtünk párosozni pontra. Imrével egyszer elvertük Ferencéket, egyszer pedig fordítva. Virág és az én kettősömet azonban nagyon könnyen hazavágták. Vajon miért... ? :D (Azt hiszem, többet nevettünk, mint amennyit labdába értünk...)
Éppen nagy meccselésben voltunk, amikor megérkezett Ildi is Julcsival és Danival (keresztanyám unokatesóimmal). Megint mindenki lespanolt mindenkivel, mi meg folytattuk a tollast. (Szegény unokatesóim eléggé meg voltak illetődve, de második-harmadik nap egész jól kijöttek a barátaimmal.:D) Rengeteget nevettünk, és egyelőre nyoma sem volt a fáradtságunknak.
Kábé még egy óra párosozás után elindultunk a szállásunkra. Két autóval mentünk, mert máshogy nem fértünk volna el.
A Borostyán-tóhoz érve (igen, itt 'bungallow-oztunk') anya kikérte a házainkat kulcsát, a recepciós nő meg felkísért minket. Még gyorsan megemlítem, hogy amíg a kempinghez kocsikáztunk, az összes kiadó apartmant kinéztük magunknak, hogy reméljük, itt fogunk lakni. (Of course we've just joken.:D) Már csak azért is, mert a szállásunk elfoglalásáig egyikünknek sem volt elképzelése arról, milyen is lehet egy bungallow. Hát, most már van...
Miután az összes kibérelhető házat elhagytuk, és beértünk a kemping területére, megpillantottuk a 'bungallow-okat'. Akkor még nem tudtuk, hogy itt fogunk 'lakni'. Szóval felnyögtünk, hogy csak ne ez legyen az. Senki sem nyugtatott meg minket, szóval ijedten összenéztünk: 'ugye nem ez az?'.
De igen, EZ volt az. A 'bungallow'. A háromszögház. A háromszög alapú hasáb. A Háromszög.
Először kissé lesokkolt, hogy három éjszakát is itt fogunk tölteni - legalábbis engem. A többiek 'bulinak' tartották. Később már én is.
Tehát vissza a Háromszöghöz. Jó, rendben, bocsánat. Tehát a 'bungallow'. (Azért az idézőjelet így is megérdemli.) Ha szemből néztük, tényleg olyan volt, mint egy háromszög. Dani ezért is nevezte el őket háromszögházaknak.:D (Később leegyszerűsödött háromszögre.) Az alapterülete pedig... Egy téglalap.:'D (Komolyan. Képzélj el egy háromszög alapú hasábot, ami berúgott, és az egyik téglalapjára borult.) És a 'hasábság' miatt a térfogata is lecsökken, így légtérben sem bővelkedtünk. Ágyunk pedig nem volt, csak három matrac plédekkel, párnákkal, lepedőkkel. Ablakunk nem volt. Helyette egy lyuk volt - szó szerint - az alsó (esetünkben hátsó) háromszögön szúnyoghálóval, amit egy farostlemezből készült tolóajtóval lehetett zárni.:'D Elég nomád körülmények, az biztos. Végül azért mindannyian viccesnek találtuk.:)
Gyorsan kisakkoztuk, ki hol, kivel és milyen sorrendben fog aludni. Elég nagy hely volt négyünknek egy Háromszögben, azért úgy döntöttünk, hogy mi négyen együtt alszunk. Ezután elköszöntünk papámtól, Ilditől és az unokatesóimtól, akik kihoztak/kikísértek minket. Később elindultunk felfedezni a zuhanyzókat, mosdókat, a pingpongasztalt... Konkrétan az egész kempinget.
A fiúk lent maradtak feltérképezni az asztal állapotát. Még számomra is borzalmas volt. Pedig az már nagy szó. Így játék helyett nagyrészt csak nevettünk. Kábé negyedóra múlva meguntuk. Inkább lehoztuk a tollast. A szélcsenden felbuzdulva nagyba' játszani kezdtünk. Ha még nem lett volna elég.:D Jó sokat párosoztunk, sötétedésig meg sem álltunk.
Hót' fáradtan baktattunk fel a Háromszögünkig, és 'összeestünk'. Már ránk esteledett, ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk fürdeni. Ha eddig nem mosolyogtatok eleget (márpedig tuti nem.:D), akkor most itt az újabb lehetőség.
