'12. augusztus 22.
Na jó, tényleg überszuperhipergyors leszek, mert még fanficet is szeretnék írni... :D Igen, én ilyen művészlélek vagyok. De nem ma.
Na, poénkodásnak vége, fordítsuk komolyra a szót. Az őrséges blog még mindig stagnál (szebb szó, mint a haldoklik), de nemsokára tényleg lehet majd rajta nevetni. Már csak azért is, mert nyakunkon az OSG (maratoni blog? valószínű.:'D), és mindjárt itt a tanévnyitó (vasárnap. értitek? vasárnap, basszus, vasárnap van az a retek tanévnyitó... nyugalom, legalább nem ezen a vásárnap.:'D).
Addig pedig csak helyzetjelentésekkel szolgálhatok. Tehát (caution. csapongok. úgy írok, ahogy eszembe jut) anyával elmentünk Gyulai István Memorialra, ami baromi jó volt.:D (Az más kérdés, hogy legálisan 'elloptak' tőlünk ezerkétszáz forintot két üdítőre...). Elolvastam az Állatfarmot, és nagyon tetszett.:D Igen, értettem is, hogy miről szól. Körbenéztem gportálon a blogok között. Találtam egyet-kettőt, ami megfogott. Megtudtam, hogy addig nem tudok jegyet venni a novemberi olimpiai jégkorong (ha azt írom, hogy hoki... a korlátoltak azonnal másra gondolnak) kvalifikációra, amíg ki nem derül, ki lesz a negyedik válogatott. Igazából nekem tök mindegy lenne, mert engem csak a magyar meccsek érdekelnek.:'D Az Ed Sheeran-szerelem még mindig tart. De találtam egy kevésbé plátóit... Mindegy, a pillanatnyi fellángolások nem számítanak.:D A napjaim nagy általánosságban unalmasan telnek. Kábé az összes létező sorozatot megnézem a tévében.:'D Csak annyi a bajom, hogy dr. House-ból állandóan olyan részt adnak, amit én már láttam. Szerintem direkt velem akarnak kiszúrni... (Azért nem neten nézem, vagy töltöm le, mert túlforgalmaztam az e havi netemet [zárójel a zárójelben: három napig nem volt tévénk az olimpia alatt, és nekem nem felelt meg a 'rádión nézzük' megoldás, úgyhogy a négy gigám túl nyomó többsége erre ment rá - merthogy nulla-huszonnégyben kellett néznem...], ezért jó ideje 'csökkentett adatforgalommal' garázdálkodok.) Enyhén paranoiás is vagyok, de ez már régóta így van. Néha meg hipochonder... Ááá, sehogyse jó ez.:'D Még a sorozathoz... Elkezdődött a Vuelta is, szóval újra van mit néznem.:D *és akkor most meghalt bennem valami.* Elnézést. Szóval Vuelta, de ez már nem lesz ugyanolyan... A mai szakaszt Simon Clarke nyerte, Tony Martin második, és hazaértek a szökevények.:D Nem tudom, érdekelt-e bárkit is... Azért leírtam.:'D Művelődjünk, jónép.:D Úgy néz ki, nem megyek Szjg dediklásra. Nincs kivel, mindegy.
Hirtelen nem tudok többet írni. Sajnálom. Dehogyis, mit sajnálkozok én itt?! Azt mondtam, übergyors leszek.:D Remélem, sikerült is.:) Az őrséges blogon pedig dolgozok. Kissé ömlesztett lett, de most érjétek be ennyivel. Na, legyetek jók. Csóközön.:D

'12. augusztus 10.
Nem, nem haltam meg. Lehet, hogy valaki reménykedett benne, de nem. Még nem.:D
Na, gyors helyzetjelentéses blogot tervezek. Először röviden, tömören: még mindig nem tudom, mi az a zónázó vonat [mondjuk valaki most már igazán felvilágosíthatna...], teljes erőbedobással olimpiát nézek, és oda-vissza vagyok Császáréktól meg Biroséktól [nem érdekel, hogy kikapnak, én attól még szeretem őket. igaz, vesztes meccsek után el vagyok kenődve, but who cares? :'D], vasárnap keresztanyámékkal és unokatesóimmal meglátogattam a szentgotthárdi élmény/termálfürdőt, szóval ebből is következik, hogy éppen mamáméknál tartózkodok [most már nem, de mindegy.:'D]. Az utazásom elég random volt: elkezdődött a nyílászárócsere itthon, és nem bírtam a zajt, ami már reggel tízkor kezdődött. Ez engem igazán zavart és idegesített, ugyanis én általában délig-egyig alszok.:'D Tehát másnap már vonaton is ültem.
Az egész felfordulás előtt 'lenyaraltuk' anya utalványát, amit a ballagó osztályától kapott. Ha még nem lenne elegem a Balatonból, az északi partból és Zánkából... Nos, nehéz lenne kitalálni, ezért gyorsan el is oszlatom a kételyeket és megkíméllek titeket a fejtöréstől: Zánkára mentünk. Meglepett, ugye? :D Igazából nagyon szép meg érdekes volt, csak megint tövig jártam a lábamat.:'D Tapolca, tavas barlang, Malom tér [remélem, ez a hivatalos neve... tapolcaiak kijavíthatnak.:D], Badacsony, beújított szuvenírkarkötő... Jaigen, és hotelben laktunk.:T :D Lillu kérésre, of course... :'D Tehát jó volt, szép volt.:D
Mostanság elkapott az Ed Sheeran-fanság [azt hiszem, költő leszek.:M], szóval kábé egész nap Give me love, Grade 8, U.N.I. és társaik mennek.:D Természtesen Olly Murs-t sem felejtjük el. Még őt is nagyon szeretem.:D Mondjuk én meg mindig olyan előadókat találok, akiknek a zenéjével egyik barátom sincs tisztában, ezért folyton kiselőadásokat tartok róluk vagy zenét mutogatok... Na, mindegy. Lényeg, hogy anyának Ed bejön akusztikus verzióban.:'D
Jaigen, olimpiára visszatérve. Ugye első nap gyorsan le is zavarták a férfi országúti biciklizést, szóval én ott ültem, és szurkoltam az én emberemnek. [Kis segítség: Mark Cavendish-nek hívják az emberemet.] Hát, nem az én emberem nyert, hanem Vinokurov, de nem sajnáljuk tőle. Igaz, Vinokurovot nem szeretjük annyira, mint Cavendish-t, azonban ő megérdemelte. Az angolok meg eltaktikázták magukat... Nevermind, i love Mark and team Sky.:D ...and Voeckler... a bit.:'D
Nem tudom, mit mondjak még. Oké, elnézést, írjak.:D Mondjuk szórakoztatom magamat a hülyeségeimmel [Kalapácsvetés. Országok nevét mindig három betűvel rövidítik. Tjk. Lillu: mi az a tjk? Tadzsikisztán. Ááá, hülye vagy, Lillu, nincs is ilyen ország. Versenyző mezén: Tajikistan. Én meg így: azt a rohadt... Tudok valamit.:'D Természetesen magammal beszélgettem...], olvasok, elmennék Szjg dedikálásra, lassan már elmehetnék valami vonatos embernek, mert annyira pro vagyok a menetrendekből és átszállásokból, van nyári munka ötletem ['course, csak jövőre.:D], pasziánszfüggő lettem [már rendes francia kártyával is játszom, nem csak gépen.:'D]... És igen, ennyire életképtelen vagyok. Tessék, ki lehet röhögni.:D
Amúgy még tartozok nektek egy nagyon érdekes, nagyon kalandos, nagyon élménydús, nagyon fárasztó, nagyon izgalmas, de - ami talán az egyik legfontosabb - nagyon vicces és nevetséges őrséges bloggal.:D Nálunk csak Ősrégként vagy Bakonyként megy... Miért? Majd a blogban.:D Hosszúnak hosszú lesz, de ne tessék megijedni, mert ha több részletben olvasod is... A lényeg, hogy aki kihagyja, az egy kiló röhögéstől, egy fantasztikus élménybeszámolótól, egy nyaralás/kirándulás helyszínajánlattól, és jó néhány tanulságtól fosztja meg magát. Na, ennyit erről. Szerintem egész jól beharangoztam.:D *vállveregetés.*
Nagyjából ennyit szerettem volna 'gyorsan, röviden' blogolni. A következő valószínűleg az ősréges lesz. Addig is legyetek jók, és csókolok mindenkit.:D Jaigen, és szurkoljatok a kéziseinknek.:D Meg minden más sportolónknak.:D

'12. július 25.
