Kezdek ott tartani, hogy nem tudom. Oké, ez csak egy nap, de ma már nem akarok emberekkel találkozni. Jó, ilyenkor nehéz is lenne, hacsak nem vagyok valami partiállat (márpedig nem vagyok). Mondjuk anyával sem akarok összefutni, ami egy ilyen kicsi lakásban will be a bit difficult... Francért hiszek a karmában. Biztos azért kaptam, mert 'köcsög' voltam. Rendben, köcsög voltam. De akkor is, bazdmeg. Konkrétan két és fél perctől voltam attól, hogy ne bukjak le. Erre még ezt is elbaszom. Komolyan én csak idegesíteni tudom magam. És akkor nem megyek oda... Igen, tényleg ez volt a legnagyobb a probléma. Nem az, hogy kettőnk közül ki az undorítóbb, az erkölcstelenebb... És pont ma mondtam, hogy még anya sem tudja elérni, hogy ha tényleg nem akarok valamit megcsinálni, akkor megtegyem... Na, ez akkor tökéletesen érvényesült. És jó, rendben, egy utolsó önző akasztanivaló dagadt kurva vagyok, de nem. Nem fogok valamit azért csinálni, mert azzal örömet okozok valakinek. Legfeljebb akkor, ha tényleg életbevágóan fontos. Ebből adódik, hogy nem fogok azzal jópofizni meg arra vigyorogni, akit utálok. Te szeresd, de engem ne kényszeríts rá, bazdmeg. És az a tag főleg ne próbáljon 'megvenni'. Nincs szükségem ajándékokra csak azért, hogy bevágódjon nálam. Szó szerint rühellem, ha valaki így akar jobb benyomást kelteni magáról. Akkor már inkább utáljuk egymást nyilvánosan. És amikor meg akarnak győzni arról, hogy bunkó vagyok... Igen, tudom, nem kell még a fejemhez is vágni. De miért a francért nem lehetek Svájc? Miért nem lehetek semleges? Miért kell rám erőltetni valamit, amitől hányni tudnék? Semleges akarok lenni - még ha ehhez az is kell, hogy 'elmenekülök'. Kétlem, hogy Svájc úgy maradt ki a második világháborúból, hogy közben jól benyalta magát mondjuk a szövetségeseknél... Ha meg igen, akkor még Svájc sem akarok lenni.
És akkor a karma... Az igazságérzetem seggbe rúg. De nagyon. Mondjuk valahol megérdemlem, de nem ezzel. Elvenni azt, amit szeretek... Szerintem szabálytalan, de mindegy. És mi az, hogy ha majd nekem lesz barátom? Egy: soha nem lesz barátom, foreveralone vagyok. Kettő: ez kurvára nem erről szól. Mert ha ez tényleg bekövetkezne (és nagyon remélem, hogy nem fog), akkor rohadtul nem egy ilyen helyzet állna fenn. Mint amikor Imre azonosította a blogomat a retek irományommal. Egy embert nem lehet párhuzamba hozni valami kajával! Még akkor sem, ha jobban undorodok tőle, mint attól a bizonyos kajától. Nem, mert nem ugyanaz a kaliber...
Össze-vissza, zavaros, érthetetlen, de leszarom, mert kiadtam magamból. Nagyjából...

Filmes must have lista. Egyet már kihúztam. Aztán rájöttem, hogy egy meg lemaradt, de leesett, hogy azért, mert már a lista megírása előtt láttam. Nevermind. Azt hiszem, ma este 500 Days of Summer lesz és Dangerous Liaisons lesz. Holnap délután meg Donnie Darkót kéne nézni. Mondjuk azt nem vagyok hajlandó bevállalni este. Nem a nightmare-ek miatt (nightmare? what does it mean actually?), hanem mert háromszor oda-vissza kapnék szívrohamot az asztalomon lévő lámpa és az ágyam közti távolság megtétele alatt. Az ujjlevágásoktól, szájösszevarrásoktól meg a többi undorító horroros hülyeségtől meg ijedek meg, de egy paranoid skizofrén halálra tud rémíteni. Vagy a Shutter Island betegei, vagy az Apocalypse Now, esetleg az Identity... (Mondtam volna az Enemy at the Gates-et, de elégszer láttam, úgyhogy rohadj meg, König, már nem jársz túl az eszemen.) Na, mindegy, a lényeg, hogy most tényleg nagyon befilmesedtem. És végre végig megnéztem az A Beautiful Mindot. És ahhw. És ahhw, Russel Crowe. És ahhw, John Nash. És ahhw, Ed Harris. És ahhw, paranoid skizofrénia (másodjára a blogban, haha). És ahhw, olyan szintű matematika, amit én már tényleg, egyáltalán nem fogok fel. Szóval az egész film ahhw. Kötelező. Komolyan. Enélkül nem lehet meghalni. Aki meg megteszi, az meg is érdemli.
Kéne egy új Vans. Ki kell alakítanom a nagyon menő skater (és bmx-es) fotós énemet. Első az új Vans. A következő a P510-em, ami sose lesz.