Leslattyogtunk a lépcsőn, ahol megállapítottam: én ezen kurva nagyot fogok esni.:'D (Alig volt kivilágítva, ráadásul meredek, keskeny fokokkal... Esésgyanús.:D)
A zuhanyzó közös volt. Neeeeem, azért nem koedukált.:'D (Rajtunk kívül nem volt senki, amin csodálkoztam. Nem sírtam, de azért fura volt. Meg is állapítottuk, hogy a hangunkkal biztos elüldöztük a jónépet, ezért fürdünk csak mi.:'D) Közvetlen mellette nyílt a mosdó. Virággal lepakoltunk a műanyagszékekre, amit a kabinok elé húztunk. Én átmentem a mosdóba. Alig érhettem át húsz másodperce, Virág már kiabált is. (A légtér egybe volt nyitva, szóval a vizesblokk ilyen szinten koedukált volt. Viszont ennek köszönhetően tökéletesen tudtunk kommunikálni a fiúkkal is.) Idézem.
Virág: Petra.
Lillu: Virág... mondjad.
Virág: Tudod, mi maradt fent... ?
Lillu: A törölköző.:D (Addigra már bennem is tudatosult, hogy nem hoztunk.)
Végül törölközőnk is lett, és tök jól elbeszélgettünk zuhanyozás meg fogmosás közben egymással.:'D Mondjuk ha volt valaki a konyhában, lazán hülyének nézhetett minket a párbeszédünkkel együtt.:'D (Igen, az is egybe volt ezzel az egésszel - légterileg. Mosogatni is kell valahol... Vizesblokk, na.:'D) (Virággal valamivel előbb értünk oda, mint a fiúk, így előbb is végeztünk. Szóval 'trollkodtunk' kicsit, és eljátszottuk, hogy ott hagyjuk őket. Közben pedig nyilván nem mentünk sehová.:D A fiúk persze mindig rájöttek, hogy még mindig a zuhanyzóban dekkolunk. Pedig néhány olyan hihető volt... Végül együtt mentünk fel.:'D De azért szakadtunk a röhögéstől.:D)
A 'vicces' fürdésünk után visszakaptattunk a 'bungallow'-ókhoz. Váltottunk: anya ment tusolni, mi maradtunk. Beszélgettünk, röhögtünk, majd mindannyian elvonultunk a saját Háromszögünkbe.
Anyánál tároltuk a mi bőröndünket. Mondjuk máshogy nem is nagyon lehetett volna megoldani, mert elég kevés hely volt az ajtó és a matracok között. Nálunk pedig minden egyes négyzetmilliméter ki volt használva a beugróból: Virág és Ferenc táskája, Imre bőröndje, három hátizsák, Lillu válltáskája, hasitasik, töltők, laptop, kártya, törölközők, ruhák, kaja, üdítők, és mindennek a tetejére jöttek még a cipőink, papucsaink. Kisebb anarchia.(y)
Jaj, tényleg, még nem is említettem az állatunkat.:D Ugye az áramot egy dobozból nyertük, aminek a tetején egy lámpa világított. Ez így nagyon szép és jó, de mi arra nem számítottunk, hogy a fény minden bogarat, szúnyogot, molylepkét és egyéb jóságot odavonz ötszáz méteres körzetben. Az egyik pedig berepült hozzánk. Eközben én anyával konzultáltam, és csak annyit hallottam, hogy 'hozz valamit, mondjuk kéztörlőt'. Gondoltam, nincs túl nagy probléma, megoldják. Befejeztük a tárgyalást, kimásztam anya Háromszögéből, aztán megláttam Virágot, aki kint ácsorgott az ajtó előtt, és nagyba' dirigált. Erről eszembe jutottak a megboldogult tesiórák. Na, mindegy. Kiderült, hogy 'egy kurva nagy molylepke' garázdálkozik nálunk. A fiúk meg éppen azon voltak, hogy kipaterolják valahogy. Ez sehogysem sikerült, úgyhogy betömték az 'ablak' sarkába egy kiló kéztörlővel. 'Ott jó helye lesz' alapon. Rákérdeztem, hogy ez biztonságos-e (baromira félek az ilyen állatoktól). Szerintük 'teljes mértékben, sarokba van szorítva'. Még így is csak relatív nyugodtan mentem aludni. Főleg amikor éjjel megmozdult... :'D
És igen, tizenötéves létünkre egyikünk sem gondolta, hogy a fényre jönnek ezek az izék, amik így könnyedén megszállhatják a Háromszögeket.