Ez is kicsit elkésve, de... Elnézést.:D
Június harmincadikán nincs is jobb program, mint Punnany Massif koncertre menni. Nos, igen, az ötlet fantasztikus, de a megvalósításba közbeszólt Murphy. Pedig már reménykedtem... :D
Egy körül felébredtem, és talán hajat mostam. Közben rendületlenül olvastam a Szent Johanna Gimi talán második részének utolsó lapjait, és gyorsan belekezdtem a harmadikba is. Kissé függő lettem... :'D A nagy olvasás közepette anya is hazaérkezett, nem sokkal az indulásom előtt. Mindenképpen meg akart etetni, és csak hosszas bizonygatás után hitte el, hogy kicsit sem vagyok éhes.
Amint megláttam, mennyi az idő, elkezdtem kapkodni. Lillu már csak ilyen... :'D Azért elkészültem, és öt óra előtt egy kicsivel kiértem a határ úti buszmegállóba. [A Parkba tartottunk, és ugye akkor még élt ez a jó kis össze-vissza hév-menetrend. Szóval maradtunk a Volánnál.] Imre és Roni már ott ült.
A buszmegállónál természetesen nincs zebra, ergo a főúton kell átkelni. [Utólag kiderült, hogy nemrég festettek egyet, csak nekem nem tűnt fel. Lillu-logika...] Nem vagyok egy nagy forgalmas-úton-átmászkálós ember, de azért általában meg tudom oldani ezeket a problémákat zebra nélkül is. Hát, akkor nem sikerült. Körbenéztem, majd amikor elindultam volna, láttam, hogy egyik irányból közeledik egy autó. [Nem nevet. Én így szoktam átmenni az úton. Előbb elindulok, és csak utána tűnik fel, hogy amúgy elütnének.:'D] Visszaléptem. Elment. Na, Lillu, it's your time, go across. Fuck it, nem igaz, még egy autó. Visszalép. Egy kocsi közben beállt a szemben lévő megállóba, ahova át akartam vergődni. Már indexelt, hogy visszatérne a főútra, és a mögötte közeledő autó lelassított. Na jó, nem érdekelt, mi jön, én nagy határozattan megindultam. A lendület csak a választóvonalig tartott, ahol elbizonytalanodtam, mert az a kocsi, amelyik lassított, nem úgy tűnt, mintha meg akarna állni. Tehát én megálltam, de közben még kábé hatszor oda-visszalépegettem, mert nem tudtam, hogy akkor most átfussak-e gyorsan előtte, vagy inkább álljak ott középen. Végül az autós rám villogott, mire én csak felhúzott szemöldökkel bámultam. Pár másodperc után leesett, hogy mit akart, és átgyalogoltam előtte. A fiúk persze jót röhögtek rajtam a megállóban. Na, kösz.:'D Napi szerencsétlenségemet letudtam.:D
Szóval jól kezdődött az este.:D Felszálltunk a buszra, ahol megint kihagyott az agyam, és nem ismertem fel az évfolyamtársaimat, csak fél perces gondolkozás után. Ááá, nem baj... :'D Ezután hátramentünk Ferenchez, aki már foglalt nekünk helyet. Megállapítottuk, hogy rohadt meleg van, lecsesztük egymást, hogy miért ilyen korán indulunk a koncertre, túrtam Roninak egy zsepit [mert csak nekem volt annyi agyam, hogy táskával jöttem], és azon veszekedtünk, hogy mikor kezdődik a koncert. Mi is jók vagyunk ám.:'D
Csepeli hévnél leszálltunk. Imrével akartunk vonaljegyet venni, de az újságos, ahol lehet venni, zárva volt, az automatából meg kifogyott.:'D 'Kétségbeesésünkben' véletlenül már a bankautomatából akartunk jegyet csórni.:'D Végül találtunk egy rendes jegyárust, szóval beneveztünk kettőre.
Jegyekkel felszerelkezve hévre szálltunk. Roni elkezdte a célozgatását, hogy miért nem jövök össze Imrével. [Jaigen, ők testvérek.:'D Imre Roni öccse, Roni Imre bátyja. De szerintem ez eddig is egyértelmű volt...] Én csak furán néztem rá, vagy kinevettem. Vagy egyszerre mindkettőt.:D Az útvonalunk közben kissé módosult, mert kiderült, hogy Roni éhes, ezért Borároson szálltunk le.
Beültünk a mekibe. Én csak mcflurry-t ettem, de a fiúk rendesen bekajáltak. Én csak a kólájukból ittam, és a szemetemet dobáltam a tálcáikra.:'D [Nálunk általában úgy működik a mekizés, hogy én eszek-iszok más kajájából, és magamnak csak egy-két dolgot veszek.:'D Skót vagyok, na.:'D] Közben természetesen megvolt a hangulat is: nevettünk, beszólagattunk egymásnak, aztán a fiúk kitalálták, hogy nekem van táskám, ezért én hozzam az ajándékpoharakat. Emiatt nem akartam én táskát hozni.:D
Meki után kettessel visszazötyögtünk Vágóhídig, ahol bementünk a teszkóba. A fiúk alapozót akartak venni [és nem a fejükre...], de Roni azzal zsarolt minket, hogy ha nem sietünk, akkor otthagy minket. [Négyünk közül csak Roni töltötte be a tizennyolcat, szóval nélküle mission impossible.] Végül arra jutottak, hogy nem kell semmi, Parkban tuti lesz sör. Én csak rohantam utánuk, sürgettem őket, vagy csak hangosan nyávogtam, hogy válasszanak már.:'D A vége az lett, hogy Ferenc vett magának valami borzalmat, és gazdagabbak lettünk egy rágóval.:'D
Ilyen komolyan felszerelkezve megindultunk a Park felé jegyet venni. Eléggé késésben voltunk a nyolc órás kezdéshez képest, de nekem még volt arra időm, hogy azon gondolkozzak, jó lesz-e nekem ez így, papucsban... Arra jutottam, hogy tökmindegy, úgyse Tankcsapdára jöttünk, hogy pogózni kelljen.
És itt jött az első és legnagyobb probléma a nap folyamán. Beálltunk a sorba. Már túrtam elő a pénztárcámat, amikor a csaj megkérdezte, hogy vagyok-e tizennyolc. Először furán néztem rá, majd mosolyogva rávágtam, hogy persze. Erre ő elkérte a személyimet. Nem is vesződtem vele, csak rávágtam, hogy akkor egy: nem fogsz beengedni, kettő: csak a barátaim és én röhöghetünk a borzalmas fejemen. Bámult rám pár másodpercig, majd megállapította, hogy akkor nem vagyok tizennyolc. Lillu: you dont say. Elég ünneprontónak éreztem magam, amikor közöltem a rossz hírt a fiúkkal, akik természetesen azonnal próbáltak megoldást találni a problémára. Mondtam, hogy nyugodtan menjenek be, én meg hazamegyek. Persze ezt nem engedték, mert az addig együtt töltött kábé másfél órában nem egyszer megkaptam, hogy rám vigyázni kell.:D
Egyszer csak megakadt a szemünk a bejáratnál álló két szekrényen, akik mindenkit megállatítottak, és feltűnően sokáig 'beszélgettek' a legtöbb emberrel. Megállapítottuk, hogy Imre és Ferenc ott valószínűleg nem fog átjutni, még jegyekkel sem. Azért megpróbálták visszaváltani, de nem lehetett. Végső elkeseredésünkben úgy döntöttünk, ha már egyszer eljöttünk idáig, akkor legalább csináljunk valamit.