Amúgy voltunk ma teniszezni. Tök jó volt. Really. Mármint olyan sportban, amit nem szeretek, nem futok semmi után, viszont itt egész jól elmászkáltam. És néha még jól is szerváltam.:D Azt hiszem, a legnagyobb problémám, hogy nem tudom egyenesen feldobni a labdát. Mondjuk ez tényleg egy elég nagy probléma... Egyébként 'berándult' az egész jobb oldalam: hazaérve nyújthattam, mert fájt a combom, a kezem meg még most is remeg. Tökre átérzem a Parkinsonosok helyzetét. Komolyan. Ráadásul pont tegnap néztem Love and Other Drugsot... Ahhw, Jake Gyllenhaal. Hogy nézhet ki valaki ennyire kurva jól? De most komolyan.
Utolsó mondatként leírom, hogy hétfőn próbanyelvvizsga lett volna a sulinkban, de nem lesz. Dejó. Majd megbukok élesben májusban vagy júniusban...

Most már legalább Harlem Shake-ből is művelt vagyok. Úgy... Nem tudom, nem nagy szám. Tyler Ward még mindig jobb.:D De Olly Murs visz mindent a nemvicces vicceivel, amiken fél óráig szakadok. Mondjuk még mindig jobb, mint az új Dizzie Rascal-szám, amitől szabályosan kiborulok. Kellett nekem Vivát néznem...
Egyébként amin az elmúlt néhány napban tényleg kiakadtam (és nem, nem egy-két osztálytársamon), hogy itt van ez a Troublemaker. Tudjuk, Olly Murs (<333) meg Florida. Erre most mindenki oda meg vissza van, hogy jézusom, milyen helyes ez az Olly gyerek, mekkora jó ez a zene, mekkora isten ez a Florida... Floridáról inkább nem nyitnék vitát, mert még a végén valaki actually megtalálna, és legjobb esetben is másfél kilós kövekkel dobálna két centiről minden erejét beleadva. So vegyük Ollyt, akiért én már lassan egy éve odavagyok. Sőt, szerintem több is. Nevermind, nem ez a lényeg. A hangsúly azon van, hogy eddig mindenki leszarta (elnézést, nem tudom szebben kifejezni) ezt az elég tehetséges srácot, de most lett egy közös száma ezzel a taggal, és azonnal tényleg olyan jól énekel, olyan helyes and so on mondatok repkednek. Hányni tudnék. Szóval eddig nem volt érdekes, ha én kedvenc énekesemként megemlítettem, senki sem ismerte, 'rossz zenét hallgattam'. A mainstreamséggel jobb lett, vagy mi az isten?! És az a dolog, amit tényleg nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon (még ennyi nagyon is kevés) utálok (mondhatnám csúnyábban, de egy igazi úrinő vagyok, aki sosem káromkodik. yeah, i enjoy sarcasm.), hogy szeretik ezt az egy számot. Amivel nincs is semmi baj. A nagy problémám ezzel az EGY számmal van. Tehát nem az, hogy akkor meghallgatná legalább... mondjuk az Army of two-t. Nem, dehogyis, minek, hisz' ő már imádja (igen, így mondja. hogy rohadjanak meg azok, akik nincsenek tisztában az általuk használt szavak jelentésével) a Troublemakert. Ő ettől már egy kibaszott nagy rajongó, bassza meg. Többet tud Ollyról és jobban szereti, mint én. Ő itt már valaki. Dejó neked, bazd meg, komolyan. Én inkább maradok egy shenki és leszek Felcser Máté felesége. (Igen, most már megértem a Punnanysok 'felháborodását'. Hogy mennyire lenézték a 'menőket', akik csak az Élvezdet vagy a Mosolyt ismerték/ismerik... Azért engem ne kövezzetek meg. Jó, én sem a kezdetektől vagyok oda értük (nehéz is lenne), de nekem mégsem az egyik 'mainstream' számuk kellett ahhoz, hogy megszeressem Wofie-ékat.:D)
Na, újabb tömegellenes nyolcvanhat mondat. Tiszta antiszociális vagyok. Olyan empátiaszinttel rendelkezek, amit mínuszban mérnek. Ebből is látszik, mennyire szeretem az embereket... Azt hiszem, túl sok szociális életet élek mostanában. Hiányzik minimum három nap chill teljes magányban...
Mégse legyek ennyire negatív, a poszt végén megemlítem, hogy ma kőkemény - ha jól számoltam (igen, rohadjak meg, számolom) - két tized másodpercig 'szemeztem' 'életem szerelmével'. Ő úgy nézett be a terembe, mintha direkt engem bámulna. So hardcore, tudom. A problémát most már csak abban látom, hogy az ilyen tagokra nagyon rondán tudok visszanézni. Mármint a tipikus 'mi van, bazdmeg?!' nézésemmel, amit hát, lássuk be, nem túl barátságos.