Bemásztunk aludni. De isten ments, mi még nem alszunk tízkor.:D Solózunk, posztot tolunk fészbukon, csekkoljuk az eseményeket fészbukon, pikcsőrt töltünk fel fészbukra, pikcsőrt nézünk fészbukon, nevetünk, dumálunk, oltjuk egymást, megjegyzéseket teszünk. Chill van, emberek.:D
Jaj, kihagytam a fényforrásunkat.:D A 'lámpánk' Virág szögre akasztott zseblámpája volt. Elég gyéren világított, de a lapok megtekintésére tökéletesen alkalmas volt.:D
Fél kettő körül már mi sem bírtuk tovább: ágyba zuhantunk.
Hat óra körül felriadtam. Miért? Mert majd' megfagytam. Nem viccelek. Tényleg úgy éreztem, hogy első fokú fagyások vannak az ujjaim végén. Az a pokróc semmit sem ért... Jobb híján fogtam a telefonomat, és zenét hallgattam. Ha már aludni nem tudok...
Hét óra körül úgy látszott, egyikünk sem bírja tovább: mindannyian felébredtünk. Virág igazából csak a pulcsiját akarta felvenni, de nem tudott visszaaludni. Ellenben Ferenc teljes harci díszben 'aludt': póló, pulcsi, gatya, zokni.:'D Ezek szerint nem szigetelt jól a szarvasbőr.:D (Szarvasbőrnek neveztük el a plédjét. Tényleg olyan volt, mint a szarvasbőr.:'D) Én közben halálra fagytam, mert a cuccom a bőröndben volt, a bőrönd pedig anyánál. Majd negyed nyolc körül eszembe jutott, hogy nálam maradt a kardigánom. Logika... (y) De mivel full vékony - 'summer edition' - nem sokat számított. Legkésőbb Imre ébredt fel, aki állítása szerint egyáltalán nem fázott. Ferenc szerint melegítette a fókazsír.:'D (Bocs, muszáj volt. Még most is szakadok rajta.:'D)
Tehetetlenségünkben fél nyolckor kimásztunk, és örömmel vettük tudomásul, hogy kint is ugyanolyan hideg van, mint bent. Még jó, hogy nyolcra állítottam az ébresztőmet...
Anya persze azonnal telefonált mamáméknak, hogy kérnénk szépen plusz plédeket.
Még bőven volt időnk az indulásig. Ugyanis szerdán bicikliztünk. De ezt majd később.
Szóval kiültünk a Háromszögek előtti padokra, az asztalra pedig már ki volt pakolva a reggeli. Hideg volt, de azért én kardigánban toltam... :'D Nekiálltam májkrémmel megkenni egy szelet kenyeret, mire mindenki leadta a rendelését egyre. Tehát én csináltam négyünknek reggelit. Éljen a korai műszak.:'D
Persze ez sem úgy ment, hogy csak lazán megettük a kaját, ittunk rá, és ennyi. Ááá, ez túl egyszerű lenne.:D Alig toltuk be a kenyereket, már rá is vetődtünk a konzervdobozokon található összetevők listájára. Válogathattunk: sertésmájkrém, szárnyaskrém (jobb volt, mint a sertés), és különleges vagdalthús. Nem értettük, mitől különleges a vagdalthús, de mindegy.:'D Persze mi nem a vagdalthús egyediségén akadtunk fenn, hanem a pácsón. Mert mi nem úgy olvastuk, hogy pác-só, hanem úgy, hogy pá-csó.:'D Fogalmunk sem volt, mi lehet az a pácsó, mire valamelyikünk rá nem jött, hogy az pác-só. Of course jót nevettünk a hülyeségünkön, és ez a szó tökéletesen megfelelt bármelyik szó helyettesítésére a nap hátralévő részében.:D Plö: 'Maradj már, te pácsó', 'Mi van, pácsó?' :D
Étkezésünk és nevetésünk után elmentünk egy meleg fürdőt venni. Újra éreztem az ujjaimat.:D Zuhany után nem tudtunk mit csinálni, ezért lementünk tollasozni. Teli hassal, álmosan... Azért hősiesen próbálkoztunk.:'D A próbálkozásokból az lett, hogy elég sokszor ütöttük fel a közeli víkendház tetejére a labdát. Of course, mi csináltuk a problémát, így a megoldása sem lehet hagyományos. Nos, igen, a labdamentési módszerünk elég rendhagyó volt.:D Az alapötlet az volt, hogy valahogy felemeljük Virágot, aki kipiszkálja az ereszből. Ő azonban nem akart a fiúk nyakába ülni. Helyette talált széket egy sátortető alatt. Arra állt rá, Imréék pedig így emelték fel.:'D Nekem nem volt dolgom, ezért csak nevettem. És ezt eljátszottuk kétszer-háromszor.:'D
Anya tíz körül felrendelt minket. Kis pakolás után elindultunk kifelé a kempingből, a strandra. Fogtuk magunkat, és azzal a lendülettel le is vetődtünk az egyik hintaágyszerűségre. Nem sokkal később papám és keresztanyámék is megérkeztek. Papám a plusz takaróinkkal, szóval ők gyorsan visszamentek a Háromszögekhez. Ezután a már jól bevált módon beültünk az autókba, és indulhattunk is Őrimagyarósdra cangát bérelni. Maga a választás sem ment könnyedén (Rólunk van szó. Miért is menne azonnal? :D), de végül mindenki talált megfelelőt.