A csináljunk valamit nagyjából annyiból állt, hogy először is kiültünk a villamosmegállóba, mert pont az orrunk előtt ment el az egyik kettes.:'D Közben megvitattuk, hogy azért ez szemétség, és valamelyikőjük benyögte, hogy ezért nem fogja belájkolni fészbukon.:'D Szóval rendesek voltatok.:D
Végre jött egy villamos, mi pedig felszálltunk. Azon tanakodtunk, hova menjünk, vagy egyáltalán mit csináljunk. Volt ötletként, hogy menjünk moziba, Deákra, vagy esetleg Starbucks-szoltassunk meg engem. Kitaláltuk, hogy benézünk Westendbe. Ott van Starbucks is, Pull&Bear is - ahol röhögni lehet -, és végső esetben mozi is.
Következzék az este második problémája. Nyugatin leszálltunk négyes-hatosról, és az aluljáróból akartuk megközelíteni a Westendet. Gyanúsan kevés embert láttunk lent, éreztük, hogy ez így nem lesz jó. Elértünk a bejáratig, ahol rendőrök álltak, és egy árva lélek sem volt a plázában. Csak egy ember reklamált a rendőrökkel, de ő sem ment semmire. Így a westendezésről is letettünk. [Először bombariadóra fogtuk, majd másnap kiderült, hogy Bruce Willis éppen ott forgatott. Lillu: najó... ]
Amíg az aluljáróban álltunk azon gondolkozva, honnan kerítsünk itt jegyet a metróra, rájöttünk, hogy borzasztó szomjasak vagyunk. Mielőtt azonban vehettünk volna valamit egy automatából, egy apa meg a fia megpróbált lehúzni minket 'pár száz' forintra. Szerintem mondanom se kell, hogy iszonyat szőrösszívűek vagyunk, de nem kaptak semmit. Már csak a bizalmatlan külsejük miatt sem...
Nagy nehezen szereztünk üdítőt is, hogy azért szomjan ne haljunk. Azért csúnya halál lenne a Nyugati aluljárójában kiszáradni.:D
Vissza talajszintre. Kitaláltuk, hogy elmegyünk Deákra metró nélkül. Fel is szálltunk a négyes-hatosra, majd a fiúk egyszer csak csodálkozva összenéztek. Oktogont mondott, kérdezték. Lillu: ja. Miért? Fiúk: hát, bazdmeg, rossz irányba szálltunk.:'D Lillu: mi? Naneeee. Nem lehetek ennyire hülyék... Így történt, hogy Oktogonon leszálltunk, és ledobtuk magunkat a megállóban lévő - kicsit sem kényelmes - padokra. Közben megint szomjasak lettünk, és sörcit akartunk venni. Körbenéztünk, de nem láttunk sehol egy közértet. Javasoltam, hogy gyalogoljunk egy kicsit, hátha találunk valamit - sörcivel. A fiúk leszavaztak, mert ők fáradtak voltak, és ülni akartak.
Na jó, ott maradtunk. Nem is keveset. Talán fél órát is dekkoltunk az Oktogonon... :'D Mindeközben megint összetévesztettek minket a szeretetszolgálatokkal [egy nő, akinek a 'sajnos csak ötszázasom van' mondatra felcsillant a szeme], és két angol turistát kellett útba igazítanunk, akik este tízkor akartak menni Széchenyibe fürdeni [Ferenc mondott valamit, mire én elkezdtem nevetni, és szerintem szegény lányok azt hitték, rajtuk nevetünk.:'D]. Én nem értettem, hogy miért pont most, ráadásul fürdőruha nélkül, de mindegy.
Egy idő után megint felhoztam, hogy mozduljunk valamerre. Természetesen mindenki egyetértett velem. Soha nem fogom érteni a logikájukat...
Kitaláltuk, hogy menjünk Vörösmartyra. Oké, négyes-hatosra fel [akkor már jó irányba.:D], Jászai Marin le. Én azt tanácsoltam, hogy lépcsőzés helyett inkább menjünk át az úton és másszunk át a korláton, de leszavaztak. Nem is értem, miért... :'D
Na, igen, és akkor újfent megszívtuk, ugyanis pont előttünk húzott el a villamos. Deja vu. Itt is leültünk. Közben felhívtam anyát, de a fiúk megállás nélkül beledumáltak, vagy a számba rágták a mondatokat.:'D Így azért nehéz volt beszélni.:D
Egyszer csak jött valami rozoga nosztalgiavillamos. Először megijedtünk, hogy ezzel kell mennünk, majd kinevettük, végül megállapítottam, hogy a szellőzése biztosan jó lehet. Aztán jött a kettes is, amire felszálltunk, és elzötyögtünk vele Vigadóig. Persze ez sem volt egyszerű, ugyanis Roni meg Imre rossz helyen akartak leszállni. Nem hittek nekünk, úgyhogy le is ugrottak. Ferenccel lesajnálóan összenéztünk. Meglátták a megálló nevét, és röhögve visszamásztak. Ennyit erről.:D
Vigadón nagy volt az élet, mintahogy Vörösmartyn is. A téren voltak valami tüzes emberek. Megálltunk, hátha valami érdekes lesz, de a fiúk megmondták, hogy ezt otthon ők is megcsinálják.:'D
Végül megint egy mekiben kötöttünk ki. Én kávéért mentem [eléggé lefáradtam, szóval jól esett], a fiúk meg eper shake-t ittak. Mindenesetre magammal hoztam két cukrot, ha nem lenne elég édes. Már a cukrok kibontása is nehezemre esett, mert közben elindultunk Vágóhíd felé [Imréék anyukája hívott, hogy felvesz minket]. Az első kábé felét a lábamra borítottam. A másodiknál már megfontoltabb voltam: segítséget kértem. Ezzel legalább annyit elértem, hogy a pohárba ment. Azonban fél úton megtapadt a kávés szívószálon, mire elkezdtem fájdalmasan nyöszörögni, hogy ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Természetesen a ráragadt cukrot sehogy sem sikerült levarázsolni a szívószálról. [Jaigen, és nem, nem nyaltam le.:'D]
Roni egyszer csak megszólalt, és összegezte az esténket: ez egy borzalmas nap: nem engednek be Parkba - lemaradunk a Punnany koncertről, nem volt sörci, fáradt vagyok, meleg van, és még a szívószál is cukros lett. Ezen jót nevettünk. Én már csak azért is, mert így olyan globális problémának hatott a cukros szívószálam a cukorszegény jegeskávémban.:D
Igaz, futva, de azért elértük a villamost. Vágóhídon már ott állt Imréék anyukája, mi pedig álmosan ecseteltük az este történetét.
Hazafelé még felvettük Dömpit [Dömper egy sharpei, aki Roniék kutyája.:D], aztán mindenkit is hazavittek.
Összeségében baromi jó nap volt. Leszámítva a koncertet és a negyvenkét fokot. De a hangulatért megérte.:D

'12. július 3.