És én így szeretnék barátot. Vagyis csak egy bizonyossal elégednék meg.:D Szegény srác... Én maga helyett is sajnálom. Sajnálom... ? A rohadt életbe, empátia, guys, empátia. That was kőkemény empátia!
Bo-ra kidobta Borsos Oleget. Jól tette. Úgy látszik, mégis tanítható ez a fészbuk. Héé, a krú az én szavam! Jó, úgy, hogy 'crew', de attól még az enyém. WE ARE THE CREW. Not you. We. Rendben, ők a krú, mi pedig a crew. Rendes leszek, és kiegyezek ebben. Tettem valami nagy felfedezést, erre elfelejtettem. Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen. Inkább elmegyek hétvégén vásárolni. Mást úgysem tudok jól csinálni.

Holnap Kázmér-bál. Hostok vagyunk. És iszonyat jó fej párom van.:D Azért tök jó, hogy ma reggel kaptuk meg a teljes szöveget és holnap hétre már valamilyen szinten by heart kéne tudnunk. Szeretem az ilyen humoros vicceket. Legalább én konferálom fel a tízcét. Nem, tizedikcé, bazdmeg! Húú, basszus, mibe, hogy tízcét fogok mondani? :D Egyébként Márk az összes amőbázásunkban elvert.:'D Yap, im so untalanted. Főleg amőbában. Nevermind. De kiszedte belőlem 'életem szerelmének' nevét. Tud valamit... :D
Túl sok kettőspontdét írok. Azért ennyire mégse vagyok boldog. Vagy de? Nem, dehogyis. Biztos feldobott, hogy 'szemeztem' 'életem szerelmével'. (Igen, két külön idézőjelbe kell írni.) Amúgy nagyon viccesek, ahogy táncolnak. Ráadásul 'életem szerelme' állandóan a gatyáját húzogatta.:'D Az övet még nem találták fel, vagy mi? Nevermind. Viccesek voltak, az a lényeg.:D Jaigen, és csináltam háromszáz darab katicás tombolát, hogy rohadjak meg. Holnap meg rajba vágom magam. Tiszta menő leszek, na. Ha vasárnap nem lesz 6541684651687684 ismerősfelkérésem fészbukon, akkor egy se.
Oké, ennyit a bálról. Bőven elég lesz belőle holnap. Szerelmes vagyok Ed Sheeranba. Meg a dalaiba ofkorsz. Mellesleg fura, hogy egyre inkább az osztályommal leszek jóban, és a régi barátaimmal kapcsolatban támadnak kétségeim. So miserable...
Na, azt hiszem, semmi többet nem tudok írni. Inkább szép pirosra kifestem a körmeimet, hogy legyen mit tövig rágni hét előtt öt perccel.:D Aki esetleg meg jönne a bálra... Have a good time és tessék Márkot meg engem nagyon megtapsolni.:D

One Night repeatre állítva. (És nem One Direction. Ez Ed Sheeran.<3) I have to relax. A mai nap... meg a tegnapi... Lehet, hogy megutáltam az embereket két nap alatt? Nevermind. Holnapig meg kell szeretnem őket. Koncsertó van. A művész úr hegedül. (Igen, nálunk a koncsertó a koncert.)
Ha pánt nélküli ruha van rajtam, akkor miért nem tudom levenni a melltartó pántját is? Soha nem fogom megérteni. És akkor még azt hiszik magukról, hogy milyen kurva jól néznek ki. Nem, bazdmeg, úgy nézel ki, mint egy utolsó igénytelen ribanc! Kik ezek a kemények? A miklósiak. Neeeeee, meghaltam.:'D Na, visszatérve. Übergázok vagytok, fogjátok már fel. Meg azt is, hogy ezzel baromira felbasszátok az agyamat, illetve nagyon zavarja a szépérzékemet.
Világmegváltó gondolataim közepette bekövetkezett az egyik 'mission impossible-nek' tartott világmegváltó esemény az életemben. Its so strange and suspicious. But it can be good too. Nope.:D Ez az én életem, az én döntéseim, az én találkozásaim... Tuti nem lesz jó vége.:D Magamból kiindulva... Never ever.:D
Újabb világmegváltó gondolat: a fiúk dj-k lesznek. Szombat este már az FL Studiot tanulmányozták, 'ihletet merítettek', nagyba' próbálkoztak... Vicces volt.:D Megkaptam, hogy én leszek az író. (Csak ehhez értek. Jó, szerinted/szerintetek még ehhez se.) Ha már az írásnál tartunk... Néha tényleg megfordul a fejemben, hogy szívesen csinálnám főállásban is. Szeretem. Bepötyögöm az idióta kis gondolataimat valami imádott zenémre, és máris jobb. És magyarázkodás nélkül tehetem. Nem kell felvázolni a hátteret, az emberek karakterét, a baráti körödet, a külső tényezőket... Egyszerűen csak írsz és jól esik. Jó, rendben, befejeztem, inkább visszaigazolok egy tagot fészbukon.
Ja, hogy holnap három lyukas óra beadva?