Elindultunk. Még a falu határát jelző táblát sem léptük át, amikor nekem már problémáim adódtak.:'D Nem tudtam váltani, ezért lemaradtam, mert csak 'pörgős' lábakkal tudtam haladni. A többiek bevártak, én meg elkezdtem hisztizni, hogy 'ezzel a szarral még váltani sem lehet'.:'D Az egyik fiú felült a brimgámra, hogy ezt megcáfolják. Sikerült: a lánc azzal a lendülettel le is esett.:'D
Leesett láncos kerékpárral, felvezetéssel a hajrához (Ferenc és Virág), futva.:'D visszamentünk végrehajtani a cserét. Közben összetalálkoztunk Ildiékkel, akik már elindultak nekikhaza. (Daniék is jöttek velünk cangázni, csak nekik otthon volt a közelekedési eszközük. Tehát a hivatalos rajt Felsőjánosfán volt. A köztes szakasz csak felvezetés.:D) Elhadartuk a történteket, majd futhattam tovább.:'D Papám még ott volt a kempingben, amikor visszatértünk. Beletelt vagy negyedórába, mire sikerült viszonylag jót találni számomra. Amint megvolt, hasítottunk is vissza a többiekhez, akik az út szélén várakoztak. Meglepetésre Ildiék is ott maradtak.
Gyors frissítés közben kitárgyaltuk, mi volt, hogy volt, és indultunk is tovább. Eléggé 'majom a köszörűkövön' érzésem támadt a biciklin. A lábaim a nyakamat súrolták... :'D Mindegy, jó ez ide falura.
Hegyhátszentjakabon át, csomó lejtőn leereszkedve, még ennél is többet nevetve, a patakon átgázolva megérkeztünk Felsőjánosfára. Csodálkoztak is, hogy milyen hipersebességgel értünk oda. (Mondjuk mi pont fordítva csináltuk: a felvezető volt baromi gyors, a szakasz középtempójú, a befutó pedig übercsigalassú.:'D) Beinvitáltak minket egy üdítőre (igen, úgy tűnik, a frissítős állomás is ez volt.:D). Beszélgettünk, aztán a 'biztonság kedvéért' mindenki elment vécére. Közben a fiúk arról faggattak, hogyan végzik a dolgukat az országúti kerékpárosok, ha éppen verseny alatt éri el őket a szükség.:'D (Jaigen, négyünk közül én vagyok a nagy cangaverseny-specialista. TeamCavendish.:D) Elmagyaráztam, hogy csak lazán kiállnak az út szélére.:'D Nem tudom, kit érdekelt... Azért leírtam.:'D Művelődjünk, na.:D
Már éppen indulni készültünk, amikor papám betoppant. Kiderült, hogy 'lopakodó' módban követett minket idáig.:| :'D Ezen információval gazdagabban most már tényleg útra keltünk. Meg- és elköszöntünk (este még visszatértünk, szóval csak ideiglenes volt.:'D), emelkedőn fel a canga (valaki inkább tekert), és még pár csoportkép az utókornak indulás előtt.