Kicsit késve, de... Remélem, tetszeni fog.:D Hossz miatt pedig elnézést.:D
Ez is eljött. Utolsó általános iskolás két napos kirándulásunk. És akkor most Lillu leírja, mi is történt.:D
Nyolckor indultunk. Először Esztergomba mentünk, a szállásunk pedig Dömösön volt. [Az is érdekes volt, hogyan aludtunk mi Dömösön... :'D A hétbések osztályfőnöke elfelejtette időben lefoglalni a kempinget Esztergomban, ezért random kerítenie kellett valamit. Megtalálta Dömöst.:'D] Először a bazilikát néztük meg. Mire felmásztunk... rendesen elfáradtunk, az biztos. Beálltunk az árnyékba, és 'pózerkedni' kezdtünk. Mindenkivel készült közös kép, akivel egy kicsit is jóban vagyunk. Igaz, a fejeink a legtöbbön vállalhatatlanok.:'D Ezután ténylegesen is a bazilikához gyalogoltunk, ahol kiderült: van még egy szabad fél óránk. Folytatódott, ami kétszáz méterrel ezelőtt abbamaradt.:'D Nagyjából harminc perc múlva mentünk idegenvezetésre. A vezetőnk elmondta, miket fogunk megnézni. Lillu: basszus, holnap reggel is itt leszünk.:| :'D Le az altemplomba - kissé megfagytunk, de nem baj... -, vissza talajszintre, körbejártuk a 'templomszerű' részét [én így hívom, na.:'D], aztán fel a kupolába. Több részletben kellett felmászni a kupolába, a 'pihenők' pedig a kiállítások voltak. Közben Imrével kitaláltuk, mit fogunk ellopni.:'D Ennek hosszú története van, de... A végén aztán nem tudtunk megegyezni.:'D
Vicces történet következik. A 'templomszerű' részen mászkáltunk, amikor láttunk egy Szent Márton szobrot lúddal [lehet, hogy nem Szent Márton volt, de nekem ő összejön a lúddal... :'D]. Ferenc mellett álltam. Megszólal: Szent Ferenc libával.:'D
Már nagyjából felszenvedtük magunkat a kupolába, amikor meglátva a nagy sort azonnal vissza akartunk fordulni Timivel meg a fiúkkal. Csakhogy Ildikó néni [későbbiekben Reiti] ott fogott minket, hogy fel kell másznunk. Lillu: szerintem meg nem.:'D Szóval fogtuk magunkat, és levágódtunk két oszlop közé. [Jaigen, a felfelé vezető út valami borzalmas volt. Keskeny csigalépcső... Egy az, hogy elszédülsz, kettő pedig, hogy ha addig nem voltál klausztrofóbiás, akkor utána tuti az leszel.:'D] Ferenc visszakérte a pulcsiját, ami addig rajtam volt, mert félt, hogy ledobom.:'D Amúgy inkább leejtem, és lehet, hogy jól tette... :'D A később érkezők lopták az ötletünket, és leültek mellénk. Így teljes lett a gangünk, és alig maradt hely a többi embernek, aki el akart mögöttünk menni.:'D Enni, inni kezdtünk, pikcsőrt csináltunk, beszélgettünk, majd kábé negyed óra múlva másztunk tovább.
Még keskenyebb csigalépcsőkön kellett mennünk, de azért felértünk. Imréékkel elkezdtünk Punnany Massif számokat énekelni. Mondjuk az éneklés túlzás... Maradjunk annyiban, hogy mondtuk a szöveget.:'D Megállapítottuk, hogy Esztergom mennyivel kihaltabb Egernél [tavalyi osztálykirándulás helyszíne], és hogy innen milyen jól lehetne Assissin's Creed-et játszani.:'D [Bálába ugrós rész.] Jaigen, és Ferenc megmondta, hogy a legjobban azzal járnánk, ha kiraknánk a szemben lévő keresztre engem egész napra. Kösz.:'D
Visszadöcögtünk talajszintre, lefelé pedig továbbra is 'énekeltünk'. Of course, only PM.:D Hogy örültünk, amikor leértünk... :D Azzal a lendülettel le is dobtuk magunkat a közeli padokra. Legtöbben koszosnak éreztük magunkat, ugyanis a csigalépcsőkön úgy másztunk lefelé, hogy mindenbe kapaszkodtunk, amibe csak lehetett.:'D Bogitól kaptunk ilyen nejlonból kihúzható, ecetszagú, vizes zsepiket.:'D
Kábé húsz perc múlva visszagyalogoltunk a buszhoz. Úgy volt, hogy átmegyünk Szlovákiába, és akinek nem kell a cucca, az felrakhatja a buszra. A gond csak az volt, hogy eltűnt a sofőrünk.:'D Tíz-tizenöt perc múlva azért meglett. Addig meg ülhettünk a napon.:'D
Feldobtuk a cuccunkat, és elindultunk a híd felé. Nem sokkal később egy egész szép sétáló utcához lyukadtunk ki. Na, és akkor Imrével ott döntöttük el, hogy a fennmaradó időben, amíg határon túl vagyunk, in english fogunk csak kommunikálni.:D Így is tettünk. Igaz, angoltudásunk elég gyér, de hát nyolcperegybe jártunk, és mikor gyakoroljunk, ha nem itt és nem most.:D Amikor pedig nem angolul szóltak hozzánk, akkor úgy tettünk, mint akik nem értik, vagy 'in english, please'-re kértük őket.
Végül is egész jól elbeszélgettünk így, bár néha azért szentségeltem [hogy a francba mondják a fizetnit], és egyszer-kétszer megkérdeztük egymást az ismeretlen szavakról. Voltak értelmetlen mondataink is [nekem bőven.:'D], illetve a szlenget is nagyon jól beszéltük [9gag-ről tanulunk angolul, na.:D]. Reitivel [hétbések ofője] egész jól elbeszélgettünk fagyizás közben. Mindent értettünk, bár néha csak nyökögve válaszoltunk, vagy tanácstalanul néztünk össze, amikor nem tudtuk kifejezni magunkat.:D
Na, és akkor a fagyi.:D Egy: fuckin' delicious volt [na, igen, a mai napig megszólalok néha angolul... :'D], kettő: a kiszolgálás csillagos ötös. Magyarázat: hát, finom, mert tényleg baromi jó fagyi volt.:D, másrészt meg a csávó tök jól zsonglőrködött a gombócokkal és a tölcsérekkel.:D Igaz, vagy negyvenkétszer elmondtam neki, mit kérek, mert folyton elbeszéltünk egymás mellett [nagyon akcentusosan beszélt magyarul], de amikor megértett... Kurva ügyes volt, na.:D Jaigen, és kúl fész.:D Plusz a választék... Szerintem a létező legnagyobb fagyispult volt telerakva. Kettő is.
Már megérkezésünkkor nagyon szemeztünk a mesterséges 'patakkal', ami egy szökőkútba folyt. Fagyival a kezünkben, jó magyar turistákhoz hűen fogtuk magunkat, levettük a cipőinket, levágódtunk a két partjára, és lábat lógattunk.:'D Enyhén hülyének néztek... :'D Mindegy, mi ott nagyon jól elvoltunk, melegünk se volt annyira. Viszont egyszer-egyszer azért én is kaptam mások fröcsköléséből.:'D
Miután eléggé lehűltünk, háromra vissza kellett menni a padokhoz, ahonnan elengedtek minket. Én mezítláb mentem vissza Imrével, és a velünk egykorú szlovák lányok-fiúk elég rondán és undorodva néztek rám. Elgondolkoztam egy idő után, hogy a következőnek már a szájába állok... Anyukád nem mondta, hogy pofátlanság bámulni? :D Nem támadtam meg senkit, szóval botrány nélkül le tudtunk ülni a padokra. Felvettem a cipőmet, beszélgettünk [in english, of course.:D a többieknek már elege volt belőlünk.:'D], aztán egyszer csak Reiti elsuhant előttünk azzal a bizonyos - az ő szájából felettébb baljóslatúan hangzó - mondattal, hogy gyerekek, bizniszeltem. Persze az óriási mosoly elmaradhatatlan volt. Én körbenéztem, hogy rajtam kívül hallotta-e más. Nem láttam senkin sem, hogy furán rángatózna az arca, szóval gyorsan elmondtam Imrének, és együtt kinevettük az esetet.
Röviden, tömören: a biznisz tárgya egy 'kisvasút' volt [tudod, az a vasút, aminek kereke van gumival, és úton megy sín helyett, de attól még kisvasút...], amire pénzt is szedtek.:'D, kisvasútaztunk, a fiúk elosztották, hogy ki kivel lesz lézercsatában, égett a pofánk az idiótáktól, akik abban lelték örömüket, hogy a kisvasútból kihajolva ordítoztak mindenféle népnek, végül kiraktak minket a kempingnél lézercsatázni.
Elgyalogoltunk a csata helyszínéig, és mivel mi kezdtünk - ergo nekünk volt több időnk [Lillu-reakció: óó, god, why?] -, a hétbések mentek várost nézni. Vagy nem tudom, mit csináltak a másik két csávóval.:'D Minket beöltöztettek, elmondták, mit hogy kéne csinálni, csapatokat alkottunk, és kijelöltük a mesterlövészeket. A fiúk kezdtek, mi addig Virággal [naigen, ő nem az én Virágom. Ő Gy. Virág. Az én Virágom L. Virág.:D] lelkileg felkészítettük magunkat, és kitaláltuk, hogy semmit sem fogunk csinálni. Nem csinálunk semmit, ugyanis rájöttünk, hogy mindketten utáljuk ezt a baromságot.:D Szóval amikor mi kerültünk sorra, fogtuk magunkat, és levágódtunk a legutolsó rétegelt lemez mögé. Néha eltaláltunk valakit, néha pedig minket lőttek ki.
Szerencsére kicsivel több mint egy óra múltán megszabadultunk ettől a borzalomtól. Helyette mehettünk időpazarló játékokat játszani. Fuck yeah. Három csapatot alkottunk, így versenyeztettek minket. Végül is egész gyorsan eltelt az az egy óra, amíg a másik osztály fájtolt, de hullafáradtak voltunk. Nagy nehezen visszavonszoltunk magunkat a kempingig, ahol megvendégeltük magunkat egy ásványvízre. Annyira fáradt voltam, hogy négyszáz forintra azt hittem, hogy kevesebb, mint kétszáz, ezért kértem a többieket, hogy váltsanak fel nekem pénzt.:'D Kábé negyed óra lábpihentetés után visszavezényeltek minket a buszhoz. A sofőrünk megint nem volt meg - a változasság kedvéért.:D Végül csak felmásztunk a buszra, és elzötyögtünk a szállásunkig.
Nem volt időnk még a buszból sem kipakolni, azonnal enni mentünk. Nagyjából egy kupacba ültünk azokkal, akikkel jóban vagyunk. Amíg vártunk a 'húslevesre' [hús nem volt benne, de tészta igen... :'D], a fiúk sikeresen eltörték a poharamat. Természetesen hárman kellettek egy pohár eltöréséhez... Mindegy, nekem nem maradt poharam, de a legjobb az egészben az volt, hogy állítólag baromi fáradtak voltak - mindenesetre nagy hanggal ölték egymást.:'D 'Húsleves' után bolognai volt rántott hússal. Nem tudom, ki rakta így össze a menüt, de érdekes kombó volt az biztos.
Evés után elosztottuk a szobákat. Reiti írta fel, szóval újabb kalandos tíz percnek néztünk elébe.:D Nehézségek árán ugyan, de meglett a szobánk, szóval teljes testfelületünkkel elfoglaltuk. Azonnal megállapítottuk, hogy sokkal kulturáltabb, mint a tavalyi, aminek hangyás volt a fürdője. Amint nagyjából feltérképeztük a miénket, megindult a szobaturizmus. Mindenki eszetlenül rohangált mások szobájába, és irigykedtünk dolgokra, vagy leszóltuk őket. Speciel nálunk kiderült, hogy nekünk van a legnagyobb tévénk. Hatvanas évekbeli plazmatévé... :'D [y] Egymás szobáinak pontos felfedezése után hírt kaptunk, hogy kilenckor mehetünk gyalogolni a Rám-szakadékig. Hullafáradtak voltunk, de egyértelmű volt, hogy megyünk.:D
Indulásig Imréék szobájában ültem, magukra hagyva a room-mate-jeimet. Ricsi, Imre és Ferenc egy szobában laktak, azonban nagy volt a forgalom: szerintem ez lehetett az egyik legjobban látogatott.:D Járt nálunk Virág [nem az én Virágom, hanem a másik.:D], Emi, Peti megállás nélkül ki-be járkált, Márk, Krisztián, Kovács folyton benyitogatott... :D Jól elvoltunk: Ferenc egy gerendába kapaszkodva, A Karib-tenger kalózainak zenéjét utánozva pörgött körbe-körbe, én pedig Jack Sparrow-nak hívtam. Végül a szerepeket is kiosztottuk: Imre lett William Turner, és pedig valami első tiszt.:'D Virággal jókat nevettünk a fiúkon, majd visszamentem a szobánkba átöltözni. Ők még nagyba' fürödtek, de mivel kevés volt az időnk, én inkább kihagytam, és gyorsan előtúrtam a hosszú nadrágomat meg a cipőmet.
Kilenckor mi már lent voltunk, és néztük a részeget, aki már este hét óta ott ropta a kocsma előtt. Na igen, kocsma. Azért kocsma, mert ugye Reiti elfelejtette lefoglalni az esztergomi kempinget. Szóval maradt Dömös, ott is egy olyan szállás, ami mellett közvetlen egy kocsma volt.:'D
Egy fehér Lexus állt az út közepén zebracsíkos ülésekkel, és abból szólt a zene. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. [A kocsma létezéséről már érkezéskor is tudtunk, és akkor lettünk teljesen biztosak benne, amikor átküldtem Ferencéket üdítőért.] Amíg mi hüledeztünk, addig mások nagyon -jól elvoltak a részeg pasival. Hadd ne mondjam, hogy az agyi szintjük is hasonlóan alacsony lehet...
Ennek ellenére mi inkább maradtunk a nevetésnél, és jól éreztük magunkat a fűben ülve. Imre és Ferenc elment üdítőért, de csak az olcsó, borzalmas ízű jeges tea maradt, amit később elneveztünk rumnak. A rumra pedig az első tisztnek kell vigyáznia... :'D Tehát én fogtam a 'rumot', a többiek pedig táncoltak. Vagyis inkább csak össze-vissza lépegettek, és kinevették magukat. Én sokadik kérésre sem voltam hajlandó beállni közéjük, inkább egy oszlopot támasztottam. Of course, Imre pulcsijában, mert hideg volt.:'D [Egész nap kábé abból éltem, hogy Imre és Ferenc pulcsiját loptam el, ha hűvösebb volt a kelleténél.:'D] Nem az én Virágom megtalált, és mellém támaszkodott, majd kiderült, hogy tud a 'titkomról'. Lillu-reakció: igen? :| *félperc.* Jól van.:'D És mit tudsz? Kibeszéltük a pár-napja-már-nem-titkot, aztán a többiek arrébb álltak, úgyhogy mi is mentünk utánuk. Itt már konkrétan odarugdostak a 'táncolókhoz', szóval kénytelen voltam beállni közéjük. Egyszer csak Reiti elkapta a vállamat, hogy vonatozzunk. Lillu-reakció: jézusom.:| Megijedtem.:'D
A vonatozás után Imrével már sokadjára megállapítottuk, hogy parti van a pentagonban, illetve, hogy Dömösön tuti nem volt még ekkora buli ezelőtt.:'D Leültünk valami rozoga falszerűségre, majd nem sokkal később az osztályfőnökeink is megtaláltak minket, és útra keltünk. Mi egy csoportba verődve beszélgettünk. Amikor már átléptük a civilizáció határát [nem nevet, tényleg olyan volt, mintha a földútra érve elhagynánk a komfortos világunkat], nem az én Virágom, Ferenc, Imre, Timi, és én egymásba karolva haladtunk tovább. Számomra az egésznek olyan deja vu hangulata volt, mintha a tavalyi osztálykirándulás esti túráját folytatnánk. Ugyanaz a sötét, ugyanúgy állatok az út szélén, ugyanaz a földes, kavicsos, sóderes út.
Jó sok gyaloglás után, miután már a többségnek 'lerohadt a lába, és kiköpte a tüdejét', megszavaztattuk a hátraarcot. Ezáltal a mi kis csapatunk a sor végéről hirtelen a menet elejére ugrott. Imre és én inkább előrementünk. Reiti és Erika mögött baktattunk, és kiselőadást tartottam a különböző biciklis versenyekről.:'D [Tour de France, Giro d'Italia, Mark Cavendish - az én emberem.:M, Knézy és Sipos... :D] Jó, rendben, hülyeség, de akkor tökéletes témának bizonyult.:'D Bő negyed óra kerekpározás után, ráuntunk a dologra, és kibeszéltük az akkor még fennálló problémámat. Közben újra visszatértünk a civilázált életbe, és nemsokára a szállásunkhoz is megérkeztünk. Az utolsó kanyar előtt még nagyba' nevettünk, és azt mondogattuk, hogy milyen jó is lenne, ha még mindig tartana a parti a pentagonban. De sajnos nem lett igazunk. Befordulva már nem volt ott senki, se zene, se semmi. Kicsit azért hiányzott a mulatós zene a furán táncoló emberrel.