A hivatalos rajtot mindenki jól kapta el, bukásmentesen (szép is lenne már az elején esni.:'D), de technikai gondokban akkor sem szenvedtünk hiányt. A lejtő után, az utca végén Imre éppen kikanyarodott volna a főútra, amikor leesett a lánca.:'D Ez a csúnya, gonosz Murphy... :D
Egy óra alatt kettő is... Baljóslatú ómen.:D Főleg nekem, a pesszimista fejemmel, aki a saját láncproblémáját követően azt mondta: ennél már csak rosszabb lehet. És mivel nekem mindig a rossz megérzéseim jönnek be... Nos, közel sem ez volt a legrosszabb a nap eseményei közül.:D (Fokozzuk az izgalmakat.*rafkósfej.*)
It doesnt matter, nincs probléma, Balázs megoldotta.:'D: a fiúk visszarakták a láncot, és folytattuk utunkat.
Nem fogom részletesen leírni az utat. Ha eddig bárki félt volna ettől, most már megnyugodhat.:D Néha viszont megálltunk frissíteni (másfél liter 'mentes víz), illetve a komolyabb emelkedőkön feltoltuk a bringákat.
Jó, rendben, gyökér vagyok, de én néha hiányoltam, ha nem is a csapat, de legalább a neutral kocsit.:'D :D Neutral kocsi híján magunknak kellett gondoskodnunk a frissítésekről. (A fiúk felváltva cipelték Imre táskáját, plusz még unokatesóimnak is volt kettő, amiből egyet átvállaltunk. Anyánál of course, Virágnak meg hasitasi. Nos, ezért jó, ha saját szülőddel mész kirándulni: Lillunál meg semmi.:M) Időközben tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt is Őriszentpéter azt hiszem, központjában. Alig szálltam le a szamaramról, kiderült, hogy beállt a nyakam. De annyira, hogy még oldalra nézni is fájdalmas volt.:'D Ezt gyorsan orvosultuk: kimasszíroztattam a görcsöt anyával. Görcsoldás után átgyalogoltunk az út másik felére fagyizni (borzalmas volt.:'D), a fiúk meg feltankoltak 'mentes vízzel.
Cirka negyed óra múlva újfent nyeregbe pattantunk, és hősiesen feltekertünk az emelkedőn. (Azt hiszem, majdnem 'eltévedtünk', mert mi négyen kissé lemaradtunk. Az út végül is egyenes volt, szóval nem volt túl sok opciónk.:'D) Igaz, én majd' kiköptem a tüdőmet (engem csak rádumáltak, hogy tekerjek fel), de hajtottam tovább. Azért a biciklizésbe még senki nem halt bele alapon.
Őrinszentpétert elhagyva egyre embertelenebb körülmények között tekertünk. Dombról fel, dombról le, folyamatos váltások, különböző láncproblémák (legtöbb nálam of course), bevárások, frissítők, negyvenkét fok, két méter árnyék, hatszáz méter nap, bogarak, amik homlokon illetve szemközt repülnek (ilyenből volt vagy négy is...), és az út végén azok a borzalmas emelkedők, amikre már tényleg sehogysem maradt energiánk. Csak Virágnak és az unokatesóimnak. Kezdek kételkedni, hogy tényleg egy családba tartozunk-e... Na, lényeg. Egy pillanatra megijedtem, hogy oké, huszonöt kilométer már megvan, de mi lesz visszafelé? Menetközben meghalunk, és levágjuk magunkat az árokszélre, vagy mi? :'D

End of part one. To be continued.:D

'12. augusztus 30.
Nos, újabb magamhoz képest hipersebességű helyzetjelentést tervezek az ősréges blog előtt. Igen, ez után már tényleg posztolom a talán kissé túlspilázott élménybeszámolót.:D Még egy gyors lektorálás és...