Még üldögéltünk egy kicsit kint az egyik padon, amikor az ofők is beértek minket, és Ildikó néni mondani akart valamit, ezért összeterelte a népet. Nekem baromira fájt a lábam, szóval megmondtam, hogy én ülve maradok. Ebből lett egy hangosabb szóváltás [kiabáltunk egymásnak ofővel, mert kábé húsz méterrel arrébb álltak.:'D], és végül megegyeztünk, hogy maradhatok ülve, majd a többiektől megtudom, mi volt olyan nagyon fontos. [Kiderült, hogy konkrétan semmi, csak a szombati programot vázolta fel.]
Visszamentünk a szobáinkban, de én nem időztem sokat nálunk - már csak azért sem, mert Gergő és Marci is jött velem kábé egy időben a lányokhoz. Elkértem az én Virágomtól a solo-t, és indultam is Imréékhez játszani. Nem sokat játszottunk, mert közben kiderült, hogy Ferenc utálja ezt a játékot.:'D Állandó volt nálunk a forgalom: nem az én Virágom, Emi, Krisztián, Márk, Peti ki-be, Kovács néha beordított valamit, vagy csak lazán beköszönt. Solo után pókereztünk [én voltam az osztó, mert játszani bénán tudok.:'D], és sörciztünk. Of course 'mentes. Alkoholmentes.:D Még nekem is kedveztek: citromos Gösser volt.:D Ugyanis én utálom a sima sört. Ricsinél is volt egy, de az sima volt, szóval engem az nem érintett. Tehát így sörcizve, pókerezve, beszélgetve, nevetve, és of course lefáradva egész jól elvoltunk fél tizenkettő-éjfélig. Utána a 'vendégek' már elmentek, és csak én maradtam a három fiúval. Később viszont Emi is visszajött. [Amikor elfogyott az egyik Gösser, engem akartak kiküldeni a másikért, ami még a hűtőben volt, de arra hivatkozva, hogy biztos strázsálnak az ofők meg a szülők, lepasszoltam eme nemes feladatot.:D]
Éppen nekiálltunk volna megnézni az egyik videót a Punnany Massif koncertről, amin állítólag ők is bevillannak pár másodpercre, amikor Reiti benyitott, és végleg aludni küldött mindenkit. Jaigen, a saját szobájába.:'D [Az ofők elég gyakran benyitottak. Első alkalommal Ricsi leszólta Reiti bocis pizsamaját. Szegény... :D] Elköszöntem a fiúktól, és visszaslattyogtam Bogiékhoz.
Be se nyitottam, de éreztem, hogy itt gáz van. Reméltem, hogy ez egy olyan megérzésem lesz, ami nem igazolódik be, de velem az a gond, hogy nekem mindig csak a rossz sejtéseim jönnek be.:'D [Abból indultam ki, hogy én túl jól elvoltam, miközben magukra hagytam őket...] És hát igazam lett. A problémát nem írnám le, mert hosszú, másrészt nem is publikus. Mind a ketten Virágot próbáltuk vigasztalni, felváltva. Amikor én mentem fürdeni, Bogi volt a soros, és fordítva. Mindketten elmondtuk erről az egészről a véleményünket - mondjuk én ilyenben elég szókimondó szoktam lenni, szóval lehet, kicsit durva voltam. Utólag is bocsi, ha igen.:D Aztán Virág is elment lezuhanyozni, Bogival ketten maradtunk. Annyira éhesek voltunk [én speciel nem tudtam, mitől, de majd' kilyukadt a gyomrom], hogy a maradék kaját lazán elpusztítottuk.:'D Hát, nem biztos, hogy jó ötlet úgy fél kettő magasságában... :'D Közben beüzemeltük a tévénket is, amin Nóta tévét néztünk.:'D
Miután elég tiszták voltunk, és már nagyjából a műanyag ágymenűkkel is megbarátkoztunk, ráadásul még a telefonjainkat is beállítottuk hét órás ébresztésre, kikapcsoltuk a tévét, aztán végre pihenhettünk kicsit.
Reggel a következő sorrendben szólaltak meg a telefonjaink: Bogié, Virágé, és az enyém. Az Élvezd és Ed Sheeran elhallgattatása után mi még nagyba' fetrengtünk az ágyban, és nyögtünk, hogy milyen fáradtak vagyunk. [Mondjuk mi minden osztálykiránduláson ezt csináljuk. Mindig mi keltünk fel legutolsónak, és szenvedtünk a fáradtság miatt.:'D] Az első, aki benyitott Erika volt. Utána szinte mindenki bejött: ofőnk, fiúk, Timi, nem az én Virágom, és talán még Reiti is... Mi persze semmi pénzért nem keltünk volna fel.:'D Egy idő után meguntam, és felültem, de úgy nézhettem ki, mint egy zombi.:'D
Megkaptam, hogy hármunk közül még nekem van a legnormálisabb fejem.:'D Gyorsan elmentünk rendbe tenni magunkat, ugyanis nyolckor reggeli volt, mi pedig már fél órát elfetrengtünk. Én megint bevállaltam, hogy utolsó leszek a fürdőben. [Okulva az előző kirándulásokból, és néhány egymásnál alvásból, engem sose engednek elsők közt egyáltalán még a fürdőszoba közelébe sem, mert vagy 'elfürdöm a meleg vizet', vagy túl sokat vagyok bent.:'D] Ötven körül be is mehettem.:'D Bogi és Virág otthagytak, mert elmentek a közeli CBA-ba. Hoztak nekem kólát, maguknak üdítőt meg csokit. De ez sem ment ilyen egyszerűen.:D Miután felöltözem, és nagyjából emberi fejet varázsoltam magamnak, elmentem utánuk.
Azt mondták, messze van a CBA, ezért kísérettel kell elmenni. Rohadt messze volt, mondhatom.:'D Kemény kétszáz méter kábé... :'D Szóval elgyalogoltam odáig. Bejártam az egész boltot, de sehol senki. Na, mondom, jó kört futottam. Visszamentem a szállásunkra, ahol a lépcsőn Virág meg Bogi állt, és a kulcsot keresték. Jabocs.:'D Mondták, hogy ők már ettek is. Lillu: igen? Hol ettetek? :| Mondták, hogy van reggeli. Lillu: jól van.:'D Eltöltöttük az időt a szobánkban ücsörögve, majd negyed kilenc körül kimentünk a platzra. Ebből a reggelizős dologból aztán nagy hiszti lett, ugyanis mindenki értem aggódott, hogy mi lesz velem, nem ettem. Én meg lazán megrántottam a vállamat, és azt mondtam: legalább jobban fogok ebédelni.:'D Miután a reggelit kitárgyaltuk, felsorakoztattak minket [sikerült - úgy álltunk, mint a csürhe, és a kettes sorokból ötösek lettek... :'D], és azon tanakodtak, hogy gyalog vagy busszal menjünk. Mi könyörögtünk a buszért, de Reiti azt mondta, itt van a közelben a komp, amivel áltmennénk valami ősember-barlangokhoz.
Negyed óra tömény jajgatás és egy patakon történő áltkelés után megérkeztünk a... Hát, komphoz nem, mert még jó indulattal sem volt kompnak nevezhető az az akármi - ezért maradtunk a hajóban. Később kiderült, hogy ez még hajónak sem jó, ugyanis amikor felzsúfolódott mindenki, a fele csapat végig állva utazott.:'D Szóval maradtunk a lélekvesztő elnevezésben.:D
Amin mondjuk még nagyon nevettünk, az az ofőnknek kezet csókoló kompos volt. Ez így halálosan komoly.:D Én speciel nem tudtam, hogy féljek vagy nevessek.:'D Mindegy, azért a biztonság kedvéért otthagytuk őket, és lementünk a vízpartra.
Na, átértünk a túlpartra, de mindenki húzta a száját a hegymászósdi miatt. Ugyanis a barlangokhoz fel kellett vonszolni magunkat egy nem is olyan lankás domboldalon. Én leálltam megbeszélni ofőnkkel a nyolcpera problémáját a dombgyaloglással [általában mindig én vagyok az, aki az ilyen túl sok és túl fárasztó programokat megvétozza, vagy ha nem is megvétozza, de legalább a véleményemet kissé poénos formában is, de kifejtem], mire ő azt mondta, hogy nem árt meg, és ajánlottak neki egy lankásabb útvonalat. Na igen, a 'lankás' útvonal is minimum tizenkét százalékos emelkedő volt... :'D Közben megállapítottam, hogy ezen még a nagy hegyimenő cangások is kiköpnék a tüdejüket. Mindegy, azért hősiesen baktattunk felfelé, néha pedig Reiti [aki a sor elején ment] megállított minket pihenni. Az egyik pihenőnél viszont a sok okos [of course a nyolcpera-s értelmes fiúk és egy hozzájuk csapódott hetedikes] kitalálta, hogy mekkora poén magasabb, kiugró részekről lerugdosni a köveket. Tudtam róla, hogy veszélyzónában vagyok, de egy ideig sikeresen elugráltam a kisebb kavicsok elől - már amennyire ugrálni lehetett a lejtős, avaros ösvényen. Az egyik nagyobb kavics lerúgása pedig olyan jóra sikeredett, hogy telibe találta a bal bokámat. Hadd ne mondjam, milyen érzés volt... :D Nyolc-tíz méterről, egy elég meredek szakaszról meglökve... Kellemes volt, mondhatom.:D Az agyamat persze azonnal elöntötte a lila köd [mondjuk elszámolhattam volna tízig... vagy legalább ötig], és nem érdekelt, ki mit gondol rólam, jó hangosan elkezdtem kiosztani azt az osztálytársamat, akinek ennyi esze volt.:'D Már csak azért is, mert bocsánatkérés helyett jót röhögött rajtam. Szerintem is kurva vicces volt, bassza meg.:D [Elnézést a vulgáris szavakért. Utolsó volt, cserkészbecsszó.] Mindegy, túltettem magam rajta, a barátaim meg azonnal odasiettek [már amennyire tudtak mozogni ilyen borzalmas útviszonyok közepette.:'D], hogy van-e valami bajom. Hát, azon kívül, hogy belilult-bekékült, feldagadt, és még egy kis alvadt vér is volt rajta, semmi.:'D Nem baj, Lillu, menjünk tovább. Még másztam pár száz métert, aztán egy újabb pihenőnél Bogival feladtuk. Legalábbis csak felakartuk, de az ofőnk továbbhajtott minket. Én az akkorra már elég rendesen lüktető bokámra hivatkoztam [Fájni fájt, de mit csináljak? Engem csak az érdekelt, hogy ne legyen belőle komolyabb bajom.], Bogi pedig a fáradtságra és a lehetetlen gyaloglási körülményekre. De nem volt mese, menni kellett tovább. Szerencsére pár tíz méter kaptatás után egy lapos részen megpihenhettünk, és bevártuk a többieket. Ez idő alatt szemügyre vettem a bokámat, ami még jobban elszíneződött. Na, jól nézünk ki, Lillu.:'D
Lábaink ellazítása után azonban újra útra keltünk, és még meredekebb, még embertelenebb részeken másztunk felfelé. Itt már ösvény sem volt, csak kapaszkodtunk a fákba, és reméltem, senkire nem rúgok rá véletlenül egy lábam alól kicsúszó követ.
Nagy nyögések és kínlódások árán azért felértünk. A kilátás gyönyörű volt, az kétségtelen. De a barlangok... Ugyanolyan unalmasak és semmilyenek voltak, mint a hetedikes osztálykiránduláson.:'D A 'hegymászás' előtt természtesen ez is bekerült az érveim közé - minek megyünk fel egy olyan domb feléig, ahol hasonlóan - számunkra - érdektelen dolgot láthatunk, mint tavaly? Ugyanígy elmondtam a problémámat a barlangoknál is, mire az ofőnk mosolyogva annyit mondott, hogy szerinte se volt jó ötlet megmászni ezt a szintkülönbséget. Legalább egyetértettünk... :'D
Tíz-tizenöt perc üldögélés után azonban visszaindultunk a nagyjáboli talajszintre. Lefelé már sokkal érdekesebb és persze viccesebb is volt. A bandánk caplatott viszonylag a sor elején. Nekem meg segítettek néha, ha olyan terepre értünk, ahol nem voltam a biztos a sérült lábamban.:D Peti egyszer seggre ült mögöttem, ezzel majdnem kirúgva a még ép jobb lábamat.:'D Mielőtt felsegítettük és az állapotáról kérdeztük volna, természetesen jól kinevettük - vele együtt.:D
Végül leértünk, átkeltünk a vonatsíneken*, és a bicikliutat teljes mellszélességgel elfoglaltuk. Ennek a tanárok már örültek annyira: folyton ránk kiabáltak, ha jött egy - szerintük - sebesen tekerő kerékpáros. Mi persze ilyenkor mindig összenéztünk, majd elnevettük magunkat a hipersebességgel közlekedő cangások láttán. Ilyenkor folyamatosan záporoztak a különféle biciklis versenyekkel kapcsolatos beszólások.:D
Végre megjött a lélekvesztőnk is, amiből öt-hat biciklis cipelte fel a lépcsőkön a megpakolt kerékpárokat. Kiderült, hogy külföldiek. Erre a hétbések, a nyolcperkettes és a nyolcperötös angol csoport tagjai vigyorogva egyetértettek abban, hogy azonnal oda kell küldeni Reitit. Első sorban azért, hogy kiderüljön, tényleg tud-e angolul, és ha igen, mennyire. Másodszor pedig már csak a poén kedvéért is. Reiti készséggel és örömmel állt a német, angol, osztrák, vagy tudomisén, milyen turisták elé. Szinte minden hülyeséget megkérdezett tőlük, amit bekiabáltunk. Néha-néha egy emberként felnevettünk, mire szegények nem tudták, hogy akkor most rajtuk vihogunk, vagy valami máson. Úgy tíz percnyi fantasztikusan élménydús angol beszélgetés után Reiti elköszönt tőlük, mi pedig visszalélekvesztőztünk a túlpartra.
Visszaérve ledobtuk magunkat, összecsomagoltuk, ami még kimaradt, és a fiúkkal kiegészülve próbáltunk solozni - nem sok sikerrel. Mindenki jól le volt fáradva, délben pedig ebédelni kellett menni. Ebédre megint a 'húsleves' volt, utána meg rántott hús sült krumplival, káposztasalátával [borzalmas. nincs több hozzáfűznivalóm], meggy- vagy cseresznyekompóttal. A húst krumplival azért a nagy többség megette.
Ebéd után még utoljára visszamentünk a szobánkba. Csak mi hárman ültünk az ágyainkon, és arról beszélgettünk, hogy ez volt az utolsó általános iskolai osztálykirándulásunk. Elég nosztalgikus hangulat lett. Felelevenítettük az előző kirándulások legszebb, legjobb, legviccesebb pillanatait: 'kóla', ping-pongozások, esti séták, busz hátuljából mutogatás az autósoknak... A harangszó vetett véget ennek az egésznek, ami tényleg szép lezárása volt a nyolc évünknek.
Ezután felültünk a buszra, és elzötyögtünk Visegrádig. Eléggé lefárasztott minket a dombmászás, szóval többnyire csendben voltunk és zenét hallgattunk, vagy néha beszélgettünk.