Mostanában rákaptam a film- és sorozatnézésre. Filmből War Horse, A Lot Like Love (oké, ez a tévében volt), Good Morning Vietnam (imádtam), The Departed (ezt is imádtam), The Road (számomra kissé elvont), Alfie, La vita è bella (vicces, de egyben elgondolkoztató), Becoming Jane (James McAvoy kosztümös filmben... ahhw.<3). Sorozatból a már említett dr. House, Gossip Girl (neten), és az amerikai Banánok közt, a Wildfire.:D Ne nevess nagyon. Tudom, hogy a lovas dolgok kilencvenöt százaléka baromság benne (hiszen szinte nyolc évig lovagoltam), de számomra háromnegyed óra tömény röhögés.:D
Szóval a mozgóképekkel így állunk, jöhetnek a könyvek. Beneveztem a Szent Johanna Gimi hetedik részére (igen, a sorba beálló, idióta tömegpicsa vagyok emiatt, és azonnal el kell ítélni meg pfujolni), anya pedig megvette mamámnak a Zacher-könyvet. (Mamám imádja a különféle interjús, beszélgetős könyveket.:D) Plusz még megvásároltam a kért füzeteket BKG-ba. Illetve egy körzőt, mert borzalmas, amit még anno Gergőtől kaptam vigaszdíjképpen az előzőért, amit sikeresen eltört.:'D Hazaérve elkezdtem Szjg-t olvasni, aztán egy idő után szünetet tartottam. Ott volt az asztalon a Zacherról szóló kötet, fellapoztam, beleolvastam. Annyira megtetszett, hogy azóta is ezt olvasom Szjg helyett.:D Két nap alatt több mint a felén túl vagyok... :D
Ráadásul nekem is kezdődik az iskola, méghozzá a kilencedikkel. Kissé izgulok, de remélem, jó lesz. Sőt. Überszuperfantasztikus öt évet szeretnék eltölteni az osztálytársaimmal meg az ofőnkkel.:D Öt év, mert az első nulladik a nyelvtanulás miatt. (Én speciel angolos leszek, a legjobb barátnőm németes.) BKG-s debütálásom örömére, egyik este anyával viccesen kitárgyaltuk a lehetséges válaszokat és reakciókat a 'mit olvastál nyáron' kérdésre. Itt vannak a szerintem lehetséges variációk. (Nem nyáron olvastam mindet, nyugalom.:D)
A Szent Johanna Gimi - Pfuj, hülye, visítozós, Cortez-mániás, jellemtelen, egysíkú tömegribanc.
Galaxis útikalauz stopposoknak - Maga a könyv... beteg. A csaj is.
Állatfarm - Büdös kommunista.
Trainspotting - Drogos és elvont. Rentsék sem normálisak, a csaj se.
Harcosok klubja - Egy skizofrén csávó, aki végig maga mellé flasheli Tyler Durdent... A csaj tudathasadásos.
A Zacher - Az ország kedvenc toxikológusa... Valószínűleg a csaj is kipróbált már valamit, és örüljünk, ha nem függő.
Tehát arra jutottunk (rengeteg nevetés közben), hogy egyikből se lehet jól kijönni.:'D (Természetesen ez eltúlzott, nem kell komolyan venni.:D)
És akkor így a végére megmagyaráznám, hogy miért 'akadtam ki' annyira az előző blog végefelé. Ugye írtam a Vueltás részt, és biztosra akartam menni aznapi szakaszgyőztesekkel kapcsolatban, ezért rákerestem a Eurosport official hungarian site-ján (nem kérek szájhúzogatást, gyakorlom az angolt.:D). Ahogy nagyban kerestem a kerékpáros blogon, egyszer csak megláttam egy 'Sipikém' nevű cikket (igazából én a Knézy-félét olvastam először, de ez most lényegtelen). Csodálkozva rámentem a linkre, és a hírt olvasva megállt bennem az ütő. Nem lehet, mondogattam magamban, végül azonban el kellett hinnem. Igaz, én világéletemben 'csak' egy hangot tudtam hozzákapcsolni a nevéhez, de nekem akkor is nagyon fontos volt. Ők voltak a kedvenceim, ők voltak számomra a legjobb kommentátorpáros a bicikliversenyek alkalmával Knézy Jenővel. Akiknek a poénjain, hülyeségein mindig nevettem, akik érdekessé tették a hosszú szakaszokat, akik miatt elkezdtem nézni ezt az egészet... És most Sipos János nem kommentál már többet. Nekünk biztosan nem.
Én pedig úgy látszik, úgy 'gyászolok', hogy nem nézem a Vueltát. Valami nem visz rá. Valahogy képtelen vagyok. És most lehet szánalmasnak meg hülyének tartani, de úgy gondolom, ennyit igazán megérdemelt ez az ember. Nyugodjon békében.
Ennyit így 'gyorsan'. Aztán most százszázalékosan ráállok az ősréges blogra.:D