Amint megérkeztünk, egyből lecsaptam Imre pulcsijára.:'D Amíg betolakodtuk magunkat a sorba [szó szerint.:'D], addig felosztottuk, ki kivel fog bobozni. Én először Ricsivel mentem.:D Baromi vicces volt, halálra nevettük magunkat. Of course leginkább Ricsi beszólásain.:D Másodszor Bogi volt a soros. Bogival csak úgy hasítottunk.:'D [Mivel sem Ricsi, sem én nem ültünk azelőtt bobban, ezért kicsit óvatosabbra vettük a figurát, de még így is tök jól szórakoztunk.:D]
Sajnos mindenkinek csak két menet jutott, ezért fogtuk magunkat, és birtokba vettük a játszóteret. Nem sokkal később viszont indultunk haza. A hazaút is hasonlóan telt, mint a Visegrádra vezető: szótlanok voltunk és iszonyat fáradtak.:'D Plusz nekem még a lábam is fájt...
Mindent összevetve fantasztikus kirándulásunk volt.:D Leszámítva a sok túrázást. Az ofők nagyon rendesek voltak, megengedték, hogy későig fent legyünk, nem küldtek már tizenegykor aludni minket, sok helyre elmehettünk... Szóval tényleg irtó jó fejek voltak.:D Az osztálytársaink pedig... Hát, igen, ők már csak az osztálytársaink maradnak, akikkel nyolc éven keresztül együtt szenvedtünk, vagy éppen örültünk... Csodálatosak vagytok, srácok, köszönöm ezt az élménydús nyolc évet.:D <3

'12. május 26. - Yesterday was Towel Day.:D
Na, mentsük meg a blog átlagát, és olvassunk egy történetet a mindennapokról.:D
Mondjuk legyen szerda.:D Első órában megírtuk az irodalom tézét. Volt versfolytatós feladat is. A vicces csak az volt az egészben, hogy én lazán kimásoltam a verseket, mert egy másik feladat miatt le volt írva a Nem tudhatom és a Tiszta szívvel is végig... :'D Tehát szerintem ezzel még a hülyék összekaparták a kettesre valót.:D Óra után tanárunk lestoppolt minket lecseszni, emiatt alig volt szünetünk.
Azt hiszem, a szerdai angolon volt az, amikor annyira nevettem magamon, hogy nem tudtam beszélni.:'D Igazából azon szakadtam, hogy nem bírtam felmondani az áprilisi verset, mert olyan volt, mint egy jobbféle nyelvtörő. [Winter brings us snowman, Spring brings us April fools, Summer brings us holiday, And autumn brings us school. Na, mondd ki gyorsan, és nevesd ki magad... :D] Én pedig mindig hipersebességgel akarok in english beszélni, ezért a második sornál kiakadtam. Vidám két perc angolnyolcperegyben.:D
Osztályfőnökin tanárbúcsúztatóra próbáltunk. Valami borzalmas volt.:'D Komolyan. Siralmas... :'D Mindegy, a lényeg, hogy közben is jót nevettünk. Bioszon tézét írtunk, és... És ennyi. Megint meghallgathattuk a nyolcdések fantasztikus hülyeségeit, és a tanár úr kiabálását.
Na, és akkor tesi.:D *rafkósfej.* Kimentünk kábé harminc fokban a fülledt melegbe.[y] Három kört kellett futni. Gyorsan letudtuk, és elkezdtünk Virággal, Imrével meg Timivel gyalogolni. Közben Marci is hozzánk csapódott. Hogy mi mennyit nevettünk... Ráadásul olyan dolgokon, amiken alapból csak szörnyülködnék, hogy milyen gyökerek is egyesek, de akkor... Tökéletesen megfelelt.:D Szóval volt egy baromi nevetséges tesi óránk.:D
Csütörtökön énekkel indítottunk, és egy fantasztikus hangulatú nyelvtan órával folytattunk. [Caution. Irónia... :D] Angol, aztán matek. A csütörtöki matekok mindig szenvedések - legalábbis a nyolcperas klikkünk szerint. Szerdán annyira elszokunk tőle, hogy másnap már meglepődünk, hogy nekünk van még ilyen óránk... :'D Na, és akkor fizika. Megnéztük Virágék videóját, aláhúztunk valamit a könyvben, és kiderült, hogy hármas lett a röpdogám.:'D Ofő meglepődött, ellentétben velem. Én világéletemben tudtam magamról, hogy hülye vagyok/leszek fizikából.:D
Leültem a többiekkel tizenegyes elé. Mindig megvárom, amíg bemennek hittanra, és csak utána indulok haza. Egyszercsak azt hallom, hogy valaki a nevemet ordítozza. Ki más is lenne, mint Sancee meg Csáki? Mindketten kihajoltak a tizennégyes ablakán, és átkiabáltak a tizenegyeshez. [A nembírósoknak szólnék, hogy az lazán egy fél udvarnyi tavolság.:D Jaigen, és nem kicsi az udvarunk... :D] Én is kihajoltam, és kiabáltam. Kérdezték, hogy átmegyek-e. Lillu: üljek be ofőre? Ők nagyba' bólogattak. Így lett egy hatodik órám. Kösz, srácok.:'D Azért végignevettem. Leszámítva, amikor engem kellett oltogatni, és kifigurázni... :D
Ennyit a csütörtökről, legyen péntek. Számtech órán megint telefirkáltuk a táblát.:'D Kinevettük Ricsi angol kiejtését [Kan sas...], és Kovács is hozta a formáját. Rajzon zenét hallgattunk, és föcire tanultunk. Matekon mentünk kompetenciamérésre gyakorolni. Nem volt elég gép, ezért négyen [Virág, hód, Imre, meg a Lillu] leültünk hátra. Virággal kitaláltuk, hogy közösen dolgozunk: ő bejelöli a szimpatikus válaszokat, én pedig tanulok föcire.:'D Amikor már nagyon untuk, elkezdtünk flipperezni.:'D Jaigen, és természetesen halálra szivattuk egymást.:D
Törin kimatekoztuk, hogy kábé ez az utolsó óránk. Ezért le lettünk zárva, és Pali bá nosztalgikus hangulatban volt az óra hátralevő részében. Nevettünk egy sort, illetve megtudtuk, 'kitől mit tanult négy év alatt'. Ezután mehettünk föci tézét írni. Of course annak a rohadt német iparnak kellett kifejtős kérdésként benne lennie, amiről egy szót sem tudtam.:'D Nem baj, Lillu, majd megtanulod szünetekben meg órákon... Azért csak alkottam valamit.=)
Hatodik előtt mentem volna tesi cuccomért, mire anya bejelentette, hogy otthon hagyta.:'D Tehát nem öltöztem át. Mondjuk nem volt baj, mert úgyis csak beszélgettünk. Virággal nagyjából kitárgyaltuk a problémámat. De nem jöttél fel este, szóval ezt megjegyeztem.:D
Megint 'gangeltünk' egyet a suli előtti platzon: kiderült, hogy mindenki anyucit hívja, és nem csak nekünk kell filcért mennünk számtech tanárunknak.:'D [Ugyanis megkaptuk, hogy akik folyton elírják a filceket, azok év végén filcet vesznek a táblához... :'D] Aztán elindultunk haza. Kitaláltuk, hogy elmegyünk skálába fagyizni Bogival meg Imrével. Bogi azt mondta, hogy kér pénzt az anyjától, de felszívódott.:| :'D Szóval egy idő után meguntuk a keresést, és inkább hazamentünk.:'D
Ebből a három napból is levehető, hogy látszik rajtunk a nyolcadik év vége: nagyon lazák vagyunk. Mondjuk szerintem a normálisabb tanárok tolerálnak minket bizonyos mértékig... A másik fele meg... Hát, csesztet minket.:'D
Mindegy, mi ennek ellenére nagyon jól elvagyunk, és rengeteget nevetünk.:D Szóval talán mégiscsak jó lesz ez az utolsó pár hét is... :D
Nos, ennyit egyelőre. Megint nem életem legjobb írása, de azért egész tűrhető.
Legyetek jók a maradék rövid tanítási időben is. Csóközön.:D